Meg tudjuk-e venni pénzen a boldogságot?

Talán hallottad már azt a mondást, hogy ’pénzen nem lehet boldogságot venni’ – de igaz-e ez valójában? A friss kutatások azt mutatják, hogy a pénznek van szerepe az elégedettség érzetünkben és a boldogságunkban, ám nem mindegy, hogyan használjuk és hogyan fordítjuk javunkra.

A pénzzel és a boldogsággal kapcsolatos friss kutatási eredmények azt mutatják, hogy az anyagi jóllét hatással van az élettel való általános elégedettségre, amennyiben megfelelően használjuk ki a pénz által nyújtott előnyöket. A pénz természetesen egy olyan erőforrás, ami az alapját szolgálja minden másnak is, hiszen segítségével alapvető igényeink elégíthetők ki, a legfrissebb kutatások azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy a korábbi eredményekkel ellentétben a pénz boldogságfokozó hatása nem áll meg az általános anyagi biztonság megteremtésének szintjén. Vagyis igen, több pénzzel valóban több boldogságot lehet venni, ám nem mindegy, hogy hogyan.

Így költsünk, hogy boldogabbak legyünk

A tanulmányok azt támasztják alá, hogy ha tárgyak helyett élményekre költünk, akkor nagyobb eséllyel élünk meg boldogságot. Ugyanis az élmények által szerzett emlékek és az általuk kiváltott érzések sokkal tartósabbnak bizonyulnak, mint amit a megvásárolt tárgyak kapcsán megélünk. A materiális dolgok megszerzése pillanatnyi örömhöz vezet, azonban hosszabb távon sokkal kisebb mértékben veszik ki a részüket a megélt boldogságérzetünkben, mint az élmények (utazások, programok stb.).

Az élmények boldogságfokozó hatása pedig meghosszabbítható, ha jó előre betervezünk néhány programot a naptárunkba, ugyanis több kutatás is kimutatta, hogy például egy utazásra vagy egy régóta betervezett programra való készülődéskor megugrik a boldogságszintünk, sőt, van, hogy maga a készülődés és a várakozás több pozitív élményt ad számunkra, mint maga az élmény. Szóval, ha boldogságot szeretnénk venni, akkor impulzív döntések helyett tervezzünk előre!

Emellett a pénz eszköz lehet ahhoz is, hogy másokat segítsünk. Az altruista cselekedetek, vagyis anyagi javaink mások javára történő felhasználása szintén növelik a boldogságérzetet, annak is, aki ad és annak is, aki kapja. Így a jótékonykodás, mások megajándékozása vagy egy apró meglepetés azoknak, akiket szeretünk, képes hozzájárulni jóllétünkhöz.

A pénzt használhatjuk arra is, hogy megkönnyítse az életünket. Segítségével időt spórolhatunk (pl. házhoz rendelhetjük a bevásárlást), a felszabaduló időt pedig olyan tevékenységekre fordíthatjuk, melyek valódi örömforrást jelentenek (például a szeretteinkkel való időtöltés, egy izgalmas hobbiban való elmerülés, mozgás stb.).

Mindemellett a pénz lehetőséget biztosít arra is, hogy fejlődjünk: képezhetjük magunkat, dolgozhatunk az önismeretünkön és így tovább.

Bár a pénznek megvannak a limitációi abban, hogy miképp tud minket boldoggá tenni, de ha jól használjuk, képes hozzájárulni az általános elégedettségérzetünkhöz és boldogságunkhoz, de természetesen önmagában nem elegendő, és nem is az egyetlen út annak eléréséhez.

Novák Dóra
Novák Dóra
A nevem Novák Dóra, pszichológus és kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns- jelölt vagyok. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani. Az egyéni pszichológiai konzultációk mellett egy tréning-tanácsadó cégnél dolgozom, ahol több különböző nagyvállalatnak tartok vezetőfejlesztési – és mentális jóllét képzéseket. Legfőbb érdeklődési területem és szívügyem a mentális jóllét fejlesztés (stresszkezelés, munka-magánélet egyensúly, kiégés megelőzése, az önmagunkkal való kapcsolat erősítése, hatékony szokások kialakítása stb.), így a PszichoLive oldalán is számos írást olvashattok tőlem ezekben a témákban.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...