Karácsony közeledtével szívünk megtelik békés, nyugodt gondolatokkal. A város ünnepi fényekbe borulva kíséri mélázásunkat a hóesésben andalogva, miközben forró kakaót szürcsölve bámul le ránk egy pizsamás szőke kislány, kit a puha, meleg ágy vár, ahol az izgatott várakozástól elfáradva szenderülhet álomba, hogy a Jézuska – megőrizve titokzatos kilétét – belopakodhasson, és a varázslatos színekben tündöklő karácsonyfához csempészhesse az ajándékokat, amelyeket a családi harmónia biztonságában bonthatnak majd fel azok, akik idén is jók voltak.
Karácsonykor beteljesülhet egy hőn áhított kívánságunk, megtörténhet az a csoda, amelyre oly rég várunk. Ilyenkor szorgalmasan igyekszünk bepótolni az év közben elmaradt jócselekedeteket, már csak azért is, mert a szeretet ünnepén minden jótett kétszer annyit ér. Ki-ki készíti, csomagolja az ajándékait, tervezi a karácsonyi menüt, takarít, függönyt és ablakot mos, fát vesz, amit aztán közösen díszít majd a család. Végül elérkezik a december 24-e, Szenteste napja, amikor az addigi ünnepi hangulatunk szisztematikus pánikrohammá manifesztálódik.
Ez az a pillanat, amikor kiderül, hogy nem lesz elég a szaloncukor, összetört a csúcsdísz, kiégett az égő, ferde lett a fa, összeesett a sütemény, a gyerek leette az ünneplő ruháját…Mindezek koordinálása után pedig telefonálnak a rokonok, hogy korábban érkeznek, amitől még jobban rohanunk, őrült tempóban vágjuk magunkat ünnepi külsőbe, hogy majd ilyen szépen és farkaséhesen (hiszen egész nap a vacsorára „gyúrtunk”) várhassuk őket a kanapén üldögélve, mert végül mégis elkésnek. Majd csapó kettő, koccintás, ajándékozás, vacsora, sütemény, ki-mit-kapott játék, pici pezsgő, aztán hulla fáradtan dőlhetünk az ágyunkba azzal a boldog tudattal, hogy ezt is kipipáltuk. Aztán jön még néhány nap rokonlátogatás, kicsi pihi, egy nagy év végi buli, majd az első januári munkanap után legszívesebben azonnal eltávolítanánk az ünnepi hangulatot a lakásból és az utcákról, mert elmúlt már az a nap, amit egész évben vártunk,
hogy aztán rádöbbenjünk, hogy nem is azt jelentette számunkra, amit annyira reméltünk tőle.
Most nyugodtan olvassuk újra bevezetőt, hogy a maró felismerés okozta rossz érzést felválthassa a várakozás okozta gyermeki lelkesedés. Hiszen lehet ezt máshogy is. Szerencsére idén is lesz karácsony, így akár már ma elkezdhetünk lélekben is felkészülni arra, hogy ez a nap végre azt a boldog nyugalmat jelentse majd nekünk, amit várunk is tőle. Ha a feladatainkat már most végig gondoljuk, és igyekszünk rendszerezni, akkor elkerülhetjük a nagy rohanást, ami lelkileg teljesen kibillenthet minket és rányomhatja bélyegét az egész napra. Miért épp ezen a napon rohannánk? Egész évben ezt tesszük. Álljunk most meg – ne csak egy pillanatra -, és engedjük meg, hogy az utcáról, rádióból, TV-ből ömlő karácsonyi idill átjárjon minket. Tudatosan készítsük fel magunkat arra, hogy Murphy törvényei karácsonykor is jogerősek, tehát, ami elromolhat, az el is fog. Ne vádoljunk mást, ne keressünk felelőst, ne guruljunk dühbe, ne veszekedjünk! Gondoljunk csak bele! Mit számít, ha nincs díszcsúcs, ha kanalazni kell a süteményt, mert szétesett, ha a gyerek kényelmes ruhában szeretné széttépni az ajándék csomagolását, ha a rokonok isznak egy kávét, amíg mi befejezzük a terítést, öltözést vagy bármit, amivel elmaradtunk? Nem volt időnk felmosni? Valószínűleg soha senki nem fog évek múltán úgy emlékezni erre a napra, hogy ez az a karácsony volt, amikor az ágy alatt volt két morzsa…Nem. Ez az a karácsony volt, amikor még ott volt a nagyi, amikor már volt hat foga a kisebbnek, amikor már egyedül meg tudta írni a képeslapot a nagyobbik, amikor nevetve tippelgettünk, hogy hány fokban lehet ferde a fa, vagy amikor azt az isteni „poharas” sütemény kanalaztunk együtt.
Fogadjuk meg magunknak idén, hogy amikor eljön ez a nap, szánunk egy percet arra, hogy csendben körbenézzünk. Megnézzük azoknak az arcát, akikkel ma együtt vagyunk. Ők a legfontosabbak nekünk, és mi vagyunk a legfontosabbak nekik, hisz ezért vagyunk most együtt. Eltesszük magunkba ezt a pillanatot, hogy mindig emlékeztessen minket arra, hogy mit is ünneplünk ma a kis Jézus születése alkalmából. Mind tudjuk: a szeretet. De nem ám akármilyen szeretet. Azt a szeretet, ami köztünk van. Azt, amelyik egyedi, különleges, ami csak ránk jellemző, hiszen szeretni ezerféleképpen lehet. De ez a miénk. Merítsünk belőle erőt a nehéz napokon, és szélesítse mosolyunkat a szebbeken.