3 érzelemszabályozó gyakorlat, ami segít megérkezni a pihenésbe

Talán nem vagyok azzal egyedül, hogy olykor a nyaralás első napjain még igencsak nehéz elszakadnom a teendőktől, a kötelességektől vagy épp a problémáktól és lecsendesíteni a gondolataimat. Ráadásul, amikor kiesik a munka a napjainkból, ami egy keretet, egy rendszert is ad, olykor elveszettnek is érezhetjük magunkat vagy épp azt tapasztalhatjuk, hogy a nyomasztó gondolataink elkezdenek felerősödni. Cikkünkben éppen ezért összegyűjtöttünk néhány olyan gyakorlatot, amik segítségével a lelkünkkel is megérkezhetünk a pihenésbe.

Bár nincs egységes kutatási eredmény arra vonatkozóan, hogy hány nap szükséges a valós feltöltődéshez, ugyanis ez számos tényezőtől függ (pl. a fáradtság- és stressz-szintünktől, a munkatempónktól stb.), az kimutatható, hogy jó esetben a szabadságunk közepétől, rosszabb esetben a végére szellemülünk igazán át, amikor is el tudjuk engedni a hétköznapok teendőit. Ennek pedig igen nagy szerepe van, ugyanis ilyenkor agyunk egészen más működésbe kapcsol és ez nagyban segíti a későbbi produktivitást és a kiégés megelőzését is. Ehhez viszont nem csak az kell, hogy a bőröndünkből kipakoljunk a nyaralásunk, pihenésünk helyszínén, hanem hogy lélekben is pihenésre kapcsoljunk.

  1. Törekedj a fokozatos lassításra!

Arról már egy korábbi cikkünkben írtunk, hogy a nyaralásba való kíméletes megérkezéshez mennyire fontos az előtervezés és a felkészülés, mindez azonban nem csak a munkánk lezárására, hanem a pihenésre való ráhangolódásra is igaz. Ha teheted, hangold magad már a nyaralás vagy a tervezett szabadságod előtti napokban is a pihenésre és iktass be rövidebb öngondoskodó pillanatokat. Ez lehet egy séta, egy rövid mindfulness gyakorlat, naplózás, főzés vagy bármi egyéb. Gyakorold a teendőktől való elszakadást fejben, és annak a kezelését, amikor rád törnek a nyomasztó gondolatok. Tapasztalataim szerint jobb még itt előzetesen elkezdeni megküzdeni velük és önmegnyugtatást gyakorolni.

  1. Ints STOP-ot a nyomasztó gondolataidnak!

Jogos a kérdés, hogy na de miképp szabadulj meg a nyugalmadat megzavaró, betörő gondolataidtól? Például, amikor eszedbe jut, hogy mi van az egyik munkahelyi projekttel, amit a szabadságod alatt otthagytál? Vagy amikor a tervezetten felhőtlen nyaralás során az önmagaddal kapcsolatos elégedetlenségek kezdenek felhangosodni? Én ilyenkor a STOP! módszert szoktam alkalmazni, amikor gondolatban elképzelem, ahogy egy STOP! táblával megfékezem ezeket a gondolatokat és azt mondom, állj, most nem ennek van itt az ideje. Érdemes kipróbálnod, mert amennyire egyszerűnek hangzik, annyira hatásos! Ha nehezebben megy, nyugtasd meg magad, hogy mindezekkel a problémákkal, kérdésekkel fogsz majd foglalkozni egy alkalmasabb időpontban, most azonban annak van itt az ideje, hogy pihenj.

  1. Önelfogadással a tudatos jelenlétért

Természetes, ha frusztrált leszel attól, hogy úgy érzed, nem tudsz kikapcsolni és pihenni, pedig annyira vártad már a szabadságod… Ám ha frusztrációval, dühvel válaszolsz a nyugtalanító gondolataidra, akkor a feszültségedre ezzel még egy lapáttal ráteszel. Ami viszont ezzel ellentétesen működik, az az elfogadás, azaz, ha kedvességgel közelítesz magadhoz, és megértő igyekszel lenni. Egy-egy stresszes, pörgős időszak után például nem várhatod el magadtól, hogy egyik napról a másikra átállj egy másik üzemmódba. Ilyenkor – bár nem könnyű rávenni magad -, a mindfulness gyakorlatok sokat segíthetnek, ugyanis a fókuszodat a jelenre irányítják, mindemellett segítségükkel az önelfogadást is gyakorolhatod.

3+1. Hozd vissza magad a jelenbe!

Végül, de nem utolsósorban, van egy olyan gyorsan bevethető gyakorlat, ami az egyik kedvencem, és akkor szoktam alkalmazni, amikor azt érzem, a gondolataim elvittek valahova máshova és szeretnék visszazökkenni a jelenbe, megélni a pihenést és annak a helynek a hangulatát, ahol éppen vagyok. Ez az 5-4-3-2-1 gyakorlat. Ennek lényege, hogy amikor úgy érzed, a stressz elkezd felülkerekedni rajtad, nevezz meg 5 dolgot magad körül, amit látsz, 4-et, amit tapintani tudsz, 3 hangot, amit hallasz, 2 illatot, amit érzel és egy ízt, amit érzel a szádban. Ez az egyszerű gyakorlat, mely bárhol, bármikor elővehető, segít a jelenben maradni és megakadályozhatja, hogy a stressz negatív spirálba rántson.

Nektek mi szokott segíteni a nyaralásba való igazi megérkezéshez?

Novák Dóra
Novák Dóra
A nevem Novák Dóra, munka-és szervezetpszichológia szakirányon végeztem. Jelenleg az újságírás mellett junior tanácsadóként és trénerként dolgozom, és főként vezetőfejlesztési programok és mentális jóllét programok kidolgozásában és megvalósításában veszek részt nagyvállalatok számára. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Ő nem bánt, csak „nem bírod a kritikát” – Egy nárcisztikus kapcsolatról röviden

Könnyű minden szörnyű párkapcsolatért a másik felet valamilyen elmebetegséggel megbélyegezni. Szeretjük azt gondolni, hogy a rossz dolgok nem a mi hibánkból történnek. Ismerőseim például...