Mi számít igazán az életben? – teszik fel a kérdést David Kessler és Elisabeth Kübler-Ross, a gyász és az életvégi kísérés világszerte elismert szakértői Élet-leckék című könyvükben. Ez a könyv nemcsak az elmúlás megértéséhez nyújt támaszt, hanem az élet mélyebb, tudatosabb megéléséhez is. A könyvben bemutatott 14 életlecke arra hív, hogy gondoljuk át újra: hogyan is élünk, és mit is jelent számunkra jól és boldogan élni az életünket. A következő pár gondolatban ezeket az életleckéket osztom meg veletek.
Az első lecke a hitelesség fontosságát hangsúlyozza. Sokan szerepek mögé bújva élünk, mások elvárásaihoz igazodva megfelelésbe burkolva, miközben fokozatosan eltávolodunk valódi belső önmagunktól és belső szükségleteinktől. A hitelesség nem más, mint önazonosság és annak felvállalása, akik vagyunk – erősségeinkkel és sebezhetőségeinkkel együtt. A szeretet leckéje arra emlékeztet, hogy a szeretet nem csupán egy érzelem, hanem döntés és jelenlét is. Nem elég csak „érezni” a szeretetet, hanem ki is kell azt mondani és mellette cselekvéssé formálni, hogy ez a másik számára is nyilvánvalóvá válhasson. Sokan csak akkor értik meg a szeretet valódi értékét és mélységét, amikor már elveszik annak kimondhatósága és kimutathatósága. A kapcsolatok leckéje arra tanít, hogy a kapcsolataink minősége mennyire befolyásolja életminőségünket. Mégis hajlamosak vagyunk halogatni az őszinte beszélgetéseket, a hálánk kifejezését vagy a konfliktusok megbeszélését, amik pedig mind mélyíthetik a kapcsolatokat.
A veszteség leckéje az elengedés, gyász és az újrarendeződés természetességét tárja elénk. Nemcsak a halál, hanem egy kapcsolat, egy életcél, vagy akár egy illúzió elvesztése is nagyon fájdalmas lehet és gyászfolyamatot indít el bennünk. Ugyanakkor egy veszteség mélyen formál is bennünket, érzékenyebbé és hitelesebbé is tesz és mindig magában hordozza valami új létrejöttének, személyiségünk fejlődésének is a lehetőségét. A belső erő nem a keménységből vagy a látszólagos megtörhetetlenségből fakad, hanem abból a képességünkből, hogy a változásokhoz rugalmasan alkalmazkodunk, miközben megőrizzük belső stabilitásunkat. Az erő leckéje segít átgondolni mindazt, hogy mit is jelent számunkra erősnek lenni. Néha éppen az a legnagyobb bátorság, ha beismerjük, hogy nem is vagyunk olyan erősek és átmenetileg segítségre van szükségünk. A bűntudat leckéje arra tanít, hogy a múltban hozott döntéseink miatti önvád bénítóvá válhat, ha nem nézünk szembe vele tudatosan. A múltat nem tudjuk már megváltoztatni, de a jelenünkre és a jövőnkre gyakorolt hatását még igen. Hiszen a holnap megtett lépésed már a jövőd része.
Az idő leckéje az idő értékességét és múlandóságát hozza elénk. Az élet most történik, amikor minden pillanat egy új lehetőség a kapcsolódásra, fejlődésre, szeretetre. Vajon mennyire használjuk ki értékesen a rendelkezésünkre álló időt? A félelem leckéje azt segít felismerni, hogy nem a félelem hiánya a bátorság, hanem a képesség arra, hogy akkor is cselekszünk, ha félünk. A harag leckéje arra mutat rá, hogy ez az érzelem gyakran más – mélyebb – érzések (például fájdalom, csalódottság, tehetetlenség) kifejeződése. A tudatos haragkezelés nem elnyomás vagy robbanás, hanem megértés, amely lehetőséget ad a változásra.
A játék szerint a nevetés, kreativitás és a könnyedség nem luxus – hanem alapvető emberi szükségletünk. Aki tud játszani, az nyitottabb lesz az élet örömeire, és kapcsolataiban is élőbbé válik. A türelem leckéje szembesít azzal, hogy az élet ritmusa sokszor mennyire eltér attól, amit mi szeretnénk. A türelem azt is jelenti, hogy bízunk abban, hogy amit valóban szükséges megtapasztalnunk, az el is érkezik hozzánk és megtapasztalhatóvá válik – csak talán nem mindig akkor, amikor mi szeretnénk, hanem akkor, amikor annak valóban itt lesz az ideje. A megadás leckéje nem a feladást, hanem az elfogadást jelenti. A kontrollról való lemondás nem gyengeség, hanem szabadság. A megbocsátás nem a sérelem elfogadását jelenti, hanem annak felismerését, hogy nem éri meg tovább hordozni a múlt fájdalmát. A megbocsátás elsősorban önmagunk gyógyításának fontos állomása. Végül pedig a boldogság leckéje arra világít rá, hogy a boldogság nem cél, amit el kell érni, hanem egyfajta életforma, szemléletmód. A boldogság a mindennapi pillanatokban – egy mosolyban, egy jó szóban, a jelen megélésében – rejlik. Nem az határozza meg, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy hogyan viszonyulunk hozzá.
Az Élet-leckék című könyv arra emlékeztet, hogy az élet nem akkor kezdődik, amikor minden „rendben lesz”, hanem már most – ebben a pillanatban, ebben a lélegzetvételben.
Forrás:
Kübler-Ross, E., & Kessler, D. (2002). Élet-leckék. Vigilia Kiadó.