Hat fejezet a halálig – filmajánló

Filmajánló pszichológus szemmel a Richard búcsút mond c. filmről

Egy jó hangulatú, mégis drámai, helyenként sírásra késztető film 2018-ból. Adott egy egyetemi tanár, Richard Brown, az angolprofesszor, akit rákkal diagnosztizálnak, és fél évet jósolnak még neki az orvosok. Sebaj, gondolja, van még 6 hónapja kiélvezni az életet, mielőtt meghal. Bár kaphatna kezelést, amivel ez az idő hosszabbra nyújtható, Richard úgy dönt, inkább annyi élményt gyűjt a rendelkezésére álló idő alatt, amennyit csak tud. Szabad lesz, gondtalan, mondhatni határokat feszegető, azokat súlyosan átlépő. Vannak persze elrendezetlen ügyei, amik akadályozzák, például a munkahelye, ahol rá kell vennie felettesét, hogy engedje el szabadságra, ráadásul azzal is meg kell küzdenie, hogy felesége megcsalja.

Egyszerre több szintű tehát a főhős gyásza: nemcsak saját életét, a jövőjét, terveit, céljait gyászolja, hanem házassága is válságba került. Küzdelmét nem segíti az sem, hogy bár az első jelenetek egyikében úgy tűnik, megpróbálja megosztani családjával a hírt, végül a helyzet másfele megy, és ez elmarad. Aztán nem is próbálkozik már vele. Az egyetlen személy, akivel megosztja betegségének hírét, az egyetemi barátja. Miközben pedig egyedül harcol, egyre erősödnek azok a megküzdési módjai, amelyek valójában nem hatékonyak. Rengeteget iszik, tanítványaival együtt is, sőt van, akihez még testileg is közel kerül, megsértve ezzel az oktató-hallgató viszony formális és informális szabályait egyaránt. Mindent kipróbál, a drogoktól a homoszexuális élményig, nem zárkózik el semmitől. Hiszen mindez mit sem számít, a szabályok nem kötik többé, hamarosan úgyis meghal. Néha olyan, mintha direkt akarná megbotránkoztatni a körülötte élőket, máskor előjön belőle, hogy valójában nem rendelkezik jobb megküzdési mechanizmusokkal. Hat fejezeten át kísérhetjük az útját, a „mondanom kell valamit” című első fejezettől az „eljött az idő” elnevezést viselő utolsóig.

A film sokkal több, mint egy daganatos megbetegedéssel való küzdelem és inadekvát megküzdési mechanizmusai. Példát kaphatunk belőle például arra is, hogy milyen kamaszként jelen lenni egy függőségekkel átitatott, alapvetően nem jól működő családban. Ahogy arra is, hogyan reagálhatunk jól és rosszul, ha gyermekünk bejelenti, hogy a saját neméhez vonzódik. Az édesanya reakciója tökéletes példa arra, hogyan kell megsemmisíteni a másik érzéseit, gondolatait, ráadásul mindezt úgy, hogy közben ki is neveti. Az elbagatellizálás, szőnyeg alá söprés és a valódi elfogadás, támogatás is jól látható egy-egy jelenetben. Rossz párkapcsolati kommunikációra, a valódi odafigyelés teljes hiányára és arra is jó mintát mutat, hogyan nem érdemes nekiállni a problémák megoldásának, ha hosszú távra tervezünk. A drog- és alkoholfogyasztás, mint megküzdés nemcsak a betegségben érintett főhősnél mutatkozik meg, ez valami olyan, ami egészen általánosnak tűnik. A film ilyen módon szorosan kapcsolható a Még egy kört mindenkinek című filmhez, amiről korábban írtam már ajánlót.

A film utolsó harmada már feszült várakozással teli. Ahogy Richard állapota romlik, úgy kezdjük el várni nézőként a drámai csúcspontot, egyfajta búcsúzást vagy éppen a gyors hanyatlást és a halált. De ebben legalább nem egy klasszikus film, mindezt a néző fantáziájára bízzák a rendezők. A szívszorító jelenetek persze nem maradnak el itt sem: búcsúbeszéd mindenki előtt az élet szeretetéről, értékeléséről, a felesége iránt érzett háláról.

A konklúzió: „éljünk jól, hogy k*rva jól haljunk meg”.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni a film lényegét, azt hiszem, ezt választanám. De itt még nincs vége, még el kell búcsúznia a lányától, egy igazán szívszorító, egy tinédzser szakítás utáni fájdalmával megspékelt jelenetben. Majd kutyájával együtt autóba ül és elhajt a holdfényben. Bennünk meg ott marad a búcsú szívszorító érzése.

Tamás-Zaka Dóra
Tamás-Zaka Dóra
Tamás-Zaka Dóra vagyok, tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő pár-és családterapeuta. Munkámat részben egy Pedagógiai Szakszolgálatnál, részben a kolléganőmmel megálmodott Relation-Ship pár-és családterápiás szolgáltatás keretein belül végzem. Szakmai szemléletmódom alapvetően a rendszerszemléletre épül: arra, hogy mindannyian hatással vagyunk a környezetünkben élőkre. Fontosnak tartom továbbá a pszichoedukációt, és szeretném, ha idővel a pszichológushoz járás nem járna stigmatizáltsággal, hanem a tudatos és önreflektív élet egyik mutatója lehetne.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Ő nem bánt, csak “nem bírod a kritikát” – Egy nárcisztikus kapcsolatról röviden

Könnyű minden szörnyű párkapcsolatért a másik felet valamilyen elmebetegséggel megbélyegezni. Szeretjük azt gondolni, hogy a rossz dolgok nem a mi hibánkból történnek. Ismerőseim például...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...