Magyar Nikoletta

Magyar Nikoletta

Amikor a tervezett utunkon haladunk és jól vesszük az elénk kerülő akadályokat, akkor kiegyensúlyozottak vagyunk, belső harmóniánkat meg tudjuk teremteni, tudunk ebből erőt meríteni az út további részén minket érő kihívásokhoz. Előfordul azonban olykor, hogy a túl nagy akadályok lemerítik készleteinket, esetleg elgondolkodtatnak minket arról, hogy a helyes úton járunk-e. Amikor megtorpanunk, jól jöhet egy szakértő útitárs, akit szívesen bevonnánk lelkünk mélyében kavargó gondolatokba, érzésekbe, aki előtt könnyedén, az ítélkezéstől nem tartva beszélünk aggodalmainkról, félelmeinkről, akit beavatunk a vágyainkba, álmainkba. A segítő beszélgetések során igyekszek adni egy olyan mankót, amire támaszkodva az önálló belső munka során megélheti a kliens, hogy a megoldás és az erő ott van belül. Hiszen minden nap van lehetőségünk megváltani a világunkat, és ha nagyot merünk álmodni, csak nyerhetünk.

A szerző további cikkei

Így gyógyítja az állatok közelsége azokat, akiknek a legnagyobb szükségük van rá

Boris M. Levinson amerikai gyermekpszichológus és pszichoterapeuta volt az első, aki terápiás munkájában állatokkal is segítette kliensei gyógyulását. Felismerte az állatok és az ember közötti kötelék pozitív (terápiás) hatásait, különösen a gyermekek pszichológiai fejlődésére és...

Az állatok gyógyító hatással lehetnek ránk – az állatasszisztált terápia alkalmazhatósága

,, Tudjuk, hogy ha a beteg találkozhat az állatával, jelentősen javulhat a hangulata, kilábalhat a depresszióból, és az elzártságérzése is csökken, újra kommunikatívabb lesz (…) emlékezteti a beteget, hogy igenis van értelme küzdenie és hazatérnie...

Szervezett szexmenetek, avagy hogyan találjunk vissza egymáshoz gyermekvállalás után

Miért olyan fontos, hogy gyermekszületés után a szülők szexuálisan visszataláljanak egymáshoz? A gyermekszületés az élet egyik legmeghatározóbb élménye, amely sok kihívással is jár. A szülők életének dinamikája jelentősen megváltozik, amikor új családtag érkezik. Az éjszakai ébrenlétek,...

Emberek vagyunk, így hibázhatunk, és hibázni is fogunk

 Napjainkban a keserűség és az elégedetlenség oly mélyen rágta be magát hétköznapjainkba, hogy képesek voltunk hozzászokni ahhoz a furcsa szájízhez, amit az emberek egymás közötti viselkedése okoz bennünk. Már nem is csodálkozunk azon, hogy fellöknek...

Panaszkodás helyett ma figyeld meg azt is, miért lehetsz hálás

Ha nyugodtak vagyunk, akkor kiegyensúlyozottabbak is lehetünk, és ez képessé tehet bennünket a pszichés egyensúly, a jóllét elérésére. Mit is jelent ez? Ne azért foglalkozzunk önmagunk belső harmóniájával, mert az felborult. Azért foglalkozzunk vele, mert...

„Minden szó lehet éles lőszer. Vagy helyette inkább géz, és kötszer”

„Minden szó lehet éles lőszer. Vagy helyette inkább géz, és kötszer.” /Kőházy F.) Volt, hogy a szomszéd a gyerekeit, volt, hogy a bátyánk a feleségét, volt, hogy a főnök a kollégánkat. Sokszor láttuk, sokszor hallottuk. De nem szóltunk, csak csendben elfordítottuk...

Sokkal kevesebb embernek kellene terápiába mennie, ha empátiával fordulnánk egymás felé

Kezdjük egy játékkal! Képzeljünk el egy világot, ahol nem hagyják magában sírni a csecsemőt, ahol nem erőből próbálják lecsitítani a hisztiző dackorszakost, ahol nem büntetik a rossz érdemjegyért az iskolást, ahol nem elfordulnak a magából kifordult...

Így adjunk olyan visszajelzést, ami épít

Minden olyan információ, amelyet elismerőleg vagy elutasítólag adunk valaki jelenlétére, viselkedésére, hozzáállására, visszajelzésnek számít. A szülők számára a csapból is az folyik,  mennyire fontos, hogy gyermekeiket megfelelően tükrözzék, válaszkészek legyenek, tehát a gyermek igényeinek megfelelően...

Miért érdemes néha félretenni digitális eszközeinket?

A digitális eszközök nélkülözhetetlen részévé váltak mindennapi életünknek, és sokunk számára alig van olyan pillanat, amikor nem vagyunk valamilyen digitális eszköz közelében. Bár ezek a technológiák sok pozitív hatással bírnak, néha mégis szükségünk lehet arra,...

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Ő nem bánt, csak „nem bírod a kritikát” – Egy nárcisztikus kapcsolatról röviden

Könnyű minden szörnyű párkapcsolatért a másik felet valamilyen elmebetegséggel megbélyegezni. Szeretjük azt gondolni, hogy a rossz dolgok nem a mi hibánkból történnek. Ismerőseim például...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...