A kirakat élet árnyoldalai – vajon tényleg szükség van erre?

Tegnap este az Instagramon jött velem szembe Shane Tusup közleménye, miszerint Katinkával mind a professzionális, mind pedig a magánéleti kapcsolatuk véget ért. Sejtettem, hogy fel fog robbanni ezután az internet, és mindenki elkezd majd ítélkezni, meg köpködni valamelyik szerencsétlent, míg a másikat anyatigrisként védeni.

Először is ácsi! Semmi közünk olyan szinten az egészhez, hogy megmondjuk kinek van igaza. A töredékét sem látjuk (hála istennek) annak, hogy valójában mi történik köztük. Persze, az az arcunkba van tolva, hogy Shane ordibált vele, meg úgy viselkedett ahogy nem illik, meg hogy aztán sírva kért bocsánatot, hogy párterápiára mennek, hogy az nem segít, hogy Katinka félrelépett, aztán a férje törölte a Facebook oldalát stb. stb.… és nagyon hosszan lehetne sorolni az elmúlt öt év botrányait. Ismétlem botrányait. Azokat az újságírók felé közvetített, vagy éppen általuk kitalált történéseket, amiknek a valódi hátterét, a teljes igazságot távolról sem ismerjük.

Addig ameddig pozitív dolgokat közvetítettek, mint hogy Shane mekkora támasza Katinkának úgy szakmailag, mint érzelmileg, illetve hogy a nap 24 órájából maximum 2-3 órát töltenek külön, ami egyáltalán nem probléma nekik, mert egymás legfőbb bizalmasai, én is örömmel követtem minden lépésüket. Persze már akkor is gondolkoztam rajta, hogy ez vajon hány százalékban a valóság, és mennyi a hozzáadott imázs anyag, de hát érzékeny női lelkem kívánta és csak figyeltem és irigykedtem. Mesébe illően szép találkozásuk, ahol Katinka (elmondása szerint) még  egy mukkot nem beszélt angolul, alig tudták megbeszélni az első randi helyszínét is. Aztán összeköltözés, esküvő, hazaköltözés együtt, szakmai sikerek, márkaépítés, gazdagodás. Álom élet nemde? Na hát most láthatjuk, hogy nem.

A tanulság, amit sikerült levonnom a történésekből, hogy egyrészt felesleges irigykedni és ábrándozni, mert teljesen mindegy, hogy mit látunk, fogalmunk nincs mi van mögötte, másrészt, az a pillanatnyi, akár stabilnak is látszó boldogság, kérdéses hogy meddig tart. Továbbá fontos látnunk mindig, hogy semmi sem fekete vagy fehér. Szidhatjuk Katinkát, hogy félrelépett, vagy akár Shane-t is, hogy egy paraszt, de tudjuk azt vajon, hogy igazából mit éltek meg, min mentek keresztül? Egy házasság rengeteg munka, ahogy egy üzlet felépítése is. Ha pedig ezt a kettőt összevonjuk, ráadásul kitesszük a nagyközönség elé… nos ember legyen a talpán aki megállja benne a helyét.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...