3+1 tipp, mely segít bizalmat építeni kapcsolatainkban

A bizalom kapcsolataink egyik alapvető összetevője, sőt, akár azt is mondhatnánk, hogy egyfajta ’ragasztó’, melynek jelenléte nélkül vagy sérülése következtében könnyen széthullik minden, amit ráépítünk. Szokták mondani, hogy felépíteni viszonylag hosszú idő, lerombolni viszont annál rövidebb és könnyebb. De hogyan tehetünk azért, hogy ezt a bizalmat tudatosan építsük kapcsolatainkban? Cikkünkben ehhez kapcsolódóan olvashatsz konkrét tippeket.

A bizalom társas kapcsolataink elengedhetetlen tényezője, mivel ha nincs bizalmunk a másik iránt, akkor nem tudjuk mélyíteni a kapcsolódást, hiszen nem akarjuk, vagy nem merjük megosztani a másikkal mélyebb gondolatainkat, érzéseinket. Sőt, ha bizalmunk nincs, akkor biztonságérzetünk is sérül, hiszen félhetünk attól, hogy a másik visszaél az általunk megosztott információkkal, vagy épp nem tudjuk kiszámítani cselekedeteit sem.

Éppen ezért a bizalom építése és fenntartása egy olyan téma, amivel minden kapcsolatunkban törődnünk kell, legyen az párkapcsolat vagy vezető-beosztott kapcsolat. Jöjjön néhány alapszabály, melyek betartása hozzásegít nem csak bizalom épüléséhez, hanem a megtartásához is.

  1. A szavaid és a tetteid legyenek összhangban!

Az első és legfontosabb dolog, hogy a cselekedeteid tükrözzék a szavaid. Azaz, csakis olyan dolgokat ígérj, amit be is tudsz tartani és ezáltal érezze a másik, hogy megbízhat benned. Egy párkapcsolatban például, ha az ismerkedési fázisban azt kommunikálod, hogy fontos számodra a minőségi együtt töltött idő, akkor erre valóban teremts is lehetőséget és légy igazán jelen ezen alkalmakkor. Ha azt mondod, fontos számodra, hogy egyenlően osszátok meg a házimunkát, akkor valóban légy partner, amikor hétvégi nagytakarításra vagy esti főzésre kerül sor. Ahhoz, hogy következetes tudj lenni a szavaid és a cselekedeteid szintjén is, fontos, hogy őszintén tudj kommunikálni és ismerd saját magadat, a saját értékrendedet és a határaidat.

  1. Ne csak halld, értsd is a másikat!

A bizalom a kapcsolódáson keresztül épül, méghozzá a leghatékonyabban akkor, amikor a másik azt érzi, valóban figyelnek rá, érdeklődnek iránta és fontosak azok a dolgok, amiket elmesél, amik vele történnek. A figyelemnek sokfajta szintje létezik, egészen onnan, hogy csak halljuk a szavakat, amiket a másik kimond, de nem fordítunk igazán energiát arra, hogy rá is kapcsolódjunk, odáig, hogy a másik legapróbb rezdüléseit is figyeljük és igyekszünk rákapcsolódni a megosztott információkra. Ennek jó eszköze a megtartó, aktív hallgatás, amely nem egy passzív szerep: kérdésekkel, visszatükrözéssel (pl. a legfontosabb gondolatok összegzésével/tisztázással „Jól értem akkor, hogy itt arról van szó, hogy…”), empátia és megértés kifejezésével („Értem, hogy ez neked egy nehéz helyzet most…”) érhetjük el. Mindemellett a másikra való ráhangolódást segíti az is, ha testhelyzetben is felvesszük az ő helyzetét (azaz tükrözzük őt), felé fordulunk és aktív szemkontaktust tartunk.

  1. Mutasd ki a sebezhetőséged!

Kapcsolatainkban a kölcsönösség normája érvényesül, ami azt jelenti, hogy ha feltárunk önmagunkból egy szeletet, akkor a másik is nyitni fog felénk. A sebezhetőség kimutatásához, a gyengébb pontok, a mélyebb személyes élmények megosztásához időre van szükségünk egy kapcsolatban, ezért érdemes fokozatosan haladni, hogy mindeközben épülhessen az érzelmi biztonság. Ahogy azonban szép lassan fejtegetjük le ezeket a rétegeteket, úgy fogunk egyre közelebb kerülni egymáshoz.

3+1. Tiszteld a másik határait!

Ha egy kapcsolatban az egyik félnek valami nem fér bele és ezt kommunikálja, akkor azt mindenképpen tartsd tiszteletben. Ha például a párod kifejezi, hogy számára határátlépésnek számít, ha kiabálnak vele, akkor igyekezd elkerülni ezt a viselkedést, hiszen így fejezheted ki, hogy törődsz az igényeivel és biztonságban érezheti magát melletted.

 

Novák Dóra
Novák Dóra
A nevem Novák Dóra, munka-és szervezetpszichológia szakirányon végeztem. Jelenleg az újságírás mellett junior tanácsadóként és trénerként dolgozom, és főként vezetőfejlesztési programok és mentális jóllét programok kidolgozásában és megvalósításában veszek részt nagyvállalatok számára. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...