Könyvajánló: Helen Russel (2020) Egy év a világ legboldogabb országában – Hogyan éljünk dán módra?
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, miről is szól a könyv, azt mondanám: ez Helen Russel naplója egy év dániai tartózkodásról. Egy szórakoztató olvasmány, ami azért mégis csak gondolkodóba ejt. Néhol komoly, néhol olyan, mintha egy magazint olvasnánk. Helyenként tájleírások, máshol interjú részletek. Az olvasó biztosan nem fog unatkozni a 350 oldal alatt egy percig sem.
Hiába van meg mindened, ha Dánia hív, menni kell. Helen Russel újságíró Angliában, éli a szerkesztőségi munkatársak pörgős életét, és évek óta dolgozik férjével a babaprojekten, különböző természetes és művi beavatkozásokkal tarkítva. Egészen addig, amíg a férje állást nem kap Dániában, méghozzá a Lego-nál. Ki engedné meg élete párjának, hogy kihagyjon egy ilyen lehetőséget? Helen – a sok kezdeti dilemma és kétség ellenére – sem teszi, így elindul a dán-kaland. Ráadásul nem is akárhogy: elhatározza, hogy ha már úgyis ott van, utánajár a híres dán-boldogság titkának. Azt tudja, hogy bizony, sok felmérésben Dánia viszi a prímet, ha boldogságról van szó, most arra kíváncsi, hogyan is csinálják. Újságíróként ered a nyomába, és igencsak sok érdekességet talál. Például, szinte mindenki, akit megkérdez, azt mondja, legalább 8-as a boldogsága egy 10-es skálán. De sokan vannak, akik végül arra jutnak: mivel nem tudnak mondani semmit, amit hiányzik az életükből ahhoz, hogy 10-es legyen, így valószínűleg inkább a jelenben is 10-es már az a bizonyos boldogság-szint. Hányan mondhatjuk el ezt mi magunkról? És egyáltalán, mi a titok?
Az egyik legfontosabb tényező – ami nálunk sokaknál problémás – az a munka-magánélet egyensúlya. Úgy tűnik, a dánok kifejezetten jók ebben. Rövidebb munkanapokat tartanak (a statisztikák szerint 34 órát dolgoznak egy héten) annak érdekében, hogy mindenkinek maradjon ideje a családjára is, vagy arra, hogy önmagát feltöltse, kikapcsolódjon. Még saját szavuk is van a munkahelyi boldogságra: arbejdsglaede. Ez valójában a munka és a boldogság szavak kombinációja, és a skandinávok számára ez valami olyan, ami elengedhetetlen a jólléthez. Ők azok, akik élvezni akarják a munkájukat, nem szenvedni általa vagy benne. Példaként hozzák a japánokat, akiknek szintén van egy saját szavuk a munkával kapcsolatos hozzáállásra, csakhogy jelentésében az nem más, mint „belehalni a munkába”. A különbség jól érzékelhető.
A dán boldogság további kulcsfontosságú tényezője az étel és az étkezés. Egészséges ételeket esznek, de különleges eseményeken helye van a cukornak és a többi, mások által bűnösnek tartott ételnek is. Rengeteg péksüteményük van, mégis képesek a mértéktartásra. Napi ötször esznek, keveset. Tudatosan odafigyelnek, de megengedők magukkal.
De nemcsak ilyen praktikus szempontokban fogható meg az ő boldogságuk. A dánok bíznak egymásban. Nemcsak azokban, akiket ismernek, hanem az utcai járókelőkben is. Szabadnak érzik magukat, az országuk nyitott és elfogadó, egy olyan hely, ahol jó és könnyű élni. Kicsik a társadalmi különbségek is. A dánok önkénteskednek. Nem is kis százalékban, a könyv szerint 53%-uk végez valamilyen önkéntes munkát, ez pedig még boldogabbá teszi őket. Hisznek az élethosszig tartó tanulásban és abban, hogy az nemcsak az egyénre, de a társas kapcsolatokra is jó hatással van. Kutyát tartanak, hiszen számukra köztudott és egyértelmű, hogy sok jótékony hatással bír a kutyatartás. És aztán ott van a novembertől februárig tartó hygge – a visszavonulás, lecsendesedés, a család és barátok, az otthon melegének átélésére szánt idő, amikor mindannyian elvonulnak, mintha csak téli álmot aludnának, hogy feltöltődve vágjanak neki az újabb izgalmakkal teli tavasznak.
Természetesen kapunk arra is példát, hogy mi az, ami kevésbé működik jól náluk. Ez segít abban, hogy tényleg reális képet kapjunk, de higgyük azt, hogy ott még a kerítés is mézeskalácsból van. Nehézségek mindenütt vannak, de azért minden olvasó vihet magával valamit a könyvből, amit érdemes lenne megtanulni a dánoktól.