A gyermekvállalás előtt bennem is rengeteg kérdés és félelem volt a leendő anyasággal kapcsolatosan. Sokszor összeszorult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy szülés után teljes mértékben én fogok felelni egy gyermek életéért, biztonságáért, jólétéért. TELJES MÉRTÉKBEN!
Sajnálattal láttam, tapasztaltam magam is, hogy nincsen arra lehetősége a szülni készülő nőknek, leendő anyáknak, hogy ezekről a félelmekről beszéljenek. Pedig több minden is van, amivel mindannyian szembesülünk, mégis utólag a szépre emlékeznek a már megszült nők (és ez nem csupán közhely, ez a valóság), csak annyit ad át mindenki, hogy gyönyörű pillanat, soha nem cserélné el semmivel, milyen szép pillanatokat okozott a várandósság. Aztán, mikor már a szülés megtörtént, érkeznek azok a „hírek”, amiket senki nem mond előre, pedig mindenki tudta, ezért te érzed nagyon kellemetlenül magadat, sokszor butának és esetlennek, mert nem vagy felkészülve.
A szülés körül egyértelműen a fájdalom az, ami állandóan lebeg a szülni készülő nő feje felett. Mindenki elmeséli, mennyire rossz volt, mennyire fájt, de mindez mennyire megérte. És amikor te a szülés után azt érzed, hogy te ugyan többet nem akarsz ezen átesni, akkor meg rosszul érzed magad, hiszen mindenki azt mondja, csodálatos élmény, és felülírja a gyermeked látványa a fájdalmat. Nyilván ez részben fedi a valóságot, de ne feledd; a fájdalom szubjektív érzés, nem ugyanaz a tűrőképességünk; rendben van, ha neked hamarabb/jobban/tovább fáj, mint másnak!
Nagy homály fedi a párkapcsolati változásokat is, amíg nem válik valóban aktuálissá. A kétszemélyes felállás innentől háromszemélyes (szerencsésebbeknél akár többszemélyes is lehet), a férj/barát innentől apa, a feleség/barátnő innentől anya, és van egy addig ismeretlen személy is, aki felborítja a napirendet. Rendkívül fontos, hogy a pár maradjon pár is a szülőség mellett, ők lesznek ugyanis a megtartó közeg, ami akkor tud a legjobban működni,
ha más kapocs is van a szülők között, mint a gyermek megléte.
A gyermeknevelés kérdése pedig egy olyan mély és komplex félelem, amit talán nem is tudunk megfogalmazni a várandóság alatt. Olyan kérdésekben nyilvánulhat ez meg, hogy „Milyen anya leszek?”, „Hogyan kell egyáltalán gyereket nevelni?”, „Milyen a jó anya?” és ezekhez hasonló gondolatokban. Az embernek nyilván van egy képe arról, milyen alapelveket fog követni egy gyermek nevelésekor, azonban ha az online médiát és az ezer éve megjelent szakirodalmakat bújjuk ebben a témában, hamar rájöhetünk, mindennek az ellenkezőjét is megállapították már kutatások során. Ilyenkor jogosan félhetünk tapasztalat híján attól, hogy valamit biztosan el fogunk rontani. Szembesülni azzal, hogy a még ismeretlen élethelyzetben nem lesz egy fix kapaszkodó, nagyon félelmetes.
Ha ezek a félelmek és szorongások állandósulnak, ahhoz adnak egy kiinduló pontot, hogy mindig azt keressük, mi az, amit még lehetne jobban, mert valaki mondta, hogy van egy tuti tippje.
A gyermeknevelés abszolút gyermekhez és szülőhöz kötött, nincsenek aranyszabályok vagy mindenkinél alkalmazható módszerek. Pszichológusként és friss anyaként is megerősíteni tudlak; ha szereted a gyerekedet, és jót akarsz neki, akkor JÓ ANYA VAGY! OK?