Azt tudjuk tisztelni, akinek vannak határai

Egy kapcsolódás során a határok segítenek körvonalazni, hogy mi az, ami számunkra kényelmes, és hogyan szeretnénk, ha a társunk bánna velünk. Amikor a szerelemről van szó, az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy feltétel nélkül kell szeretniük a partnerüket, ami egyenlő azzal, hogy bármit hajlandóak lennének megtenni érte és elviselni tőle. A feltétel nélküli szeretet azonban nem ezt jelenti, és ilyen formában nem is feltétlenül egészséges, hiszen ez olyan forgatókönyvhöz vezethet, amelyben az illetőnek mindent el kell fogadnia, amit a partnere tesz, bármi is legyen az. Bár ellentmondásosnak hangzik, de a feltétel nélküli szeretet és az egészséges kapcsolat fenntartása érdekében nagyon fontos, hogy határokat szabjunk saját magunkért, a jóllétünk és az életünk feletti tudatos döntéseink támogatásának érdekében. Nézzük meg milyenek lehetnek ezek a határok…

Érzelmi határ: Az érzelmi határok abban segítenek és védenek minket egy kapcsolaton belül, hogy saját gondolataink, érzéseink és értékeink legyenek anélkül, hogy lekicsinyelné, nevetségessé tenné vagy érvénytelenítené ezeket a másik. Gyakran úgy érezhetjük, hogy partnerünk érzelmei és érzései a mi felelősségünk, de fontos, hogy érzelmi határokat szabjunk, hogy megkülönböztessük, mi az, ami a mi kezünkben van és mi az, ami nem. Az érzelmi határok kijelölése tehát azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk a saját érzéseinkért.

Szellemi határ: Az intellektuális határok segítenek megvédeni a saját gondolatainkat és véleményünket. Vagyis amikor egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet, ugyanakkor tiszteletben tartjuk a társunkat is, hogy neki is joga van a saját véleményéhez.

Fizikai határ: A fizikai határok segítenek elhatárolni a saját személyes terünket, valamint közölni a fizikai érintéssel kapcsolatos preferenciáinkat. A fizikai szükségletekkel kapcsolatos szempontokat is ide sorolhatjuk, mint például az étkezések, a pihenés és az egészségmegőrzés.

Szexuális határ: A szexuális határok magukban foglalják a szexualitással kapcsolatos igényeinket és szükségleteinket. Ezek közé tartozhatnak olyan tényezők, mint például az, hogy mennyi ideig szeretnének intim kapcsolatban lenni, milyen típusú érintkezésekben érezzük magunkat kényelmesen, valamint mikor és hol érezzük jól magukat a legjobban, amikor intimitásban vagyunk.

Időbeli határ: Az időbeli határok egymás idejének tiszteletben tartását jelentik. Ide tartozhat az is, amikor egy ismerkedés elején vagy akár már egy kapcsolatban is határokat szabunk arra vonatkozóan, hogy milyen rendszerességgel találkozzunk, és hogyan szeretnénk az együtt töltött időt eltölteni. Az idő védelme magában foglalhatja azt is, hogy nem érezzük kötelességünknek, hogy minden ébren töltött pillanatot a partnerünkkel töltsünk.

Kommunikációs határ: A kommunikációs határokat a konfliktusok vagy viták jobb kezelése érdekében fontos és érdemes kijelölni, és ezek közé tartozhatnak olyan szabályok, mint például: nem érdemes felhozni a múltbeli vitákat, nem érdemes hirtelen távozni a vita közepén stb.

Anyagi határ: Az anyagi határok a személyes tulajdonhoz és a pénzügyekhez kapcsolódnak. Mindenkinek a saját döntése, hogy milyen mértékben érzi jól magát azzal kapcsolatban, ha megosztja a tulajdonát vagy a pénzügyeivel kapcsolatos dolgait a partnerével.

Miért fontos a határok kijelölése?

Segítenek megőrizni az egyéniségünket: Az egészséges határok segíthetnek abban, hogy megőrizzük egyéni identitásunkat, gondolatainkat és érzéseinket. Ez az autonómia erőt ad, és segít az önbecsülés kialakításában.

Elősegítik a tiszteletet: Ha eléggé tiszteljük magunkat ahhoz, hogy kiálljunk magunkért, és egyértelmű határokat szabjunk, az az első lépés a társunk tiszteletének elnyerése és egy egészséges kapcsolat kiépítése felé. A kölcsönös tisztelet az egészséges kapcsolatok egyik legfontosabb összetevője.

Megakadályozzák a manipulációt: Ha nem tudunk kiállni magunkért, vagy nem tudjuk kifejezni a preferenciáinkat, olyan helyzetbe kerülhetünk, amelyben manipulálhatnak, kihasználhatnak minket..

Elősegítik a közelséget: A határok segíthetnek abban is, hogy meghatározzuk az igényeinket és a szükségleteinket egy kapcsolaton belül, és körvonalazzuk az egymás iránti felelősségünket is. Hasznos lehet kommunikálni, hogy milyen szerepeket szeretnénk betölteni, és mik azok a tevékenységek, amelyeket nem szívesen csinálnánk. Továbbá segít abban is, hogy jobban érezzük magunkat a kapcsolatban, és közelebb kerüljünk a másik emberhez.

Szeretettel ajánlom a téma kapcsán az alábbi könyvet:

  • Henry Cloud, Dr. John Townsend – Határaink – Mire mondjunk igent és mire nemet, hogy saját kézben tarthassuk az életünket?

 

Dr. Truzsi Alexandra
Dr. Truzsi Alexandra
Egyetemi adjunktus, pszichológus jelölt vagyok. Gyermekkorom óta fontos számomra a környezet védelme, valamint rendkívüli módon érdeklődöm az emberek személyisége és segítése iránt, mely a folyamatos tanulásom katalizátora egészen a mai napig. A pszichológia alapképzést 2022-ben, és jelenleg a pszichológia mesterképzést is (tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon) a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében folytatom, ahol 2024 júniusában fogok végezni. Továbbá szenvedélyesen szeretek festeni. Az általam készített intuitív alkotásokkal és bejegyzésekkel, célom az olvasás és a művészet szeretetének népszerűsítése, melyek legtöbbször pszichológiai gondolatokkal aláfestve jelennek meg a @truzs.art instagram oldalamon.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...