„A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – szól a mondás, ami tökéletesen szimbolizálja sok ember érzelmi állapotát, aki épp valami rendkívül nehezen megy keresztül, és megéli azt, hogy a környezete mennyire képtelen megküzdeni ezzel. Természetes, hogy elural minket a pánik, ha valamely szerettünk nem boldog, különösen, ha nem ritkán fennálló helyzetről van szó. Tehetetlennek érezzük magunkat, könnyebbnek tűnik közhelyekkel dobálózni vagy elbagatellizálni a problémát, amely kifejezi nem csak azt, hogy mennyire nincsenek készségeink hallgatni és együttérezni, de azt is, hogy olykor mennyire képtelenek vagyunk még a saját negatív érzelmeinket is elbírni. Szerencsére azonban mindkét készség fejleszthető: idővel egyre elfogadóbban tudjuk szemlélni affektusaink áramlását, ahogy egyre jobb társsá is válhatunk, ha a megtanuljuk az értő jelenlétet és hallgatást. Azon pedig akár a kapcsolatunk is múlhat, hogy képesek vagyunk menekülés vagy szőnyeg alá seprés helyett támaszt nyújtani, így hoztam néhány kapaszkodót nehéz helyzetekre.
- Legyél „szív, két füllel”!
Russel Friedman és John W. James írják Gyógyulás a gyászból című könyvükben, hogy ahhoz, hogy a másikat át tudjuk segíteni a veszteségek feldolgozásának folyamatán, valóban semmi különöset nem kell mondanunk. Vagyis a legfontosabb nem az, mi jön ki a szánkon, hanem hogy mennyire tudunk úgy hallgatni, hogy közben valóban jelen vagyunk. A világban rengeteg probléma származik abból, hogy amikor mesélnek nekünk valamiről, már azon kalandozik az agyunk, hogy mit válaszoljunk rá, ahelyett, hogy a másik élményeiben igyekeznénk elmélyülni. Sokszor nem azért hallgatunk, hogy értsük a helyzetet, hanem hogy azt valamilyen módon az irányításunk alá vonjunk. Erre javasolják a szerzők, ha hasonló helyzetbe kerülünk, akkor képzeljük el magunkat egy szívként, két füllel. Aminek a célja így valóban csak a közös jelenlét és befogadás, semmi több.
2. Ne megoldani akard!
A nők és férfiak között szokott leggyakrabban turbulenciát okozni ez a jelenség: a nő arra vágyik, hogy értsék, tükrözzék, támogassák, míg a férfi konkrét megoldást javasol a helyzetre, és megfeledkezik az előbbiek fontosságáról. Persze ez a beállítódás nem csupán a nemhez köthető lehet, elképzelhető, hogy egyszerűen másra tanítottak minket, máshoz szoktunk hozzá, például soha nem volt oké az érzésekről beszélgetni otthon. Bár mindkét kommunikációs stílusnak megvan a maga helye, a kapcsolatok mélyítésében sokkal fontosabb az előző, ráadásul rengeteg szituációban nincs konkrét megoldás, vagy nem is az objektív körülmények okozzák a zavart. Így jó aranyszabály lehet észben tartani: ne megoldani, hanem megérteni próbáld a másik helyzetét!
- Rendben vannak a negatív érzések!
Sírjon, mérgelődjön, panaszkodjon, ha jól esik. Rengetegszer fojtjuk a másikba azt, ami benne van, pedig az érzelmek kifejezése elképesztően felszabadító erejű, és segít a testi-lelki megnyugvásban is. Ha észreveszed, hogy kellemetlenül érzi magát, amiért rosszul van, nyugodtan hívd fel a figyelmét rá: nyugodtan lehet nem oké, adja ki magából, amit csak szeretne.
- A fejlődés nem lineáris, ne értelmezd személyes kudarcként, ha nincs jobban a másik!
A lelki gyógyulás nagyjából soha nem egy lineárisan felfelé ívelő folyamat. Gyakran előfordul, hogy áttörések vannak, hogy minden érthetetlenül jó hirtelen, de utána mégis jönnek gödrök. Ez semmi mást nem jelent, csak annyit, hogy emberek vagyunk, és így működünk. Ilyenkor szemlélődő félként érezhetjük úgy, hogy kezdődik elölről az egész, hogy mi nem tudtunk elég jól segíteni, pedig nemhogy nem a mi személyes kudarcunk ez, de a másik fejlődéséről sem árul el semmit legtöbbször.
- Kérdezz, kérdezz, kérdezz!
Hogy érintett ez téged? Mit éreztél? Mesélj még!
Ahelyett, hogy magadra terelnéd a szót, vagy csak próbálnád megértésedet kifejezni azzal, hogy azt mondod, tudod, milyen lehet, inkább kérdezz. Arról, hogy mit élt át pontosan a másik, mi az, amire emlékeztette a helyzet, mire vágyott volna, vagy milyen gondolatokat ébresztett ez benne. Soha ne feltételezd azt, hogy ami a te fejedben kialakult, az úgy is van, inkább tekintsd ezeket hipotéziseknek, amit folyamatosan formálni szeretnél.
- Tartsd tiszteletben a másik határait!
Nem mindenki kész beszélni bizonyos témákról, és lehet, hogy van, amikor inkább magányra van szüksége. Bárhogy is legyen, sokkal többet érsz azzal, ha odafigyelsz a másik kéréseire, megpróbálod megérteni a mögöttes indokokat, és tiszteletben tartod ezeket – akkor is, ha neked ezek nem érthetők, vagy te másképp csinálnád.
- Figyelj a másik szeretetnyelvére
Mindenki másképp érzi azt, hogy törődnek vele, szeretve van. Lehet, hogy testi érintésre vágyunk inkább, de az is, hogy többet jelentenek a biztató szavak, az apró kedves gesztusok, vagy a minőségi idő. Felkutatni a másik szeretetnyelvét, és ezáltal úgy szeretni, ahogy ő érti és érzi, egy minőségi váltás lehet a kapcsolatunkban. Egyszerűen kérdezzük meg a másikat: miből érzed, hogy szeretlek? Mi esne jól, miből éreznéd ezt még inkább? Mit tehetek ma érted, hogy szeretve érezd magad?
8. Legyél konzisztens!
Ha arról van szó, hogy mitől leszel biztonságos bázis, sokkal fontosabb a konstans, stabil válaszkészség, mintsem egy-egy intenzív interakció. Persze mindebben fontos saját határaidat is figyelembe venni, de hatalmas erő tudni, hogy van valaki, akire számíthatok, ha épp bármi van, így ha valóban szeretnél ott lenni valakinek, akkor ne háromnapos csoda legyél, hanem állj bele, minden nehézségével együtt. Hiszen nincs annál lélekörlőbb, amikor valakinek végre megnyílsz valamiről, tudatod vele, hogy mennyire rossz most neked, aztán nem hallasz felőle heteken keresztül.
8+1. Nyílj meg te is!
Sokszor meg kell előlegeznünk a bizalmat azzal, hogy mi is megnyílunk valami számunkra nehéz témával kapcsolatban. Ezzel élő példaként mutathatjuk, hogy sebezhetők vagyunk, hogy itt van tere ennek, ami viszont is leggyakrabban azt váltja ki, hogy érzi: itt ő is megoszthat dolgokat, így kölcsönösen mélyülhet a kapcsolat a megmentő fél kontra áldozat szerepek helyett.