Olyan apró nő volt, hogy még a gyártósort sem érte fel, sámlin dolgozta végig az egész műszakot. Amikor kilépett a jeges januári délutánba, remegett az örömtől. Kapott öt szelet párizsit a műszakvezetőtől. Tudta, mekkora lesz az öröm otthon, ez hevítette annyira, hogy még a metsző hideget sem érezte. Elvált nő volt, két kiskamasszal. Ujjal mutogattak rá az utcán, hiszen az egész faluban nem volt még egy nő, akit elhagyott volna a férje. Nem bánta: a négyosztályos asszony kincsként őrizte a büszkeségét, le nem törhette volna azt soha senki. A híd után felgyorsította a lépteit, annyira vágyott a gyerekei után. A kapun már lihegve fordult be. De a szíve nem a gyaloglástól vert olyan szaporán. Hanem attól a látványtól, amit a házuk hátsó falánál pillantott meg. Egy rozoga létra állt a fürdőszobájuk kis ablaka alatt, a tetején meg a szomszéd Mari gyagyás fia leskelődött. Nem tudta, hogy került a kezébe a salakoló lapát, csak hirtelen érezte a húzását, és valami artikulálatlan ordítás ütötte meg a fülét. Ő volt az, amint a gyerekeit leső férfit kergette a telek végéig… A nagymamám egy erős nő volt.
A zsákfaluba naponta egy busz járt. Az állatorvos és az iskolaigazgató volt a helyi értelmiségi réteg, de mindkettő ujján ott volt a gyűrű, így a fiatal nő tudta, itt biztosan nem talál párt magának. Az iskola egyetlen szolgálati lakását egy ablaktalan szertárból alakították ki. Egy ágy, egy szekrény és egy lavór, ez volt a berendezés. A C osztályban kezdett el tanítani. C, mint cigány, igen. A vers felolvasása után szappant ragadott, az első betűk táblára kanyarítása után meg körömkefét. A családlátogatást sosem mismásolta el. Hiába szólt előre, mikor érkezik, a putriban volt, hogy nem talált mást, csak egy megnyomorított testbe zárt kisfiút. Kétéves korában a meszes gödörbe lökte az egyik pulya, azóta ott élt a tyúkok között, a porban… Az anyám egy erős nő.
“Isten (…) nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatás érjen benneteket. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.” (1Korinthus 10:13, EFO)

