Az ősz mindannyiunk számára kicsit mást jelent: míg van, akinek ez egy kreatív, önmagára is jobban odafigyelő, elmerülős időszak, addig mások inkább csak túl akarnak lenni a borús, sötét, sokszor ködös és esős napokon. Mi azt gondoljuk, ez az időszak kifejezetten jól használható arra, hogy jobban kapcsolódjunk önmagunkhoz is, ezért hoztunk néhány tippet, melyek abban is segíthetnek, hogy a borúsabb napok is színesebbé váljanak.
Iktass be egy új szokást!
Életritmusunkat, megszokott rutinjainkat érdemes olykor újfajta tevékenységekkel és szokásokkal színesíteni. Van valami, amit már régóta bele szerettél volna építeni a napi rutinjaidba? Az ősz szuperül alkalmas erre, a legtöbbünk számára ugyanis sokkal kiszámíthatóbb, mint a pörgős nyár, amikor a pihenésen, a kikapcsolódáson van a hangsúly és saját napi rutinjaink is kissé lazábbá válnak. Ősszel azonban visszakerülünk a megszokott mindennapokba, ám, arra, hogy mindezt hogyan éljük meg, igen nagy hatásunk van. Izgalmasabbá, változatosabbá tételében csak a kreativitásunk szab határt, a kisebb, kevesebb időt igénylő szokásoktól kezdve (pl. elhatározom, hogy minden reggel megiszom egy kávét vagy egy teát nyugalomban úgy, hogy közben elolvasok néhány oldalt egy jó könyvből, vagy minden nap meditálok/relaxálok 10 percet), egészen a nagyobb lélegzetvételű, motiváló célokig (elkezdek tanulni valami újat/kipróbálok egy új mozgásformát) választhatunk valamit, ami fűszerezi, inspirálja a mindennapjainkat.
Tipp: Hatékony szokásépítés 3 lépésben
- Ha egy új tevékenységet szeretnél rutinszerűvé tenni az életedben, vedd figyelembe, hogy mindehhez időre lesz szükséged. A szakirodalom azt mondja, 21 napra van szükség, míg egy szokás automatikussá válik, így addig több energiát és tudatosságot kell belefektetned.
- Új szokásod kösd egy már régi, jól bevált rutinodhoz vagy egy stabil ponthoz a napodban! Az új szokások könnyebben rögzülnek, ha nem kell egy teljesen új helyet kibérelniük a napunkban, hanem valamely, már jól bejáratódott eleméhez kapcsolódnak. Például, ha az olvasást szeretném rendszeresíteni az életemben és minden nap tömegközlekedem, összeköthetem a kettőt.
- Olyan szokást próbálj beiktatni az életedbe, mely fenntartható. Azaz, ne legyenek irreális elvárásaid és olyan formában építsd be az adott tevékenységet, mely illeszkedik az időbeosztásodhoz és a napjaid felépítéséhez.
Vezess naplót!
Saját magunk megismeréséhez, az érzelmeinkhez való közelebb kerülésben és gondolataink rendszerezésében nagyon sokat segít, ha olykor kiírjuk a bennünk lévő gondolatokat. Önmagában az írás csökkenti az érzelmi feszültséget, a pozitív élmények felidézése pedig hasonlóképp termeli a boldogsághormonokat bennünk, mint amikor átéltük a pozitív élményeket.
Őszre szabott naplózási tipp: Gondolkodj el azon, mi az, amit hasonlóképp el tudsz engedni idén ősszel, mint ahogy a természetben is megjelenik az elengedés és a fák lehullajtják leveleiket? Mi az, amihez régóta ragaszkodsz, de ideje lenne elengedned? Mire tanít meg téged ez az évszak? Hogyan viszonyulsz a változásokhoz?
Készíts egy őszi sarkot!
Az ősz nagymértékben a biztonságkeresésről is szól a természetben élő állatoknál: igyekeznek egy olyan helyet találni, ahol a hideg tél elől elbújhatnak és olyan dolgokat igyekszenek maguk köré venni, melyek segítik a túlélésüket. A lelassuláshoz, a befelé figyeléshez te is kialakíthatsz egy helyet, ahol megéled a belső biztonságod, ahol megnyugodhatsz egy hosszú nap után és ahova bebújhatsz egy hideg, sötét nap során. Válassz ki egy sarkot, tedd tele meleg és puha takarókkal, párnákkal, kis fényekkel, gyertyákkal és a kedvenc könyveiddel. Legyen ez az a hely, ahol önmagaddal minőségi időt tölthetsz el.
Merülj el az irodalomban
Ősszel az egyik legjobb dolog bekuckózni egy jó könyvvel, s bár az olvasás már önmagában is számos pozitívumot hozzáad az életünkhöz, arra biztatlak, próbáld ki az olvasást egy kicsit újszerűbb módon. Választhatsz verseket, novellákat vagy regényt is, a lényeg, hogy olvasás közben figyelj arra, mik azok a szavak és mondatok, amik a leginkább megragadnak benned, amik a legnagyobb hatást gyakorolják rád. Írd ki ezeket egy füzetbe és gondolkodj azon, hogyan kapcsolódnak hozzád, mit tanítanak neked és mire emlékeztetnek. Akár asszociálhatsz is egyes szavak kapcsán, hogy kiderítsd, számodra az egyes jelentések milyen érzésekkel, más jelenségekkel vannak közelségben. Azon is érdemes lehet elgondolkodnod, mi állhat a témaválasztásod hátterében, miért azt az adott könyvet emelted le a polcról vagy miért éppen az adott vers ragadta meg a figyelmed. Hogyan kapcsolódik hozzád, hogyan szól rólad? Az irodalom segít megragadni olyan lelki folyamatokat is, melyeket olykor magunktól nehezen fogalmaznánk meg, ha pedig olvasás közben fordítunk egy kis figyelmet arra, milyen hatással van ránk a szöveg, egy plusz perspektíva és fejlődési lehetőség nyílik meg előttünk.
Lassulj le az erdőben sétálva
Végül, de nem utolsósorban, vétek lenne kihagyni a természetben tett kisebb-nagyobb sétákat. Kimozdulás közben figyeld meg, hogyan változik a természet, hallgasd a ropogó avart, gyűjts terméseket és különböző formájú és erezetű leveleket és mindeközben hagyd, hogy lelassulj és eltávolodj a hétköznapok ingereitől, pörgésétől és a problémáktól. Keress egy nyugodt helyet és végezz egy relaxációt, mondj hálát mindazokért a dolgokért, melyek boldogsággal töltenek el és fogadd meg, hogy idén ősszel kiemelt figyelmet fordítasz a saját egyensúlyodra.