Cikksorozatunkban olyan kapcsolati helyzeteket mutatunk be, ahol az elköteleződési folyamat elakad egy bizonyos ponton, és emiatt elmarad a várt szintlépés. Mikor egy pár kapcsolati krízisbe kerül, a problémák feltérképezése és a megoldáskeresés általában a mindennapi súrlódások szintjén marad. Azonban gyakran kiderül, hogy a nehézségek mögött komoly strukturális és dinamikai problémák húzódnak meg. A sorozat első fejezetében nézzünk meg két olyan kapcsolati helyzetet, ahol az elmélyült érzelmi elköteleződés azért nem tud létrejönni, mert “túl sokan” vannak jelen a kapcsolatban.
Érzelmi leválás
Szandra 28 éves, barátjával 3 éve vannak együtt. Látszólag minden rendben van kettejük között. Barátja kedves, figyelmes, gondoskodó, együtt tervezik a családalapítást, de Szandrát néha mégis kétségek gyötrik a közös jövőt illetően.
“Bonyolult ezt megfogalmazni, a párom anyjáról van szó. Biztosan nagyon nehéz neki, évekkel ezelőtt egyedül maradt a mindennapok feladataival, a gyermekneveléssel, és azóta sincs mellette senki.
De egyszerűen azt érzem, hogy magához láncolja a fiát, a páromat.
Minden hétvégére van valami kötelező feladat a ház körül, ami miatt át kell mennie az anyjához, aztán ott ragad néha egész napra, mi meg nem tudtunk csinálni semmit. Ha valami konfliktus helyzet adódik, akkor is az ő pártjára áll. Ez nagyon aggasztó nekem.”
A
szakértők szerint azok a fiatal felnőttek, akik elakadtak a szüleikről való leválásban, rosszabb esetben érzelmi függésben vannak valamelyik családtagjukkal, komoly hátrányban indulnak egy párkapcsolatban. Ugyanis a közös lelki fejlődés, és az elmélyülő intimitás csak akkor jöhet létre a felek között, ha a személyiség már kellőképp érett és önérvényesítő, és a fiatal felnőtt képes kivonni magát a származási családjára jellemző, gyakran feloldatlan, és terhelt érzelmi kötelékből.
Szandra párjának és édesanyjának esetében különösen nehéz ez a leválás. Az egyik szülő halála, vagy családrendszerből való kiesése gyakran jár azzal a következménnyel, hogy a társ nélkül maradt szülő a fiatal felnőtt gyermekét próbálja bevonni a problémák megoldásába. Ez természetes és szükségszerű lépés, ha a gyakorlati teendőket nézzük. Azonban az érzelmi oldalát tekintve súlyos következményei lehetnek, ha a felnőtt gyermek a szülőt ért veszteség kompenzálására, belép az úgynevezett szülői/házassági alrendszerbe, és olyan érzelmi terheket vesz magára (pl. bűntudat), amit semmiképpen sem kellene viselnie. Ameddig elkötelezett érzései a szülőhöz kötik, és azt érzi, hogy kötelessége teljesíteni a szülői ház feladatait, addig esélye sincsen arra, hogy elmélyült lelki kapcsolatot alakítson ki saját párjával.
Árnyék a múltból
Kinga 30 éves, barátjával 2 éve járnak együtt. Biztonságban, és szeretve érzi magát mellette, minden adott lenne egy közös, boldog életre, de egyelőre nem tud elköteleződni, mert egy régi kapcsolat emléke megzavarja a mindennapjait. “Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Az elejétől úgy terveztem, hogy hozzámegyek feleségül, és gyerekeink lesznek. Mikor összeköltöztünk azt éreztem, hogy most már minden jól fog alakulni. Nagyon fájt, amikor vége lett. Azóta mintha nem lennék önmagam.
Ő segített kihozni belőlem azt az embert, amilyen lenni szerettem volna. Vele együtt mintha magamat is elvesztettem volna. Van egy titkos fantáziám, hogy újra együtt leszünk, de ezt senkinek sem merem mondani.”
A mentálhigiénés szolgáltatások elterjedésével egyre inkább bekerült a köztudatba a gyász feldolgozásának szükségessége. Már tudjuk, hogy azzal tehetjük a legrosszabbat magunknak, ha hátat fordítunk a bennünket ért veszteségnek, és feldolgozatlanul hagyva, falakat húzunk köré. De ez nem csak haláleset, vagy súlyos veszteség esetén igaz.
Mikor párt találunk magunknak, és kezdünk lelkileg elköteleződni a másik mellett, seregnyi fantázia, vágyódás aktiválódik, és konkrét jövő terv kezd kialakulni Bennünk, hogy hogyan is fogunk együtt élni. Milyen lesz majd a közös otthon, amit együtt építünk? Hogyan fogjuk nevelni a gyerekeinket? Hogyan éljük majd öreg napjainkat? Ezek a pozitív fantáziák nagyon hasznosak, segítenek minket rajta maradni a közös, gyakran rögös úton.
De mi lesz ezekkel az álmokkal, ha a kapcsolat egyszeriben véget ér? Ezeket a gyakran hosszú hónapok/évek alatt dédelgetett fantáziákat nem lehet csak úgy kihajítani a szemetesbe. Sokan szeretnének minél előbb felejteni, és az új kezdet reményében fejest ugranak a következő szerelem keresésébe, de ez nem feltétlenül szerencsés választás. A régi kapcsolatból megmaradt elgyászolatlan veszteségélmény hosszú távon ellehetetlenítheti az új kapcsolat érzelmi megerősödését.
A bennünket ért veszteségekre általában nagyon szélsőségesen reagálunk, a tagadástól kezdve az idealizáláson át a legsötétebb düh megéléséig számos érzelem dolgozik bennünk, míg végül eljutunk az elengedésnek abba a fázisába, amikor már a maga realitásában látjuk a helyzetet. Bármelyik szinten akad is el a gyászfolyamat, akadályozni fog minket a folytatásban.
Az ismertetett példákból láthatjuk, hogy a párkapcsolat elmélyülése gyakran azért nem tud megvalósulni, mert az egyik fél érzelmi függésben ragadt egy harmadik személlyel.
Ameddig a múltból hozott megoldatlan érzelmi kötelék nem rendeződik, addig nem marad elegendő energia a jelenlegi kapcsolat fejlesztésére.
A képek forrása: Pexels