Ez a rövid gyakorlat azt segíti, hogy a fejünkben lévő túlzott agyalás helyett visszairányítsa figyelmünket a testünkre, a Földdel való kapcsolatunkra, ezáltal növelve a nyugalmat és biztonságérzetet.
Lazíts velem! – Földelés gyakorlat a nyugalomért
Previous article


Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.
Népszerűek
Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk
1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....
A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése
Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...
Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás
A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...
Ő nem bánt, csak „nem bírod a kritikát” – Egy nárcisztikus kapcsolatról röviden
Könnyű minden szörnyű párkapcsolatért a másik felet valamilyen elmebetegséggel megbélyegezni. Szeretjük azt gondolni, hogy a rossz dolgok nem a mi hibánkból történnek. Ismerőseim például...
A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd
„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...