Hat kulcs, hogy hosszú legyen a párkapcsolatod

Hogy mi a hosszú távú kiegyensúlyozott párkapcsolat titka? Ha lenne rá kőbe vésett szabály, mindenki betartaná és nem lenne ennyi válás. Sajnos azonban csak jó tanácsok léteznek, és a remény, hogy ami szenvedélyesen elkezdődött, az sokáig harmonikus marad.

Humorérzék. Akik együtt tudnak nevetni, azok együtt is maradnak – tartja a mondás, és van is benne igazság. Azok a párok, akik tudnak együtt, és persze néha saját magukon is nevetni, azok kapcsolatában megmarad a dinamika és a vitalitás. Fordítva is igaz: akik már nevetni sem tudnak együtt, valószínűleg eltávolodtak egymástól.

Nyitottság. Az új iránti nyitottság nem csak a személyiségnek, de egy párkapcsolatnak is jót tesz. Egy eddig ismeretlen sportág kipróbálása, vagy egy messzi táj megismerése, esetleg egy új, közös hobbi kialakítása segít felpezsdíteni a kapcsolatot.

Szókimondás. Az évekig kiegyensúlyozott kapcsolatban élőkre jellemző, hogy nem csak a kritikát, de a szelíd, építő, szeretetteljes szavakat sem sajnálják a másiktól.

Önmagunk megtartása. Egy több évtizedig tartó házasságban, de akár egy évekig tartó partnerségben is előfordul, hogy az egyik fél már csak a másik “szűrőjén” keresztül képes önmagára tekinteni. Feleség, anya, szerető, üzlettárs. Ennyi szerep között könnyű elveszíteni önmagunkat. A nőt, aki ezeken a “kötelező” feladatokon túl is létezik. Fókuszáljunk arra, hogy a kapcsolatban se veszítsük el egyéniségünket!

Nyitott kommunikáció. Korunk egyik legtöbbet emlegetett szava a “kommunikáció”. Tévedünk, ha azt hisszük, nem lehet változtatni egy-egy személy kommunikációs módjain. Az önkifejezés, a konfliktuskezelés igenis tanulható. Érdemes tudatosságot vinni a mindennapi társalgásunkba ahhoz, hogy bántás nélkül, őszintén, és a párkapcsolatot építve legyünk képesek beszélgetni.

Kedvesség. A jó kapcsolatban élők nem csak kapni akarnak, adni is. Képesek lemondani dolgokról, és egy bizonyos határig önmagukról is, csak azért, hogy a társuknak jó legyen. Ma már talán nem divat az önzetlenség, de egy biztos: ez az egyik legfontosabb kulcs a jó élethez, kapcsolathoz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...