A modern technika vívmányainak köszönhetően életünk egyre több és gyorsabb lefolyású ingerekkel van körülvéve. Pillanatok alatt érünk el tetemes információt, rendelhetjük meg titkos kívánságainkat a világ másik feléről, csetelhetünk, videóhívást indíthatunk régi ismerőseinkkel, dolgozhatunk, tanulhatunk, jógázhatunk, tornázhatunk, és ismerkedhetünk.
Az internet biztonságos teret nyújt azok számára, akik bizonytalanok, szoronganak, félénkebbek egy első randevú során. Egy online ismerkedő oldal/applikáció olyan érzést tud megteremteni, mely során úgy érezhetjük, hogy egy régi ismerőssel lesz találkozónk, így kevésbé feszültté válhat az első találkozás.
Online kezdeni egy kapcsolatot ma már teljesen hétköznapi dolognak számít, legalább annyira, mint online rákeresni egy receptre, vagy buszozás közben nyomkodni a telefonunkat.
De vajon mennyire törvényszerű, hogy ha online ismerkedünk meg az aktuális párunkkal, akkor – amennyiben a kapcsolat zátonyra fut – online is érjen véget? Márpedig egyre gyakoribb jelenség napjainkban a ghosting, azaz az online figyelmen kívül hagyás.
Idális esetben ha tudjuk, hogyan kell elkezdeni egy kapcsolatot, akkor azt is megtanuljuk, hogyan lehet befejezni azt.
Lezárni egy kapcsolatot nagyon nehéz, senki sem szeret megbántani másokat, az ezzel járó feszültséget, érzelmi töltetet nehéz elviselni. Odaállni a másik elé szemtől-szemben, és visszautasítani az érzéseit nagyon szorongató helyzet, és ezt védheti ki az online tér.
Mivel korábban szinte lehetetlen volt nem találkozni a másikkal, sokkal több volt a napi személyes kontakt, elképzelhetetlen volt, hogy egyszer csak ne vegyünk tudomást a másikról, odébb álljunk, elfordítsuk a fejünket, vagy ne válaszoljunk. De online erre van lehetőség, főleg a kapcsolat ismerkedés szakaszában. Ritkábbak lesznek a válaszok, csökken az érdeklődés, kevesebb lesz értesítés, és csökken a másik látható online aktivitása is. Ezzel párhuzamosan az elhagyott félben a zavartság érzése keveredik az önhibáztatással: vajon én rontottam el valamit? Merjek én írni a másiknak, vagy ezzel túl sok leszek?
A bizonytalanság csak fokozódhat, és ez remek lehetőség lesz a másik számára, hogy eltűnjön. Mivel azonban hivatalosan nem lesz lezárva a kapcsolat, bármikor újrakezdhető. És ez a legnehezebb érzés a ghostinggal kapcsolatban: a kérdésekre nem kapunk választ, és ha a másik fél úgy dönt, mégis újrakezdené a kapcsolatot, ott folytathatja, ahol abbamaradt. Gyakorlatilag parkolópályára kerülünk, és ha nem tudunk elég erősek lenni, akkor ott is ragadhatunk, arra várva, hogy a mellettünk elszáguldó autó egyszer csak mégis visszakanyarodik. Mindezt fokozhatja, ha az illető továbbra is nézegeti az Instagram sztorikat, lájkolja a posztokat, képeket, azaz él az orbiting jelenségével: a távolból figyel, jelzi, hogy él, különösebb cél nélkül.
Ha nincs lezárás, akkor a gyászfolyamat sem tud elindulni, ami késlelteti a továbblépés lehetőségét. Mivel online/telefonon lehetősége van a másik félnek nem fogadni a hívást, nem elolvasni az üzenetet, leláttázni, de nem reagálni, úgy érezhetjük, hogy az ő kezébe került a kontroll, ő dönti el, hogy mi lesz a kapcsolat sorsa. Nincsen lezáró, utolsó beszélgetés, búcsú, minden ezzel kapcsolatos érzés az otthagyott félben ragad.
Amennyire csökkentheti a szorongást az online tér, annyival rontja a felelősségvállalás érzését is. Vajon hogyan lehet ilyen formában megtanulni azt, hogy a másikért, a kapcsolatért felelősséggel tartozom? Hogyan fogja segíteni a magam és a másik határainak védését és tiszteletben tartását? Ha ezek a határok elmosódnak, akkor egyre nehézkesebbé válik definiálni azt a kapcsolódási formát, amiben együtt vagyok a másikkal. Márpedig címke nélkül nagyon nehéz hosszú távon együtt lenni a másikkal, tervezni a jövőt, kialakítani a magam viselkedését.
Napjainkra egyre szélesebb választék közül válogathatunk, ha párkapcsolatba szeretnénk kerülni valakivel. A hagyományos ismerkedés, randevúzás, majd a párkapcsolat kiteljesedése fázisain túl az egyéjszakás kalandok, viszonyok és barátság extrákkal formák mellett megjelent a situationship is.
A situationship – nevéből adódóan is – egy átmeneti állapot a barátság extrákkal és a komoly kapcsolat között. Egy olyan kapcsolódási forma, mely során régebb óta vannak együtt a felek, úgy is viselkednek, mint a párok, mégsem felvállalt kapcsolat. Nem akarnak hosszabb távon tervezni, de alkalmanként – rövidebb időszakra – mégis párként működnek. A testi kapcsolaton túl már érzelmek is megjelennek, amik segítik a szeparációs szorongás csökkentését, azzal az érzéssel kecsegtetnek, hogy nem vagyok egyedül, van egy társam, de mindig csak abban az adott szituációban. Ezt menedzselni hosszabb távon nagyon nehéz, hiszen ritka, hogy az egyik fél ne akarna többet. Mivel evolúciósan az van belénk kódolva, hogy nagyobb valószínűséggel éljük túl az élet viszontagságait a másikkal együtt, így komoly erőfeszítésbe kerülhet letiltani azokat az érzelmeket, amiket egy situationsip megélésekor érezhetünk: hogy milyen jó is lenne, ha nem csak alkalmakra viselkednénk szerelmes párként.
Bárhogy is legyünk együtt a másikkal, a lényeg, hogy mindkét fél közös beleegyezésével történjen, és tudjanak a felek arról, hogy mibe is vágnak bele. Nem árt egy önismereti folyamat mindezek előtt, hogy magunkat se csapjuk be, valóban azt akarjuk-e, mint a másik.