Miért érezzük magunkat olykor elveszettnek két életszakasz között, és hogyan kezelhetjük ezeket a helyzeteket? Vannak azok az időszakok az életünkben, amikor tudjuk, hogy a régi már nem működik, de még nem látjuk tisztán, mi következik utána. Például kiléptünk egy kapcsolatból, de még nem tudjuk, kik vagyunk egyedül. Otthagytuk a régi munkahelyünket, de az új irány még nem rajzolódott ki. Elköltöztek a gyerekek, véget ért egy fontos életszakasz, vagy egyszerűen csak azt érezzük: valami megváltozott bennünk, de még nem tudjuk pontosan, mi lenne ismét otthonos.
Ezekben a helyzetekben szeretnénk mielőbb választ kapni arra, hogy mi lesz ezután. Szeretnénk tervet, kapaszkodót, új identitást, egyértelmű irányt. Csakhogy vannak időszakok, amikor egyszerűen több idő kell, hogy ezek a válaszok megszülessenek.
Amikor már nem férünk bele a régi életünkbe
Az átmeneti időszakok gyakran nem egy nagy, látványos eseménnyel kezdődnek. Sokszor először csak egy nehezen megfogalmazható érzés jelenik meg bennünk, hogy valami már nem stimmel. Például a munka, amit korábban szerettünk, már nem tölt fel. Egy kapcsolatban olyan szerepet játszunk, amelyben már nem érezzük magunkat önazonosnak. A régi célok elvesztik a jelentőségüket, miközben új céljaink még nincsenek.
Ilyenkor könnyen elkezdhetjük megkérdőjelezni magunkat, hiszen elképzelhető, hogy éppen azokkal a célokkal kapcsolatban váltunk bizonytalanná, amikért egykor oly kitartóan küzdöttünk, amikben igazán hittünk. Ám az, hogy valami korábban jó volt nekünk, nem jelenti azt, hogy a jövőben is kielégítő lesz.
Két világ között
Az átmeneti időszakok egyik legnehezebb része, hogy ezekben a helyzetekben gyakran az identitásunk is formálódik. Újra fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én és miben, hogyan érezném magam ismét önazonosnak?”.
Ez különösen erősen jelenhet meg szakítás, munkahelyváltás, költözés, gyász vagy egy fontos élethelyzet lezárulása után.
A régi énünk már nem teljesen illik ránk, az új pedig még nem alakult ki. Olyan, mintha két part között állnánk egy hídon, és egyik oldal sem lenne már igazán az otthonunk.
Nem kell rögtön megtalálnod az új önmagad
Az egyik legnagyobb nyomás, amit átmeneti időszakokban magunkra helyezünk, hogy minél hamarabb ki kell találnunk, kik vagyunk most. Alapvetően az emberi természet része, hogy nehezen toleráljuk a bizonytalanságot és igyekszünk minél hamarabb megszüntetni azt.
Az identitásunk azonban nem egy tudatos döntés eredményeképp alakul ki, hanem egy folyamat során. Például elkezdünk máshogy élni, új emberekkel találkozunk, új dolgokat próbálunk ki, új helyzetekbe kerülünk, és csak később vesszük észre, hogy közben megváltoztunk. Azaz az új énünk lassan, tapasztalatokon keresztül épül fel.
Amit annak érdekében tehetsz, hogy ez a folyamat előrehaladjon, hogy nyitott vagy kipróbálni új dolgokat, ismerkedni új emberekkel és felfedezni, mi esik aktuálisan jól.
Próbálj meg válaszolni az alábbi kérdésekre:
- Mi az, ami mostanában érdekel?
- Mikor érzem magam egy kicsit inkább önmagamnak?
- Mi az, amiből szeretnék többet az életemben?
- Mi az, amit már biztosan nem szeretnék ugyanúgy folytatni?
Az átmenet is lehet értékes
Természetesen nem kell megszeretnünk a bizonytalanságot, ám érdemes azt a perspektívát is látni, hogy ezekben az időszakokban gyakran olyan dolgok válnak láthatóvá, amelyekre korábban nem volt időnk vagy lehetőségünk figyelni.
Például, hogy:
- Mit csináltunk megszokásból?
- Milyen szerepeket vittünk tovább azért, mert már régóta ezt várták tőlünk?
- Milyen célokat követtünk, amelyek valójában már nem voltak a mieink?
Ez az időszak lehetővé teszi azt, hogy megkérdezzük magunktól, hogy ’hogyan szeretnék tovább élni?’
Talán az átmeneti időszakok legfontosabb tanulsága az, hogy nem kell mindig pontosan tudnunk, hol tartunk. Lehetünk egyszerre bizonytalanok és kíváncsiak. Szomorúak valami miatt, ami véget ért, és közben reménykedhetünk abban, ami még előttünk van. Hiányozhat a régi életünk, miközben tudjuk, hogy már nem szeretnénk visszamenni.
Ihász-Novák Dóra