A társfüggőség manapság egy nagyon népszerű téma, azonban a komplexitását tekintve gyakran eléggé zavaros az emberek számára, hogy mit is értünk alatta, vagy mik lehetnek a jelei…”mert ha valaki másnak jót teszünk, az a helyes dolog – nem igaz…?” Nos, igen – jó dolgokat tenni másokért csodálatos érzés addig, amíg nem „veszélyeztetjük” saját magunkat a folyamat során. Természetesen normális és egészséges, ha törődünk a számunkra fontos emberekkel az életünkben, ha közben arról sem feledkezünk meg, hogy figyelembe vegyük a saját igényeinket. Azonban ha valaki másnak az igényei fontosabbá válnak, mint a sajátjaink, vagy ha lehetővé tesszük a destruktív viselkedést egy kapcsolatban, akkor ez hosszútávon problémává válhat.
Ha valaki olyan családban nőtt fel, ahol súlyos betegség, vagy bármilyen bántalmazás, érzelmi elhanyagolás vagy függőség volt jelen, nagy az esélye a társfüggőség kialakulásának a későbbiekben. Ebben az esetben a gyermek azt tanulja meg, hogy valaki más szükségleteiről való gondoskodás elsőbbséget élvez, ami ahhoz vezet, hogy a saját szükségleteinek a feláldozása az identitásának a részévé válik, ami felnőttkorban is visszaköszön. Emiatt pedig ha a társfüggőség már komfortzónává vált valaki számára (tudattalanul), akkor gyakran keres olyan partnerekkel és barátokkal való kapcsolatokat, akik illeszkednek ebbe a mintába. Ebben a cikkben szeretném felvázolni a társfüggőség három leggyakoribb jelét, valamint azt, hogy mit tehetünk magunkért, ha szeretnénk ezen változtatni. Nézzük tehát a jeleket…
Gyenge határok: A másik ember viselkedéséért, érzelmeiért, gondolataiért, szükségleteiért vagy döntéseiért való felelősségvállalás gyakran jár együtt azzal a mélységes igénnyel, hogy saját magunkat egy megmentő szerepbe helyezve megjavítsunk vagy megmentsünk másokat. Ezt nemcsak lehetetlen és kimerítő hosszú távon fenntartani, de ennek meg is van az ára, ami egyenesen az elutasítás és a neheztelés érzéséhez vezet el minket, pont a szeretett személlyel kapcsolatban. Gyakran az is nagyon nehéz, hogy nemet mondjunk egy számunkra elfogadhatatlan viselkedésre vagy bánásmódra, ezért helyette sokszor a „könnyebb” utat választva az emberek szimpátiáját, szeretetét keresve, keressük a jóváhagyást és az elismerést saját magunk számára.
Alacsony önbecsülés: Az az érzés, hogy nem vagyunk elég jók, bűntudatot, szégyenérzetet és depressziót okozhat. Ilyenkor vagy túlkompenzáljuk a saját érzéseinket és szükségleteinket, vagy figyelmen kívül hagyjuk, megtagadjuk azokat, és értékességünk érzését arra alapozzuk, hogy mások mennyire figyelnek ránk, mennyire lehet rájuk számítani, ami rászorultságnak vagy fojtogatónak tűnhet a másik oldalon. A bennünk fokozódó frusztrációval pedig azt érjük el, hogy pont saját magunkat távolítjuk el saját magunktól, hiszen az önerőnket kívülre helyezve, egy másik személytől tesszük függővé a jóllétünket. Az alacsony önbecsülés attól való félelmet is kelthet, hogy megítélnek vagy elutasítanak, ha hibát követünk el. Ez nagy szorongást tud generálni az emberekben, és nagyon megnehezíti a másokhoz való kapcsolódást, vagyis biztonságosabb, ha önbizalmat mutatva távol tartunk másokat maguntól, mintha megmutatnánk sebezhetőségünket. Ugyanakkor az egyedüllét a társfüggő számára egy idő után kényelmetlenné válik, így gyakran megelégszik akár egy egészségtelen kapcsolattal is, ami a későbbiekben a társas magány és a csapdába esés érzéséhez vezethet.
A kontroll megszerzése: Amikor minden a terv szerint halad, az sikerélménynek tűnik, de abban a pillanatban, amikor valami rosszul megy, az embereknek legtöbbször az az ösztönös viselkedésük, hogy azonnal beleugorjanak az adott helyzetbe, és megpróbálják helyrehozni a dolgokat. Ez történhet nyíltan főnökösködés formájában vagy passzív agresszív módon egy kapcsolaton belül, vagyis itt a lényeg már nem is az adott probléma megoldása, hanem a kontroll megszerzése és gyakorlása a szituáció és a partner felett, és amikor ez nem működik, még több kudarcérzetet és kétségbeesést válthat ki a társfüggő emberből.
Ez csak három a társfüggőség leggyakoribb (és könnyen észrevehető) jelei közül. A lényeg az, hogy ha úgy érzed, hogy elveszítetted magad valaki vagy valami más miatt, érdemes elgondolkodnod azon, hogy a társfüggőség része-e a kiváltó oknak.
Mit tehetünk magunkért? Ahogyan minden más függőség esetében is, az első lépés itt is az okok azonosítása, amelyek gyakran a gyermekkorban gyökereznek. Ezután fontos, hogy megtanuljunk odafigyelni a saját érzéseinkre és szükségleteinkre, megtanuljuk ezeket kifejezni és gondoskodni róluk. Továbbá fontos a határok kijelölése egy kapcsolódás során, amelyek segítenek abban, hogy felismerjük, hogy mik a saját igényeink, melyek szükség esetén segítenek abban is, hogy nem-et tudjunk mondani. Érdemes emellett rálátni arra a különbségre is, hogy mit jelent tehát mások támogatása és mások megjavítása vagy megmentése. Ide sorolnám még a konstruktív módszerek tanulását arra vonatkozóan, hogy hogyan segíthetsz önmagadon és másokon, amikor a régi minták lépnének ismét működésbe.
Összességében a társfüggőség nem egy életre szóló ítélet, lehet rajta dolgozni, és az egykor kimerítő viselkedésmódok idővel megváltoztathatók olyanokra, amelyek támogatják az egészséges kapcsolódást és kapcsolatteremtést. Sokféle lehetőség van arra, hogy támogathatod magadat ezen az úton, amely során képes leszel feloldani azokat viselkedésformákat, amelyek már nem szolgálnak téged, és kialakítani olyanokat amely segítenek abban, hogy újra kapcsolódni tudj önmagadhoz, és a tudatosság, a gyakorlás és a támogatás révén rálépj egy teljesebb élet útjára.
Szeretettel ajánlom a téma kapcsán az alábbi könyveket:
- Barry K. Weinhold, Dr. Janae B. Weinhold – Törj ki a társfüggőségből!
- Melody Beattie – Ne függj senkitől (Az önmagunkkal való törődés alapjai)