A származási családról való leválás egy jóval árnyaltabb téma annál, mint akkor hisszük, amikor csak úgy általánosságban gondolkodunk róla. Egy-egy hétköznapi beszélgetésben hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni ezt a kérdést arra, hogy ha gyermekünk elköltözött otthonról és a saját fizetéséből él, akkor ő bizony levált rólunk. Kirepült. Elhagyta a családi fészket. A valóságban azonban ez sokkal összetettebb kérdés. 18 éves kor alatt még egyáltalán nem is beszélhetünk leválásról.
Ez az az életkor, amikor már az egyénnek lehetősége van például aktívan részt venni a politikai életben, és hivatalosan is kikerül szülei gyámsága alól, amely szempontok részei a származási családról való leválásnak. De hiába érjük el a bűvös 18-as korhatárt, vagy éppen költözünk el a szülői fészekből, kezdünk el anyagilag függetlenedni, saját munkát vállalni és abból eltartani saját magunkat. Leválni ugyanis nemcsak pénzügyileg és a közös fedél alól való kiköltözéssel kell. Épp ugyanolyan fontos az is, hogy a döntéseink szintjén megtapasztaljuk az önállóságot. Hogy képesek legyünk arra, hogy úgy hozzuk meg őket, hogy abban nem érzünk szülői kontrollt.
Egyáltalán nem biztos, hogy ez valódi kontroll lenne részükről, az is lehet, hogy a „bennünk élő szüleink” véleményét halljuk egy-egy döntés meghozatala során, és az bizonytalanít el vagy éppen erősít meg. Ha így van, akkor még nem mondhatjuk teljesnek a leválásunkat ebben a dimenzióban. Nagyon fontos, hogy lássuk ebben a kérdésben azt, hogy mire van nekünk kontrollunk és mire nincs. Arra például, hogy szüleink kifejtik-e a véleményüket arra vonatkozóan például, hogy mikor kell gyereket vállalni, hogyan és milyen szempontok alapján kell párt választani, nem tudunk hatással lenni. Persze, megkérhetjük őket, hogy ne mondják el a véleményüket, ugyanakkor, ha megteszik, akár új, fontos szempontokhoz is hozzájuthatunk.
A kérdés – és a leválás szempontjából döntő – az, hogy mihez kezdünk ezzel a véleménnyel. Ha például te azt gondolod, hogy 35 évesen szeretnél gyermeket vállalni, de a szüleid váltig állítják, hogy 30 év alatt kell családot alapítani, vajon elkezded-e meggyőzni magad arról, hogy ez jó lesz neked? Az előnyök-hátrányok mérlegelése teljesen természetes, de lássuk meg, hogy saját magunk győzködése erről sokkal inkább azt mutatja, hogy a családunk még nagy befolyással van ránk. Még nem tekintünk magunkra és szüleinkre egyenrangú félként. De ne feledjük, attól, hogy leváltunk tehát még meghallgathatjuk (és érdemes is lehet meghallgatni) mások gondolatait, ugyanakkor fontos megtalálni a megfelelő módját annak, ahogy ezeket integráljuk a saját döntési folyamatainkba.
Valójában ez is egy olyan feltétel, amit leginkább a középiskolai évek végével tudunk elkezdeni gyakorolni. Akkor kell meghoznunk az élet nagy döntéseit: milyen pályát válasszak? Tanuljak tovább vagy kezdjek el dolgozni? Esetleg a kettő együtt? Vagy dolgozzak egy ideig, és aztán kezdjek tanulmányokba? Ki legyen a párom? Egyáltalán mi fontos nekem egy párkapcsolatban? Mikor akarok családot alapítani? Akarok-e családot alapítani, gyermeke(ke) vállalni? Mit gondolok a politikáról? Jellemzően ezek azok a kérdések, amikben jól tudjuk gyakorolni szüleinktől való függetlenségünket. Ha ezek meghozásánál nagy jelentőséget és befolyást tulajdonítunk az ő véleményüknek, a leválás még nem valósult meg.
Van még egy nagyon fontos dimenziója a származási családról való leválásnak, ez pedig az öntudatra ébredés. Vagyis az, hogy mi hogy látjuk saját magunkat: felnőttnek vagy sem? Ráadásul mindennek egyszerre kell megvalósulnia ahhoz, hogy teljes mértékben levált egyénnek minősülhessünk. Vagyis, ha én egy olyan 18 éven felüli felnőttként látom magam, aki képes arra, hogy bármilyen külső nyomás ellenére is saját döntéseket hozzon, önállóan, szüleitől független helyen és anyagi körülmények között él, akkor jó eséllyel elértem a leválást. Ha a faktorok valamelyike még nem valósul meg, akkor a leválás útján vagyok ugyan, de még részleges leválásról beszélhetek.
Vannak olyan kutatók is, akik a tanulmányok befejezését is egy ilyen kritériumnak tartják: valaki akkor minősülhet családjáról levált felnőttnek, ha – a fentiek mellett – már nem jár egyetemre vagy nem vesz részt egyéb oktatásban. Részben érthető ez a fajta felosztás is, ugyanakkor ma, amikor az élethosszig tartó tanulás érték, nem feltétlenül egy reálisan elérhető kritérium ez. Számtalan olyan felnőtt lehet, aki még akár a 40-es, 50-es éveiben is tanul, képzi magát – és mégis nehéz lenne azt mondani rá, hogy nem vált le a családjáról. Leválni pedig fontos, mert olyan tulajdonságokat, működésmódokat és hozzáállásokat nyerünk általa, amik jelentősek abban, miként is boldogulunk a felnőtt életünkben. Tekintsünk úgy rá, mint az élet természetes része, ami nem kell, hogy a kapcsolat megromlásával járjon, sokkal inkább egy újfajta alapokra helyezett kapcsolódást tesz lehetővé!