Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi énje”, a másik fél már sokszor rég annyira bevonódott érzelmileg a helyzetbe, hogy úgy érzi, nem lehetséges kilépni, egyszerűen nem teheti meg, hogy otthagyja a másikat. Visszatekintve persze lehettek gyanús dolgok, de mind túl „aprónak” és „jelentéktelennek” tűnt ahhoz, hogy a kapcsolat végét jelentse, és az áldozat sokszor évek után veszi csak észre, hogy ő a béka, akit szép lassan, a tudta nélkül megfőztek.

A megfőzött béka szindróma persze sokszor közel sem annyira egyértelmű: a következményeket könnyű ráfogni bármi másra, hiszen nem jár kék-szürke foltokkal, és sokszor az elszürkülés a legszembetűnőbb jele annak, hogy az embert évek óta, apró dózisokban mérgezik érzelmileg.
Különösen ráébredhet az ember erre, ha kikerül saját közegéből, és más kapcsolatokat szemlélve, kívülről nézi végig saját kapcsolódását:

vajon én a legjobb barátomnak, a leendő gyermekemnek szeretnék egy ilyen kapcsolatot?

És hiába, hogy én erős vagyok, és képes vagyok feltölteni saját lelki raktáraimat, de vajon a másik hozzátesz ehhez, vagy inkább csak elvesz belőle? Vajon már hozzászoktam ahhoz, hogy tulajdonképpen egy szalmaszál sincs keresztbe téve értem, csak azért, mert a másik privilégiumnak állítja be a saját „szeretetét” és figyelmét, én meg ezt elhittem?

Szabaddá és pozitívvá tesz az a kép, ahogy a másik engem, és a kapcsolatunkat látja, vagy esetleg olyan börtönbe zár ezzel engem, melyből képtelen vagyok kimozdulni? Ezek a feltevések persze rengetegszer szimpla projekció eredményei, vagyis a másik valamely lelki problémáját vetíti ki ránk, ezzel olyan szerepbe helyezve minket, amiben fel sem ismerjük magunkat, a kellő idő után mégis ijedve keressük az okát és kérdőjelezzük meg magunkat. Például ha valakinek problémái vannak azzal, hogy édesanyja nem volt igazán gondoskodó, hogy a látszat ellenére saját igényeit mindig előrébb helyezte gyermekei igényeinél, akkor könnyedén vetítheti ránk ugyanezt, anélkül, hogy bármi valódi okot adnánk rá. Persze a magyarázatok szintjén a bántó fél gyakran nagyon könnyen találja az okokat: a gond például lehet az, hogy a másik „nem főz eleget”, mert ezzel racionális szinten sokkal könnyebb szembenézni, mint azzal, hogy anyám valójában önző volt.

Ez az állandó külső oktalálás a valójában belső problémára csak ahhoz vezet, hogy olyan növekvő elvárások születnek a másik fél felé, amiket hiába igyekszik teljesíteni, képtelen lesz megfelelni nekik.  Így előbb-utóbb elvesztjük az énhatékonyság érzésünket, és afféle tanult tehetetlenség alakul ki, vagyis elveszthetjük motivációnkat arra, hogy hatással próbáljunk lenni bármire is. Ez persze nem csupán egy párkapcsolat, de egyéb kapcsolódás esetén is megjelenhet, például a főnökünk vagy szüleink is lehetnek azok, akik bármit is tegyünk, problémát fognak találni a cselekedeteinkben.

Gyakran kialakuló következmény még az is, hogy mivel a másik ilyen szigorú feltételeket szab az érzelmi közelségnek – „ha megcsinálod ezt meg azt szeretlek, ha ezt veszed fel nem szeretlek, ha mindig időben ugrasz az igényeimre nem bántalak” – a bántott fél egy idő után már nem saját igényeiben és vágyaiban, hanem mintegy konstans módon a másik fejével gondolkodik. Ezek a döntések az élet legnagyobb területeitől a legapróbbakra is kihathatnak: nem fogok ilyen frizurát csinálni, mert tudom, hogy nem tetszik a másiknak, nem megyek el a kurzusra, mert a másik azt gondolja rólam, hogy…

És hogy hol a kiút? Kőkemény szembenézés a helyzettel, ahol vesszük a bátorságot, hogy félretegyük a „mi van, ha nem lesz jobb” gondolatainkat, és a kellő eltávolodás, mely munkahely és párkapcsolat esetében ideálisan a felmondás/szakítás, családi kapcsolatok esetében pedig a megfelelő határok meghúzása, és a kontakt minimalizálása. Kilépni persze nem elég: ezzel egy hosszú önismereti út kezdődik meg, amiben már van terünk visszatalálni magunkhoz. Romantikus gondolat, hogy ha mi rendben vagyunk lelkileg, akkor elég erősek vagyunk ahhoz, hogy semmi külső tényező ne hasson meg, ne befolyásoljon igazán, de valahogy ez mégsem működik. Hiszen ha mérgeznek minket valahol, akkor miért mennénk vissza a napi adagunkért oda, elodázva boldogságunkat és gondolkodva azon, hogy miért vagyunk ennyire rosszul?

fotó: Pinterest

 

 

 

 

 

Csirmaz Luca
Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...

“Azért bántalak, mert szeretlek” – hogyan ismerd fel a mérgező kapcsolatokat

Néhány kósza, esetleg vicceskedő megjegyzés, amit a kimondója olyan könnyen és ártatlanul ejt ki, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó. Látszólag játékos, "piszkálódós"...