Ismerős az érzés, amikor végre kiüríted az e-mail fiókodat, kipipálod az összes napi teendődet vagy elvégzed az utolsó simításokat is a házimunka során? Na de meddig tart ez az elégedettség, és vajon érdemes-e folyamatosan ezt az állapotot hajszolni?
Sajnos az a tapasztalat, hogy ha el is jön az a pillanat, hogy végre minden teendő készen van, akkor az nem tart túl sokáig. Hamarosan érkezik egy újabb email, ismét megtelik a ruhakosár, és a határidőnapló is elkezd sűrűsödni. Modern életünk egyik láthatatlan csapdája, hogy állandóan a befejezés illúzióját kergetjük. Azt reméljük, hogy ha elérünk valamit – egy új pozíciót a munkahelyünkön, a vágyott testsúlyt, egy bizonyos összeget a bankszámlánkon, a sor pedig tetszés szerint folytatható – akkor majd boldogok leszünk. Csakhogy úgy tűnik, a célok és a feladatok valamiképp mindig újratermelődnek, és a megkönnyebbülés ritkán tartós.
Elérhetetlen célt hajszolunk
Jim Taylor, amerikai pszichológus úgy fogalmaz: „Aki boldogságot keres a befejezettségben, az egy elérhetetlen célt hajszol. Az élet ugyanis sosem lesz teljesen ’kész’, majd csak akkor, ha meghalunk…”
Ha elérünk egy célt, és nem jön az áhított megnyugvás, gyakran azzal nyugtatjuk magunkat: „Valószínűleg nem volt elég nagy a cél. Majd a következő.” Így jönnek az egyre ambiciózusabb tervek – maraton, saját vállalkozás, (újabb) ingatlan – és közben egyre kimerültebbek, elégedetlenebbek, frusztráltabbak leszünk.
Frusztráló befejezetlenség
Ha egy feladat nincs befejezve, az gyakran zavaróan ott motoszkál a fejünkben. Az esti lazítást megzavarja az el nem mosogatott edények halmaza, és gyakran egy szabadnap alatt is ott nyomaszt egy közelgő határidő. Ezt a jelenséget nevezi a pszichológia Zeigarnik-hatásnak, mely szerint a félbehagyott feladatok kognitív feszültséget keltenek bennünk. Az agyunk nem tud nyugodni, amíg egy feladat nincs lezárva.
Ez a belső sürgetettség pedig könnyen vezet kapkodáshoz, multitaskinghoz, amik hosszú távon inkább rontanak a helyzeten. A pszichológusok azt javasolják, hogy érdemes a nagyobb projekteket kisebb részegységekre, részcélokra bontani, így több mini sikerélményben és lezárt feladatban lehet részünk, azaz a már említett kognitív feszültség is kisebb mértékű lehet.
Érdemes lehet fókuszt váltani
Azt látjuk tehát, hogy egy cél elérése önmagában nem garantál boldogságot. Ha mindig csak az „akkor majd jó lesz” ígéretében élünk, elszalaszthatjuk a valódi, jelentőségteljes pillanatokat. Egy jó beszélgetés, egy családi vacsora és a minőségi időtöltés önmagunkkal és szeretteinkkel többek között azok a pillanatok, amelyek valóban hozzájárulnak boldogságérzetünkhöz, elégedettségünkhöz.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lenne fontos, hogy legyenek céljaink. Ám érdemes elfogadni, hogy a feladatok teljesítése folyamatos, a mindennapok része, így meg kell tanulnunk elviselni, tűrni a befejezetlenség frusztrációját. Érdemes az alábbi mondatot ízlelgetni: „A feladatokat manapság nem lehet befejezni, csak abbahagyni.” Utóbbit viszont fontos megtanulni a kiegyensúlyozott életvitel és a mentális jóllétünk érdekében.
Ihász-Novák Dóra
Felhasznált forrás:
https://www.breathemagazine.com/2025/03/27/myth-of-the-finishing-line/