„Majd ha kész leszek…” – Az örökké halogatott boldogság nyomában

Ismerős az érzés, amikor végre kiüríted az e-mail fiókodat, kipipálod az összes napi teendődet vagy elvégzed az utolsó simításokat is a házimunka során? Na de meddig tart ez az elégedettség, és vajon érdemes-e folyamatosan ezt az állapotot hajszolni?

- Advertisement -

Sajnos az a tapasztalat, hogy ha el is jön az a pillanat, hogy végre minden teendő készen van, akkor az nem tart túl sokáig. Hamarosan érkezik egy újabb email, ismét megtelik a ruhakosár, és a határidőnapló is elkezd sűrűsödni. Modern életünk egyik láthatatlan csapdája, hogy állandóan a befejezés illúzióját kergetjük. Azt reméljük, hogy ha elérünk valamit – egy új pozíciót a munkahelyünkön, a vágyott testsúlyt, egy bizonyos összeget a bankszámlánkon, a sor pedig tetszés szerint folytatható – akkor majd boldogok leszünk. Csakhogy úgy tűnik, a célok és a feladatok valamiképp mindig újratermelődnek, és a megkönnyebbülés ritkán tartós.

Elérhetetlen célt hajszolunk

Jim Taylor, amerikai pszichológus úgy fogalmaz: „Aki boldogságot keres a befejezettségben, az egy elérhetetlen célt hajszol. Az élet ugyanis sosem lesz teljesen ’kész’, majd csak akkor, ha meghalunk…”

Ha elérünk egy célt, és nem jön az áhított megnyugvás, gyakran azzal nyugtatjuk magunkat: „Valószínűleg nem volt elég nagy a cél. Majd a következő.” Így jönnek az egyre ambiciózusabb tervek – maraton, saját vállalkozás, (újabb) ingatlan – és közben egyre kimerültebbek, elégedetlenebbek, frusztráltabbak leszünk.

Frusztráló befejezetlenség

Ha egy feladat nincs befejezve, az gyakran zavaróan ott motoszkál a fejünkben. Az esti lazítást megzavarja az el nem mosogatott edények halmaza, és gyakran egy szabadnap alatt is ott nyomaszt egy közelgő határidő. Ezt a jelenséget nevezi a pszichológia Zeigarnik-hatásnak, mely szerint a félbehagyott feladatok kognitív feszültséget keltenek bennünk. Az agyunk nem tud nyugodni, amíg egy feladat nincs lezárva.

Ez a belső sürgetettség pedig könnyen vezet kapkodáshoz, multitaskinghoz, amik hosszú távon inkább rontanak a helyzeten. A pszichológusok azt javasolják, hogy érdemes a nagyobb projekteket kisebb részegységekre, részcélokra bontani, így több mini sikerélményben és lezárt feladatban lehet részünk, azaz a már említett kognitív feszültség is kisebb mértékű lehet.

Érdemes lehet fókuszt váltani

Azt látjuk tehát, hogy egy cél elérése önmagában nem garantál boldogságot. Ha mindig csak az „akkor majd jó lesz” ígéretében élünk, elszalaszthatjuk a valódi, jelentőségteljes pillanatokat. Egy jó beszélgetés, egy családi vacsora és a minőségi időtöltés önmagunkkal és szeretteinkkel többek között azok a pillanatok, amelyek valóban hozzájárulnak boldogságérzetünkhöz, elégedettségünkhöz.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lenne fontos, hogy legyenek céljaink. Ám érdemes elfogadni, hogy a feladatok teljesítése folyamatos, a mindennapok része, így meg kell tanulnunk elviselni, tűrni a befejezetlenség frusztrációját. Érdemes az alábbi mondatot ízlelgetni: „A feladatokat manapság nem lehet befejezni, csak abbahagyni.” Utóbbit viszont fontos megtanulni a kiegyensúlyozott életvitel és a mentális jóllétünk érdekében.

Ihász-Novák Dóra

Felhasznált forrás:

https://www.breathemagazine.com/2025/03/27/myth-of-the-finishing-line/

A nevem Novák Dóra, pszichológus és kognitív viselkedésterápiás (CBT) konzultáns- jelölt vagyok. Szenvedélyem az emberekkel való foglalkozás, mások erősségeinek felszínre hozása és az általam megszerzett pszichológiai tudás átadása, hogy ezáltal kiegyensúlyozottabb életvitelt és minőségibb kapcsolatokat tudjunk létrehozni és fenntartani. Az egyéni pszichológiai konzultációk mellett egy tréning-tanácsadó cégnél dolgozom, ahol több különböző nagyvállalatnak tartok vezetőfejlesztési – és mentális jóllét képzéseket. Legfőbb érdeklődési területem és szívügyem a mentális jóllét fejlesztés (stresszkezelés, munka-magánélet egyensúly, kiégés megelőzése, az önmagunkkal való kapcsolat erősítése, hatékony szokások kialakítása stb.), így a PszichoLive oldalán is számos írást olvashattok tőlem ezekben a témákban.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...