Fenntartható-e a szenvedély egy hosszútávú kapcsolatban?

Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy vajon fenn tudjuk-e tartani a tüzet egy hosszútávú kapcsolatban? Míg a párkapcsolat első fázisában szinte automatikusan jelen van a szenvedély, addig például amikor már a másikkal együtt élünk, az addig izgalmas, újszerű, titokzatossággal fűszerezett pillanatokat elkezdik átszínezni a szürke hétköznapok. Mit tehetünk, ha ezt tapasztaljuk? El kellene fogadnunk, hogy a szenvedély egy múló állapot vagy valamiképp táplálható, fenntartható ez az érzés?

A párkapcsolat első időszakában, amikor még csak éppen ismerkedünk a másikkal, a szenvedélyt rendszeresen táplálja az izgalom, az újdonságok, és egyben a titokzatosság is, hogy még nem tudjuk pontosan, ki is a másik. Napról-napra, hétről-hétre egy új arcát ismerjük meg a párunknak és ez valóban egy különleges időszak, hiszen ez a fajta intenzitása az izgalmaknak és újdonságoknak ilyen formában a kapcsolat elején élhető meg. A kiszámíthatatlanság és az izgalom táplálják a szexuális vágyat és egyben igen erős érzelmek jelennek meg a rózsaszín ködnek is nevezett időszakban.

Ahogy azonban telik az idő, a másikat egyre jobban megismerjük, így a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot a biztonság érzése váltja fel (jó esetben), a kötődés pedig erősödik a másik iránt. Mivel a szenvedély leginkább az ismeretlennel, a titokzatossággal van szoros kapcsolatban, amikor megjelenik a biztonság, akkor csökkenhet a kapcsolat szenvedélyessége.

Azonban ideális esetben szeretnénk mindkét érzést megtapasztalni: erősen kötődni egy biztonságot adó kapcsolatban és közben szenvedélyes, heves érzelmeket is átélni. A jó hír, hogy mindez nem lehetetlen, de mindenképpen szükséges energiát fektetni a kapcsolatunkba.

Tippek a szenvedély fenntartására

A titkos receptet természetesen minden párnak személyre szabottan kell összeraknia, ám van néhány alapelv, melyek kezdőlöketként és iránymutatásként szolgálhatnak.

Beszéljetek az igényeitekről! A kommunikáció természetesen a szenvedély fenntartásában is kulcsfontosságú. Minél hatékonyabban kommunikál egy pár, annál nagyobb eséllyel élnek meg kapcsolati elégedettséget mindenféle téren. Fontos tudni, hogy ki mikor tapasztalja meg a szenvedélyt a kapcsolatban, milyen helyzetekben tud ez megjelenni, hiszen így könnyebb konkretizálni, hogy mire érdemes jobban odafigyelni. Emellett az igényekről való beszélgetés sokszor már önmagában is növeli a szenvedély érzését a kapcsolatban.

Teremtsetek egy szelet minőségi időt! A szenvedély legnagyobb ellensége a monoton, szürke mindennapok, a megszokottság, illetve a meglepetések és az új ingerek hiánya. Ezeket kisebb energiabefektetéssel és tudatossággal azonban viszonylag könnyen lehet ellensúlyozni. Megbeszélhettek egy konkrét napot minden héten/hónapban, amikor kimozdultok és meglepitek egymást valamivel vagy kipróbáltok együtt valami újat. Felváltva szervezni egy randiestet izgalmas folyamat annak is, aki kitalálja és annak is, akit meglepnek vele. Ugyanígy a mindennapi meglepetések, apró gesztusok vagy egy unalmasnak tűnő hétköznapon valami nem megszokott beiktatása (közös főzés, társasozás, kimozdulás stb.) is jó ellenszere a befásulásnak.

Az egymásra való odafigyelés mindig legyen prioritás! A párkapcsolati problémák leggyakoribb melegágya, ha a mindennapos pörgésben, rohanásban egyszerűen elfelejtünk a másikra figyelni. Fáradtak vagyunk, el vagyunk foglalva a munkával, a családdal, a saját nehézségeinkkel… Azonban a kapcsolódás hiánya az, ami borítékolhatóan távolít és ez előbb-utóbb a szexuális életben és a szenvedély szintjében is otthagyja a lenyomatát. Gondoljunk arra, hogy soha ne felejtsünk el a másik felé fordulni és erősíteni a kötelékünket, hiszen ez fog minden más nehézségen is átlendíteni minket.

Újra és újra erősítsétek meg, mit szerettek egymásban! Idővel megszokottá válhat a másik jelenléte, így néhány külön töltött nap olykor segíthet rádöbbenni, mit is jelent számunkra a párunk. Ezzel is meg tudjuk törni kissé a megszokottságot. Emellett a mindennapokba beiktatott hálagyakorlatok, a másiknak való köszönetmondás, annak a kifejezése, hogy mit ad nekünk és miért is szeretjük, folyamatosan erősíti a kapcsolatot. A kimondott (vagy esetlegesen) leírt szavaknak nagy hatása van, ráadásul érzelmeinket is erősíti. A rendszeres pozitív megerősítések és visszajelzések nagyban hozzájárulnak az érzelmi közelség megéléséhez.

Gyűjtsetek új élményeket! Ahogy már említettük, az újdonságérzet segíthet a szenvedély fenntartásában vagy felélesztésében, és erre az egyik legjobb módszer, ha igyekeztek időről-időre közösen új élményeket szerezni, felfedezni új ízeket, helyeket, s megismerni egymást új szituációkban.

Ahogy látható, a szikra fenntartása egy kapcsolatban energiabefektetést és tudatosságot igényel mindkét fél részéről, ám érdemes így tenni, hiszen felbecsülhetetlen érzés egy biztonságot adó, ám egyben érzelmes, szenvedélyes kapcsolati élményt megtapasztalni.

 

Novák Dóra
Novák Dóra
A nevem Novák Dóra, pszichológus és kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns- jelölt vagyok. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani. Az egyéni pszichológiai konzultációk mellett egy tréning-tanácsadó cégnél dolgozom, ahol több különböző nagyvállalatnak tartok vezetőfejlesztési – és mentális jóllét képzéseket. Legfőbb érdeklődési területem és szívügyem a mentális jóllét fejlesztés (stresszkezelés, munka-magánélet egyensúly, kiégés megelőzése, az önmagunkkal való kapcsolat erősítése, hatékony szokások kialakítása stb.), így a PszichoLive oldalán is számos írást olvashattok tőlem ezekben a témákban.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...