Találd meg az egyediséged, tűnj ki a tömegből, csak így fogsz tudni érvényesülni… Biztosan számodra is ismerősek ezek a sorok. Természetesen mindannyian különlegesek és egyediek vagyunk valamilyen szempontból és tényleg fontos ismerni a saját erősségeinket és erényeinket, de statisztikailag lehetetlen, hogy életünk minden területén kiemelkedők legyünk. De hát miért félünk az átlagos élettől és az átlagosságtól úgy összességében?
Neked mi az első asszociációd, ha azt mondom, átlagos élet? Átlagos teljesítmény? Átlagos hétvége?
A legtöbbünk számára nem túl pozitívak ezek a jelzők és szeretnénk elkerülni őket. Ennek oka pedig többféle tényezőből tevődhet össze. Először is, gyermekkorunktól fogva versenyeztetve vagyunk az iskolarendszerben, folyamatosan össze vagyunk mérve társainkkal és a legtöbbször a kiemelkedő teljesítmény van díjazva, elismerve, értékelve. Pedig ha megnézzük, hogy mondjuk egy általános iskolai osztályban a tanulók hány százaléka tartozik a kiemelkedő szegmensbe, akkor általában kisebb arányt kapunk, mint az átlagos teljesítményt nyújtók aránya, mivel általában ők alkotják a többséget.
Verseny a figyelemért
A Journal of Personality and Social Psychology felmérése alapján az emberek többsége a képességeit átlag felettinek értékeli, amiből láthatjuk, hogy szeretjük saját magunkat pozitívabban pozícionálni, mint ami reális lenne. Az átlagostól való félelem jelenségében az egyéni önismereti háttér és a szocializációs hatások mellett fontos megemlíteni a közösségi média szerepét is. Ez ugyanis fokozza mindazt a hatást, amitől azt érezzük, messziről el kell kerülnünk mindent, ami átlagos, mivel az nincs értékelve vagy éppen észre sem vesznek minket, ha nem vagyunk valamiben kiemelkedők.
A közösségi médiában mindenféle kontextus és háttérinformáció hiányában nézegethetjük az emberek életének tökéletesnek tűnő pillanatait: magánéleti sikereket, munkahelyi előléptetéseket, elért célokat. Egyrészt ezeket a megosztott pillanatokat bármiképp ’filterezhetjük’, másrészt a mögötte lévő munkát, küzdelmet, esetlegesen a sikert megelőző kudarcokat, sikertelen próbálkozásokat általában nem posztoljuk ki. Ha pedig nem áll rendelkezésre elég információnk, agyunk elkezd forgatókönyveket gyártani („Milyen tökéletes élete van, neki minden összejön…”), amiből hamar elkezdünk aztán magunkra is következtetéseket levonni („Én pedig hiába próbálkozom, nem sikerülnek a dolgaim…”). Gyakran esünk az általánosítás csapdájába és egy posztból hajlamosak vagyunk messze mutató következtetéseket levonni, amik általában köszönőviszonyban sem állnak a valósággal.
A tökéletesség csapdája
Érdekes megvizsgálni, miért vágyunk bármely életterületünkön arra, hogy különlegesek, kiemelkedők legyünk valamiben. Mindezt a vágyunkat belső motiváció hajtja vagy esetleg mások figyelmét, elismerését szeretnénk ezzel elnyerni?
Néhány, a témában végzett kutatási eredmény azt mutatta ugyanis, hogy az emberek többsége elégedett lenne egy ’normális’, átlagos élettel, ám sokszor a másoknak való megfelelési vágy az, ami hatja az akár extravagáns viselkedést.
Manapság az átlagosság eltávolodott matematikai jelentésétől és sokkal inkább a középszerűséggel társítjuk. Természetesen azzal nincs gond, ha ambíciózusak vagyunk és jól tudjuk képviselni erősségeinket, ám életünk minden területén egyszerűen lehetetlen elérni azt, hogy átlagon felüliek legyünk. Illetve próbálkozhatunk vele, hogy mindenhol kiemelkedően megfeleljünk, de ez a fajta tökéletességre, maximumra törekvés egy idő után nagyon fárasztóvá tud válni és nem igazán lesz jutalmazó. Gondoljunk csak bele, ha valaki egyszerre szeretne gyönyörű és tiszta otthont, kimagasló karriert, összetartó családot minőségi időtöltéssel, egészséges étkezést, rendszeres testmozgást, tartalmas hobbikat, melyeknek rendszeresen tud hódolni, szuper baráti kapcsolatokat, megfelelő minőségű és mennyiségű alvást és még sorolhatnánk… Valahol egyensúlyt kell találnunk ezek között a területek között, mert a napi 24 óránk egyszerűen kevés ahhoz, hogy mindenre jusson belőle.
Az elég jó tényleg lehet elég jó
Ha elfogadjuk, hogy nem lehetünk mindenben kiemelkedők és átlagosan működni életünk bizonyos területén nem azt jelenti, hogy nem vagyunk elég jók, akkor megtapasztalhatjuk a ’normális’, hétköznapi életben rejlő mindennapi örömöket, melyeket egyébként a tökéletességre törekvés során gyakran szem előtt tévesztünk. Átlagosnak lenni privilégium is lehet, sőt, igazán felszabadító érzés, amikor megszabadítjuk saját magunkat elvárásaink szorító bilincseitől és merünk szabadon, úgy élni az életünket, ahogy az nekünk jól esik. Amikor merünk eltölteni otthon egy átlagos, ám annál kellemesebb, bekuckózós hétvégét vagy estét, aminek bár lehet, hogy az Instagramon nem lesz akkora ’hírértéke’, a lelkünkben mégis nagyobb egyensúlyt fog hozni. Mert a hétköznapi dolgok – mint egy kávé a teraszon, egy nagy alvás, egy otthoni filmezés a szeretteinkkel vagy egy könyv olvasása egy parkban – sokszor azok, amik végül a legtöbbet számítanak.