A kiégés az elmúlt időszakban felkapott témává nőtte ki magát. Ez jó hír, hiszen minél többet hallanak róla az emberek, annál könnyebben lesznek képesek arra, hogy már akár a korai jelek is megkongassák azokat a bizonyos vészharangokat. Mint általában, itt is a minél korábbi felismerés kulcsfontosságú lehet a folyamat visszafordítása szempontjából. Vannak olyan szakterületek, amelynek dolgozói különösen ki vannak téve a kiégés kockázatának. Főleg azokon a területeken jelenik ez meg, ahol magas fokú az érzelmi terhelés, mint az egyes segítő szakmákban, például pszichológusoknál, orvosoknál, ápolóknál, iskolai és szociális segítőknél. Ennek oka, hogy ezekben a szakmákban szinte állandó az érzelmi készenlét, az empátia és az együttérzés gyakorlása teszik ki a munka nagyrészét, ami igencsak kimerítő az egyén számára.
Bár maga a kiégés egy mentális állapot, a kimerülés testi és érzelmi szinten egyaránt megjelenik. A kiégett segítő közönyössé válhat, elveszítheti azt a képességét, hogy kliensei számára valóban hatékony segítséget nyújtson. Egyfajta robot-működés kapcsolhat be, amelyben nincs valódi érdeklődés a gondozottak felé, elfelejti azokat az információkat, amelyeket korábban megosztottak vele, és viszonyulásában megjelenhet a cinizmus is. A kiégett segítő nem motivált például arra, hogy biztosítsa saját felkészültségét az egyes kliensekkel, páciensekkel való találkozókra (terápiás ülésekre, vizitekre), ahogy arra sem, hogy proaktívan végezze feladatait. Még ha el is végzi a rábízott feladatokat, önálló ötletei, saját kezdeményezései nincsenek. A viselkedés előbb-utóbb természetesen feltűnik a kollégáknak, a feletteseknek, de akár a klienseknek, pácienseknek is. A csapatfeladatokban való passzivitás, szakmai együttműködés minimalizálása mind-mind olyan jelzések, amelyek felkelthetik a kiégés gyanúját.
A testi tünetek rendkívül sokfélék lehetnek a jól lokalizálható fájdalomtól (pl. fejfájás) a kevésbé megfogható, de annál zavaróbb, állandóan jelen lévő feszültségérzésen át a legkülönfélébb szomatikus reakciókig. Kialakulhat magas vérnyomás, esetleg függőségek (pl. dohányzás vagy nagymértékű koffein-fogyasztás), de az is lehet, hogy a kiégés abban nyilvánul meg, hogy az immunműködés csökkenésével az egyén fogékonyabbá válik a különböző betegségekre, fertőzésekre. Lehet erre úgy is tekinteni, mint egy felhívó jel: a test az immunitás csökkentésével eléri, hogy – még ha betegség árán is, de – az egyén megpihenjen, kicsit kivonja magát azokból a feladatokból, a mindennapi rutinból, ami a kiégéséhez vezet. Gyakori, hogy egy-egy ilyen „kényszerpihenő” után újult erővel térnek vissza, de érdemes ezt fenntartásokkal kezelni. A kiégést megelőzni könnyebb, mint kezelni, így, ha több jelet is észlelünk valakin (és ezek lehetünk akár mi magunk is), mindenképpen vegyük komolyan! A segítő szakember kiégése ráadásul duplán veszélyes: nemcsak ő maga lehet veszélyben (hiszen a kezelés nélkül hagyott kiégés akár öngyilkossághoz is vezethet), hanem az általa gondozott személy is, aki így nem kapja meg a megfelelő ellátást.
A kiégés prevenciójának fontos része a rendszeres tehermentesítés. Ahhoz, hogy a magas érzelmi terheléssel járó feladatokat hosszú távon el tudják látni, szükség van a megpihenés idejére is. A megelőzés fontos része a rendszeres szupervízió is, és azok a munkahelyi csoportok is, amelynek tagjai képesek egymás motiválására. Időnként mindannyian vagyunk rosszkedvűek és érezzük úgy, hogy munkánkban – legyen az segítő, vagy bármilyen egyéb területen – elakadtunk, tehetetlenek vagyunk, ilyenkor jól jön, ha van mellettünk egy vagy akár egy egész csapatnyi olyan ember, aki képes újra rávilágítani arra, hogy milyen értékes is a munkánk. A késői felismerés viszont szélsőséges esetben akár oda is vezethet, hogy a pályaelhagyás lesz az egyetlen út, így különösen fontos, hogy nyitott szemmel járjunk, ha kiégésről van szó!