Belülről ordítok

Csak  ülök a kocsiban és várom, hogy a kislányom kialudja magát. Nyaralni jöttünk, alig vártuk, minden szép és jó. Én is csukott szemmel próbálom kipihenni a nyaralási előkészülettel járó vesszőfutást.

De nem lehet, mert megint kezdődik. Ismét indul a film, hogy itt lehetnél Te is, hogy mennyire tetszene ez a tavacska, hogy Veled  is meg akarom osztani azt a sok gyerekkacajt, ami ránk vár. De nem vagy itt. Többé már nem vagy zajló mindennapjaink része. Próbálom elhesegetni annak a sötét napnak az emlékét, amikor elmentél. Keresem közös emlékeink között a legszebbet. Máris patakokban folyik a könnyem és én hagyom, hogy eláztassa az arcom, a napszemüveg védelme alatt úgysem veszi észre senki, hogy újra hiányod kínoz. Sokszor ki kell mondanom, hogy hiányzol nekem és látom, hogy nem tudnak mit kezdeni a fájdalmammal az emberek. Pedig nem is várok tőlük semmit.

Csak, hogy engedjék, hagy mondjam ki, hogy fáj.

Mert fáj. Piszkosul fáj.

Lopott percek ezek, ilyenkor újra Veled lehetek. Még mindig érzem az illatod, fülemben cseng a hangod, látom magam előtt, ahogy a kávét kavarod, a pillantásod, amikor ideges vagy, hallom a mindent betöltő kacagásod.

Aztán újra betör egy sötét emlék, de ez már azután történt, Te nem is tudod. De azt tudom, mit mondanál, merre terelnél. De már minden más lett. Egyedül állok a tomboló viharban és dacolva az elviselhetetlen széllel megyek tovább. Lehet, Te nem erre küldenél. És lehet azért megyek erre, mert várom, hogy megállíts, mint egy toporzékoló kisgyereket. De lehet, hogy a fájdalom saját magam felé fordított. Lehet, hogy ez az én utam. Azt érzem, ez a helyes irány, és többé nincs szükségem rá, hogy ebben más is megerősítsen.

Végre elült a vihar, újra a jelenben vagyok, hallom, ahogy az én földi tüneményen ébredezik a kocsi hátsó ülésén. Már nem ordítok belülről. Hálás vagyok és élni akarok. Teljesen.

 

Magyar Nikoletta
Magyar Nikoletta
Amikor a tervezett utunkon haladunk és jól vesszük az elénk kerülő akadályokat, akkor kiegyensúlyozottak vagyunk, belső harmóniánkat meg tudjuk teremteni, tudunk ebből erőt meríteni az út további részén minket érő kihívásokhoz. Előfordul azonban olykor, hogy a túl nagy akadályok lemerítik készleteinket, esetleg elgondolkodtatnak minket arról, hogy a helyes úton járunk-e. Amikor megtorpanunk, jól jöhet egy szakértő útitárs, akit szívesen bevonnánk lelkünk mélyében kavargó gondolatokba, érzésekbe, aki előtt könnyedén, az ítélkezéstől nem tartva beszélünk aggodalmainkról, félelmeinkről, akit beavatunk a vágyainkba, álmainkba. A segítő beszélgetések során igyekszek adni egy olyan mankót, amire támaszkodva az önálló belső munka során megélheti a kliens, hogy a megoldás és az erő ott van belül. Hiszen minden nap van lehetőségünk megváltani a világunkat, és ha nagyot merünk álmodni, csak nyerhetünk.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...