Mérgező pozitivizmus

“Légy pozitív!” – hirdetik az újságok és a tévé, a közösségi média pedig ontja magából a mosolygós, boldog emberek fotóját és mindig vidám gondolatait.

A boldog, kiegyensúlyozott élethez azonban az kell, hogy néha teret engedjünk sötétebb gondolatoknak is, esetleg úgy igazán kisírjuk magunkat. Röviden: az állandó pozitív attitűd nem csak, hogy nem őszinte, de kifejezetten káros is!

Ha megpróbálunk csak a jó dolgokra összpontosítani, és mindig elnyomni a negatív érzéseket, előbb-utóbb vulkánként fog kitörni belőlünk az elfojtott, mérgező lávafolyam.

Az ember agya és szíve eleve nem erre lett “berendezve”. Ha például veszély fenyeget minket, elönti az agyunkat a pánik, ami segít abban, hogy el tudjunk menekülni, gyorsabban tudjunk cselekedni vagy nagyobb erőt tudjunk kifejteni (betörni egy ablakot, vagy elszaladni a medve elől). Tehát például a veszélyérzet és a pánik nem pozitív érzések ugyan, mégis, kellenek a túléléshez.

Ahhoz, hogy jól, őszintén és egészségesen tudjunk kapcsolatot teremteni másokkal, el kell fogadnunk, meg kell élnünk azt, hogy érzéseink sokszínűek és változékonyak. Így lesz izgalmas és változatos az emberekkel való kapcsolatunk (most őszintén, ki akarna barátkozni egy mindig csak nevetgélő nővel vagy békésen pislogó férfival?). A düh, csalódottság, kedvetlenség vagy szomorúság ugyanúgy megélendő, mint a vidámság és derű.

Ne állítsunk fel kategóriákat, hogy amit érzünk, azok éppen “jó” vagy “rossz” érzések, hiszen nem erről van szó: hanem arról, hogy az érzéseink ezerfélék, és mindegyik “jó valamire”. Találjuk meg a középutat a boldogsághoz!

fotó: Pinterest

 

 

 

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...