Miért nem merjük megmutatni azt, akik valójában vagyunk? Miért akarunk másnak látszani bizonyos helyzetekben? Valószínűleg a legtöbbünk már szembesült hasonló kérdésekkel élete során. ’Csak légy önmagad!’ – hangzik el egy csomó helyen, és szinte magától értetődőnek tűnhet, sőt, elcsépeltnek is, mégsem olyan könnyű valóban a saját arcunkat mutatni és megélni.
Az önazonosság azt jelenti, hogy az általunk képviselt értékeket, viselkedésformákat, gondolatokat mások előtt is merjük vállalni, hétköznapi szavakkal élve, nem játsszuk meg magunkat. Gyakran mindez azonban nem könnyű, mert előbújhatnak a különböző elvárások és az ezeknek való megfelelési vágy. De mi a szerepe ezeknek, melyek korlátozhatnak minket önmagunk megélésében?
Az erre való válaszkeresésben érdemes egy pszichológiai alapelvet előtérbe helyezni: mindannyian társas lények vagyunk és alapvető szükségletünk az összetartozás, a mások általi elfogadás. Éppen ezért, amikor egy csoport, egy társaság részévé akarunk válni, valamilyen módon hasonlóvá kell válnunk tagjaihoz, hiszen ez a ’belépő’, általában egy csoport tagjai osztoznak valamilyen közös tulajdonság(ok)ban vagy tevékenység(ek)ben. Szerencsés esetben persze azért válunk taggá, mert rendszeresen megmutatjuk magunkból ezeket, ám előfordulhat az is, hogy felvett viselkedésformákat és megnyilvánulásokat alkalmazunk azért, hogy beilleszkedhessünk vagy javíthassunk saját pozíciónkon.
Bátorság kell ahhoz, hogy önmagunk merjünk lenni
Brené Brown népszerű szerző és előadó ’teljes szívvel élő embereknek’ nevezte azokat, akik merik vállalni saját magukat és hisznek a saját értékességükben. Ezeknek az embereknek közös tulajdonsága, hogy bátrak, olyan értelemben legalábbis, hogy vállalják a sebezhetőséget. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy képesek őszintén és nyitottan kommunikálni önmagukról, az érzéseikről és a gondolataikról. Érdemes végiggondolni, te mely kapcsolataidban tudod ilyen módon megélni, felvállalni saját magadat?
Idővel elsodródhatunk saját magunktól
Ha hosszabb időn keresztül mások szükségleteinek megfelelően alakítottuk viselkedésünket, könnyen rátanulhattunk arra, hogy a saját érzelmi állapotunk és a saját szükségleteink nem is fontosak. Idővel az is nehézséget okozhat, hogy kibogozzuk, mely érzelem tartozik hozzánk, és mit veszünk át másoktól. Előfordulhat, hogy már gyermekkorunktól fogva arra vagyunk huzalozva, hogy mások reakcióit helyezzük előtérbe, így idővel egyre távolabb sodródunk saját magunktól. Bár egy ideig pozitív visszajelzéseket kaphatunk arra, hogy mennyit törődünk másokkal, ám ha folyamatosan hátrébb soroljuk magunkat, akkor azzal az önazonosságunkat, a személyiségünk megkülönböztető jegyeit is elveszíthetjük. Más szavakkal:
mások folyamatos előtérbe helyezése során feloldódnak énhatáraink, s végül nem csak magunkat, de a másik érdeklődését is elveszíthetjük.
Így találj vissza újra önmagadhoz
Az első lépés, hogy felismerjük: elnyomjuk saját magunkat, miközben másoknak akarunk megfelelni. Gyakran a működésünk hatékony megváltoztatásához elkerülhetetlen a terápiás munka, főként, ha korai tapasztalataink során nem tanultuk meg felismerni saját érzelmi állapotainkat és szükségleteinket.
Első lépésként erősítenünk kell önmagunk szeretetét. Igyekezzünk olyan érdeklődéssel és nyitottsággal fordulni saját magunk felé, ahogy azt mások felé tesszük. Törekedjünk arra, hogy meghalljuk saját belső hangunkat, hogy reagáljunk saját szükségleteinkre. Az erősségeink tudatosítása és azok használata is támogathat minket az önértékelés megerősítésében. Keressük azokat a helyzeteket, amikor önmagunkért tudunk tenni valamit, és próbáljuk ki, milyen az, amikor nem mások elvárásai szerint döntünk vagy cselekszünk. Önmagunk megéléséhez és az önazonos viselkedéshez az is hozzátartozik, hogy elfogadjuk a saját gyengeségeinket, szembenézünk saját félelmeinkkel is. Igyekezzük önmagunkban felfedezni azokat az erőforrásokat, amelyek megerősítenek minket és stabilitást adnak, így azt többé nem (kizárólag) másoktól kell várnunk. Ez pedig óriási szabadságérzettel tud felruházni minket.