Stressz és kiégés: két olyan kifejezés, amelyet gyakran használunk felcserélve, sőt, vállalati környezetben szerzett tapasztalataim is azt mutatják, hogy nem feltétlenül egyértelmű az emberek számára, mi is a különbség a két állapot között. Bár mindkettő negatív hatást gyakorolhat az mentális és fizikai egészségünkre, fontos megérteni a köztük lévő különbségeket, hogy aztán megfelelően kezelhessük őket. Ebben a cikkben éppen ezért arra térünk ki, hogyan győződhetünk meg arról, hogy a stressz vagy a kiégés tüneteit tapasztaljuk-e magunkon.
Először is, mit értünk stressz alatt? A stressz a fizikai és pszichológiai reakciók kombinációja az olyan eseményekre, amelyek kihívást vagy fenyegetést jelentenek számunkra. Amikor egy szoros határidő elkezd nyomasztani vagy amikor egy nehéz beszélgetés előtt állsz, ugyanazok a stresszhormonok árasztanak el, melyek egykor például a kardfogú tigrissel vagy egy medvével szemben is megvédtek egykor. Ez az úgynevezett üss-vagy-fuss reakció, mely évezredekkel ezelőtt a túlélésünket szolgálta.
A WHO meghatározása alapján a kiégést a nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz okozza és ahogy az ma már ismert és mi is írtunk róla egy korábbi cikkben, többféle ok is vezethet kiégéshez. Gyakran a hosszan tartó stressz, a túlterheltség és a kimerültség a kiégés okozója, ám a jelentőségteljes munka hiányának érzete vagy éppen az unalom is képes kiégéshez vezetni.
A kiégés általában a hosszasan fennálló, kezeletlen stressz hatására alakul ki és egy folyamatról beszélhetünk, különböző szakaszokkal. Éppen ezért fontos, hogy ha érint is minket a kiégés, azt minél hamarabb elcsípjük, még a folyamat legelején. Szóval nézzük, mik azok a jelek, amikből megállapíthatjuk, stresszel vagy kiégéssel van-e dolgunk!
- Aki stresszel, az meg tud küzdeni a nehézségekkel, tudja mozgósítani erőforrásait és be tudja vetni a különféle megküzdési stratégiákat, amik csillapítják a stresszt. Míg aki a kiégést tapasztalja magán, gyakran a legkisebb kihívásokkal sem képes megküzdeni, kimerült, és úgy érezheti, mintha valami kiszívta volna belőle az életet. A kiégett személy gyakran teljesen kiüresedettnek érezheti magát.
- Stresszhelyzetben képesek vagyunk eleget tenni a mindennapi feladatoknak és a környezetünk nem tapasztal rajtunk nagy változásokat a stressz-tüneteken túl, azonban aki kiégéssel küzd, az hosszabb, tartósabb időszakon keresztül is kifordulhat magából és a korábban megszokottól ellentétes viselkedéseket tapasztalhatunk: például megbízhatatlanná válik, pedig korábban mindig lehetett rá számítani, elveszti lelkesedését, örömét a mindennapokban stb.
- A stressz képes beszűkíteni a gondolkodást, ám jó esetben valahogy képesek vagyunk kezelni a stresszes helyzeteket és tartósan nem rontja a teljesítményünket. A kiégés viszont nehezítheti a koncentrációt, rontja a hatékonyságot, illetve gyakran jár együtt depresszióval és szorongással is.
- Amikor stresszelünk, az a testünkben is lenyomatát hagyja: befeszülhetnek a vállaink, a végtagjaink vagy épp a hátunk, megfájdulhat a fejünk és így tovább. A tartósan fennálló stressz – ami a kiégést is okozza a legtöbb esetben -, ennél komolyabb testi tünetekkel, akár testi megbetegedésekkel is együtt járhat, mindemellett az is gyakori tünet, hogy hiába nagyon fáradt az ember, nehézzé válik az elalvás és alvásproblémák is jelentkezhetnek.
- Végül, de nem utolsósorban, Herbert J. Freudenberger pszichoanalitikus szerint a kiégés során 12 szakaszon megyünk keresztül. Minél korábbi szakaszban felismerjük, hogy igazak ránk a jellemzők, annál hamarabb fordulhatunk segítségért és annál könnyebb visszafordítani a folyamatot.
- Bizonyítási kényszer, azaz a saját szerethetőségem összekötése a teljesítménnyel
- Fokozott erőfeszítések, hogy még többet teljesítsek
- A saját igényeim háttérbe szorítása, elhanyagolása
- A konfliktusok szőnyeg alá söprése
- A szabadidőm elhanyagolása, az értékrendem megváltozása
- A problémák tagadása
- Visszahúzódás, elmagányosodás
- Viselkedésbeli változások
- Saját magamtól való elidegenedés, a belső világommal való kapcsolat elvesztése
- Belső üresség érzés
- Depresszió, az élet értelmének elvesztése
- Teljes kiégettség állapota / mentális és fizikai összeomlás
Ha úgy érzed, a fentiek alapján magadra ismersz a kiégés jeleiben, ne vedd félvállról és ne félj segítséget kérni, mert kezelhető, és minél előbb tudsz szakemberhez fordulni, annál könnyebb és gyorsabb lesz a gyógyulás.