Miért van az, hogy a legtöbb állat sorozatosan életveszélynek van kitéve, mégsem traumatizálódik? Hogy lehet az, hogy emberként hosszú évtizedekig képesek vagyunk olyan megterhelő eseményeket hordozni magunkkal, amire talán már nem is emlékszünk pontosan, hogy történt?
Peter Levine, a Somatic Experiencing módszer megalkotója szerint a feloldott trauma „az istenek ajándéka, egy hősi utazás, amely mindannyiunk sajátja”. Tehát nem az a kérdés, hogy ér-e minket ilyen behatás, hiszen mindannyiunk életében vannak kisebb-nagyobb történések, amelyek mély lenyomatot hagynak a lelkünkön. A kérdés az, hogyan is vagyunk képesek ezzel effektíven megküzdeni.
Amikor fenyegetettséget észlelünk, szervezetünk a szimpatikus idegrendszeri aktiváción keresztül arra hangol minket mind kognitív, mind fiziológiai szinten, hogy minél eredményesebben meg tudjunk küzdeni a veszéllyel. Ezt nevezzük az „üss vagy fuss” reakciónak, mely az állatoknál is megfigyelhető.
Azonban vannak olyan esetek, amikor addigi megküzdéseink csődöt mondanak, vagy a legadaptívabb megoldás semmit sem tenni: ilyenkor paraszimpatikus idegrendszerünk dorsalis ága aktiválódik, ami a lefagyási reakcióhoz köthető. Ez időszakosan lehet adaptív, a krízishelyzettel járó energia azonban felgyülemlik bennünk, és míg az állatok például ilyenkor kiremegik, kimozogják ezt az energiát, addig emberként gyakran nem csinálunk semmit, akár el is nyomjuk ezen természetes késztetéseinket, például a szapora szívritmust, légzést, pulzusunk emelkedését, nyugtalanságunkat, vagy egyszerűen azt, hogy csak kifejezzük az ide kapcsolódó érzésünket.
Levine elmélete alapján ez a megrekedő energia vezet ahhoz, hogy az akut szituáció elmúltával is ott ragadunk a traumatikus élményben, mely idővel idegrendszerünk hiperszenzitívvé, vagy csökkent válaszképességűvé válását okozhatja, így egyre nagyobb az esély, hogy korábban semlegesnek számító élmények is nagy hatással lesznek ránk. Tünetként pedig a szorongásos rohamoktól kezdve hang- fény- vagy érintésérzékenységen át a hangulatingadozásokig, tehetetlenség érzésig és addikciókig rengeteg minden megjelenhet, így ilyen esetekben ezen tünetek felszínes kezelése valójában nem szünteti meg a probléma valódi gyökerét.
„Az emberek általában úgy gondolnak a traumára, mint valamire, ami az agyban, az elmében történik, és ez igaz is. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanakkor a testben is történik.
A Somatic Experiencing módszerének célja az, hogy a máshol használt történet, verbális szint helyett az esemény testben tárolt emlékéhez férjünk hozzá. Így, ha valaki nem szeretne, akkor egyáltalán nem szükséges beszélni arról, min is ment keresztül. Tehát egy alulról felfelé irányuló folyamat, mely a hiedelemrendszerek, gondolatok megváltoztatása helyett figyelmünket az érzéseinket kísérő testi érzetekre fordítjuk, és azon viselkedésmintákra, melyek ezekhez rögzültek.
3 gyakorlat a Somatic Experiencing eszköztárából, ami segít földelni, jelen lenni és biztonságérzetet teremteni:
Tartalmazás biztonságos érintés által
Tartalmazás biztonságos érintés által
- Szánj néhány percet arra, hogy megfigyeled, hogy vagy most.
- Majd tedd a jobb kezedet közvetlen a bal hónaljad alá, megfogva a mellkasod oldalát. Bal kezedet helyezd a jobb felkarodra (vagy válladra, vagy könyöködre).
- Adj magadnak jó pár percet, hogy megfigyelhesd a kézfejed alatti érzeteket (például melegnek érzékeled-e a tested, a pólód anyaga puha vagy érdes, érzed-e a szívverésed). Tapasztalsz-e a kezeid és karjaid által egyfajta tartalmazó, megtartó érzést? Milyen ez számodra? Kellemes?
- Milyen érzés a tested többi részének ez a megnyugtató, megtartó ölelés? Mennyiben változott az állapotod a gyakorlat elejéhez képest?
- Amikor leginkább önmagadnak érezted magad
- Szánj néhány percet arra, hogy megfigyeled, hogy vagy most!
- Idézz fel az elmúlt egy napból egy olyan pillanatot, amikor a leginkább önmagadnak érezted magad – vagy annak az embernek, aki lenni szeretnél! (Ha az elmúlt 24 órából nem ugrik be ilyen pillanat, tágítsd az időkeretet.)
- Emlékezz vissza úgy az eseményre, mintha most történne veled. Figyeld meg, mi történik a testedben ennek hatására. Különösképpen figyeld meg, mit tapasztalsz az 5 érzékszerveddel – milyen hangok, illatok, testi érzetek, látvány, esetleg íz ugrik be?
- Most idézz fel egy másik eseményt , amikor a leginkább önmagadnak érezted magad – ezúttal egy régebbit, az elmúlt néhány hétből. Figyeld ezt is minden érzékszervedet tudatosítva.
- Hogy vagy most? Mi változott a gyakorlat előtti állapothoz képest?
- A “Voo” hang
A ‘Voo’ (ejtsd: Vú) hang gyakorlat az idegrendszer megnyugvását szolgálja, segít ellazulni az izmoknak és szerveknek a rezgésen keresztül. Egyes személyeknél az ellenkező, stimuláló hatást is kiválthatja. Kísérletezz azzal, rád milyen hatással van, és alkalmazd azokat a módszereket, amik számodra a leghatékonyabbak!
- Szánj néhány percet arra, hogy megfigyeled, hogy vagy most!
- Idézd fel a hangot, amelyet egy ködkürt ad ki! Vegyél egy mély lélegzetet, és adj ki olyan mély hangot, amilyet csak ki tudsz adni magadból, hosszan, amennyire csak tudod. Figyeld meg, hogy képes vagy-e érzékelni a hang vibrálását, érzed-e egészen a medencédben!
- Ahogy elfogy a levegőd a ‘Voo’ alatt, engedd a következő belégzést természetesen beáramolni.
- Figyeld meg a hang utóhatását, hogy milyen hatással volt rád! Ha megnyugtatónak érzed, nyugodtan csináld meg a gyakorlatot még egyszer, s közben figyeld meg, hogy mélyül-e a lazulás – ajánlott maximum 3-szor csinálni!
- Hogy vagy most? Mi változott a gyakorlat előtti állapothoz képest?
Forrás:
Peter Levine: Healing Trauma;
www.sehungary.com