Szilveszter éjjelén a nyakon ragadott pezsgő fogyasztása közben még nem tudtam, hogy az Újévben számomra bizony ezek lesznek az utolsó alkoholos kortyok. Két héttel később megtudtuk, hogy várva várt kislányunk (hiszen, mint a legtöbb szülő, mi is biztosan tudtuk, hogy 4 hetes magzatunk csakis lány lehet) úton van hozzánk. A várakozás nem volt rövid, de hála egy jól időzített életmódváltásnak, másfél évvel a tervezés után kezünkben tartottunk a kisbabánkat.
Hogy miért kellett az életmódváltás? Inzulinrezisztencia (IR), policisztás ovárium (petefészek) szindróma és egy igen jelentős (túl)súly nyomta a vállamat (és a bokámat), amit a baba tervezése előtti évben – egy étkezesi tanácsadással is foglalkozó orvosnak hála – nyakon csíptünk. Pszichológusként nem csak hallgatni, beszélgetni is szeretek, így ha megkérdezték, miért nem eszek ezt, miért nem iszok azt, akkor én őszintén és részletesen válaszoltam. Észrevettem ugyanis, hogy egyre több korombéli küzd hasonló tünetekkel vagy akár már diagnosztizálva ezzel az állapottal. Semmiképp nem mondanám reprezentatívnak a példát, de csak az én tágabb ismeretségi körömben (legyen ez kb. 100 fő) 6 nőt érint ez a probléma, ami gyakorlatilag teljesen tünetmentes is lehet akár. Ez szöget ütött a fejembe, hiszen egy friss házaspárt igen rosszul érinthet, ha a gyermekvállalás eldöntését követően hónapokat vagy akár éveket kell várniuk. Próbálkozásokkal telt hónapok után jönnek a vizsgálatok, majd, ha már tudjuk, hogyan javulhat az állapotunk, akkor is egy hosszabb időszakra van szükség, hogy rendbe tegyük szervezetünket és jöhessen a baba.
Én nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért időben sikerült kiderülnie. Szinte “örülhetek” annak a komoly túlsúlynak, ami a divatos diétáknak köszönhetően egyre csak gyarapodott, mert így jutottam el a doktornőhöz, akivel kiderítettük, hogy a “sokszor keveset-”, “az este 6 után semmit-”, “a 10-40-90 napos-”, illetve a “turbódiéták” azért SEM működtek, mert egy egészen más életmódra van szükség. Ez nem egy kúra, ez nem egy speciális diéta, hanem egy – egyébként minden nehézség nélkül tartható – helyes és egészséges táplálkozás. Az inzulinrezisztenciát a 2-es típusú cukorbetegség előszobájaként is emlegetik, mert vissza nem fordítható betegség, de feherjedús, jó szénhidrátokkal gazdagított, továbbá tejtermékekben és cukros ételekben szegény étkezéssel kordában tartható.
Szándékosan nem sorolok konkrét példákat, hiszen az életmódváltásra buzdító írásokkal Dunát lehet rekeszteni, így mindenki megtalálhatja a számára szimpatikus hozzáállást és szakembert.
Ennek lelki megélése viszont sokszor nem kap elég hangsúlyt, vagy akár elbagatellizálják azzal, hogy “X, Y-nak is így volt, aztán mégis lett baba” vagy “nem baj az a szelet torta, ez még belefér”. Mivel az IR-nek és a vele sokszor kéz a kézben jàró PCOS-nek látszólag nincs tünete, így az emberek nehezen értik meg, hogy egy endokrin betegség miatt, miért kell bizonyos ételekről tartózkodnunk. Bevallom előfordult már, hogy azt mondtam, hogy cukorbeteg vagy laktózérzékeny vagyok, hogy ne kelljen annyit magyarázkodni bizonyos helyzetekben.
Nekem az a tapasztalatom, hogy két véglet van: az egyik oldal szinte görcsösen törekszik a kizárolagosságra és ementén követ egy bizonyos étrendet, a másik oldal pedig már-már homokba dugott fejjel állítja, hogy nagyapáink is milyen sokáig éltek, pedig szalonnával ették a kenyeret, cukrosan itták a kávét és “Uram bocsá” le is hörpintettek valami szívmelengetőt ebéd után. Talán igaz. De az is igaz, hogy nagyapáink nem rohanva reggeliztek valami gyors péksütit, ebéd után pedig nem a laptop elé ültek le az irodában dolgozni, nem ittak meg egy energiaitalt, és hazafelé nem ugorttak be egy mindig “friss” sajtburgerért, amit otthon aztán kanapén TV-t nézve fogyasztottak el. Tudom Te sem, én sem, meg nem is így meg nem mindennap, és nem is mondom, hogy így van, csak azt mondom, hogy nagyapáink biztosan nem.
(Megjegyzés: Végzett pszichológus vagyok, de sem orvosi-, sem táplálkozás-, illetve élelmiszertudományi képzettséggel nem rendelkezem. Az írásom célja a hasonló cipőben járó nők lelki támogatása. A fentebb említett betegségek körülményei kizárólag az én személyes tapasztalataim.)