Dr. Buda László honlapja
„Egészséges önszeretet – gyógyír az önutálatra és az egoizmusra. ”Mit gondol, miért népszerű manapság ez a téma?
Igazság szerint nem tudom, hogy ez mennyire népszerű téma. Azért beszélek róla, mert én személy szerint fontosnak tartom. Terapeutaként sok emberi történetet ismertem meg, és a rengeteg különböző tünet, panasz, probléma, betegség felszíne alatt bizony gyakran húzódik meg az önmagunkhoz való barátságtalan viszony gyökérzete. Aki megérti és kifejleszti az egészséges önszeretet képességét, minden szempontból (egészség, munka, párkapcsolat, szülőszerep stb.) javuló életminőséget kap ajándékul, ezért tartom fontosnak. Az önutálat és az egoizmus pedig egyszerűen az egészséges önszeretet hiányának két fontos tünete, így kerülnek a képbe.
Mesélne nekünk a szomatodrámáról, aminek hatásosságáról rengeteget hallani!
A szomatodrámát a szellemi gyermekemnek érzem, és ennek megfelelően nagyon szeretem és büszke vagyok rá. Évek óta bizonyítja, hogy remek eszköz nemcsak a testi tünetek, panaszok lelki hátterének felderítésére, de a gyógyulási folyamatok elősegítésére is. Intuitív, kreatív, érzelemgazdag játék ez, amely szinte kivétel nélkül meglepi, felkavarja, elsodorja a résztvevőket, és egy olyan helyen teszi le őket, ahol jobb lenni. Mesélni róla amúgy nem igazán érdemes, aki nem próbálta, annak hiába is próbáljuk ragozni, aki kipróbálta, annak pedig az átélt élmények már nem szorulnak magyarázatra.
Amit érdemes róla tudni, azt a szomatodráma honlapján el lehet olvasni.
Ma, amikor minden reklám, film és könyv az ego megerősítéséről szól, akkor mégis miért utáljuk magunkat legbelül? Vagy az egoizmus és az önutálat egy tőről fakad? Híján vagyunk a helyes önértékelésnek?
Az önmagunkkal kapcsolatos legbelsőbb érzéseinket nem az határozza meg, hogy mi a divat, miről lehet sokat hallani. Az önutálat és az egoizmus eredete messze a személyes múltunkba vezet vissza, és nem gyógyul meg attól, hogy olvasunk a személyiségfejlesztésről. Mindkettő egy tőről, a megfelelő időben, megfelelő helyről, megfelelő minőségben érkező szeretet hiányából fakad, és az erre a hiányra adott reakcióként értelmezhető. És valóban, ennek köze van az egészséges önértékeléshez: egyiknél túl-, másiknál alul értékeljük magunkat. Egy bizonyos lelki érettséget elérve aztán az ember rájön, hogy nem azonos ezzel a sérült, kompenzáló, biztonságra törekvő „személyiséggel”, akinek addig gondolta magát, hanem sokkal több annál. Ekkor már inkább az ego lebontása lesz az út, amin érdemes járni: elengedni minél több berögződést, automatizmust, szokást, visszatérő mintát…
A mai 40-es generáció még abban nőtt fel, hogy eleget hallgatta, hogy miben rossz. A mai gyerekek a legtöbbször azt hallják, hogy milyen ügyesek, tehetségesek. Nekik már könnyebb lesz a felnőttkor?
Nem tudom. Lehet, hogy ebből a szempontból könnyebb lesz, amennyiben a dicséretek megérdemeltek és összhangban vannak a teljesítménnyel. De ha rutinszerű ajnározássá válik, inkább árt, mint használ. Abban biztosak lehetünk, hogy ha bízunk a gyermekünkben, ha megadjuk a szükséges támogatást és szeretetet, ha nem kritizáljuk és minősítjük őt, hanem használható visszajelzésekkel látjuk el, akkor traumamentesebben fejlődik. Ám az új generációknak egészen újfajta problémáik is lehetnek, amelyeket talán ma még kevéssé látunk át, úgyhogy nincs arra garancia, hogy nekik jobb lesz… Tegyük meg, ami tőlünk telik, a többit meg majd meglátjuk…