„Gondolkodj pozitívan!” „Ne foglalkozz vele!” „Majd elmúlik.” Gyakran hallunk hasonló mondatokat, amikor valamilyen nehéz élethelyzettel kerülünk szembe. A szándék általában jó, a jóindulatú biztatás mögött mégis előfordulhat, hogy ezek a felületes jótanácsok inkább eltávolítanak bennünket a valódi, megélt érzéseinktől. A társadalmi elvárások azt sugallhatják, hogy akkor vagyunk értékesek és akkor vagyunk rendben, ha folyamatosan boldogok, kiegyensúlyozottak és kirobbanóan motiváltak vagyunk.
Pedig az emberi létezés és az élet természetes, elkerülhetetlen része a szomorúság, a félelem, a csalódás, a düh és a bizonytalanság is. A lelki egészség nem azt jelenti, hogy soha nem érzünk nehéz érzéseket, vagy hogy mindig mosolyt kényszerítünk az arcunkra. Sokkal inkább azt jelenti, hogy képesek vagyunk kapcsolatban maradni a kényelmetlen érzéseinkkel is, és megfelelő, érett módon tudunk reagálni rájuk.
Az érzelmeinket tekinthetjük egyfajta belső iránytűnek vagy jelzőrendszernek:
- A szomorúság jelezheti egy fontos veszteség feldolgozásának szükségességét.
- A düh rámutathat arra, hogy egy személyes határunk sérült, vagy méltánytalanság ért bennünket.
- A félelem pedig arra figyelmeztethet, hogy a környezetünkben valamit bizonytalannak vagy veszélyesnek érzünk.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden belső indulatunkat azonnal és kontrollálatlanul ki kell fejeznünk a külvilág felé. Az érzés elfogadása egyszerűen azt jelentheti: „Most ezt érzem, és ez teljesen rendben van; nem kell azonnal elnyomnom vagy megszüntetnem.”
Ha azonban folyamatosan megpróbáljuk elnyomni a nehéz érzéseket a „toxikus pozitivitás” jegyében, azok nem tűnnek el, hanem más, testi tünetek formájában fognak megnyilvánulni. Lehetünk emiatt ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek, krónikusan kimerültek, de a testünkben is megjelenhetnek a tartós stressz jelei, például emésztési zavarok vagy a fejfájás.
A holisztikus szemléletben ezért az érzelmi állapotunkat sem önmagában, izoláltan vizsgáljuk. Közvetlen hatással lehet rá az alvásunk minősége, a fizikai aktivitásunk, az emberi kapcsolataink mélysége, a munkánk jellege, a pillanatnyi élethelyzetünk és az is, hogy mennyi időt hagynunk magunknak a valódi regenerálódásra.
Amikor nehéz érzés jelenik meg bennünk, érdemes néhány percre tudatosan megállni, és feltenni magunknak négy alapvető kérdést: Mit érzek pontosan? Hol érzem ezt a testemben? Mire lenne most a leginkább szükségem? És mi az az apró, gyakorlati dolog, amit megtehetek magamért?
Nem kell mindig azonnal végleges megoldást találni. Néha már az is óriási megkönnyebbülést és megnyugvást hoz, ha végre megengedjük magunknak, hogy kimondjuk: „Ez most nehéz.” Ha azonban a szorongás, a tartós lehangoltság vagy más elnehezítő érzések hosszú időn keresztül fennállnak, és jelentősen befolyásolják a mindennapi életvitelünket, érdemes pszichológus szakember segítségét kérni.
Nem kell mindig jól lennünk, de megtanulhatunk úgy jelen lenni önmagunk számára a nehéz pillanatokban is, ahogyan egy számunkra igazán fontos és szeretett ember mellett lennénk.
Önreflexiós kérdések
- Melyik nehéz érzést a legnehezebb elfogadnom magamban?
- Mit szoktam tenni, amikor kellemetlen érzés jelenik meg bennem?
- Milyen testi jelzésekből veszem észre, hogy érzelmileg megterhelő számomra egy helyzet?
- Megengedem-e magamnak, hogy néha ne legyek jól?
- Mire lenne most leginkább szükségem ahhoz, hogy egy kicsit közelebb kerüljek önmagamhoz?