Negyvenegynéhány évesen, két szuper 10 év körüli gyerekkel én is társkereső vagyok. TÁRSKERESŐ. Csupa nagybetűvel…
És emellett persze, ahogy mások rám csodálkoznak: „Egy ilyen rendkívül csinos, okos, intelligens nő, mégis hogy lehet egyedül?” – Hát igen, ez is én vagyok. 😊
Megjártam jónéhány netes oldalt, próbálkoztam ismerkedős estekkel, különböző módszerekkel… Sokszor hallom (főként olyanoktól, akik nem járják ezt az utat), hogy rosszul csinálom. Ők kívülről sokszor azt látják, hogy egy „csekklistának” megfelelő férfit keresek. Mert valami alapján el kell kezdeni szelektálni, hogy egyáltalán az első találkozóig eljuthassunk… És bizonygatják, hogy nem lehet kor, gyerekek száma, magasság és hasonló földhöz ragadt paraméterek mentén párt keresni. Illetve találni. Ez részben igaz is. És persze az ellenkezője is. Ugyanakkor ha ez így van, miért kell hosszú adatlapokat töltögetni a társkereső oldalakon, sőt, az irodáknál is?
Mégis hol a buktató? Miért olyan nehéz ez? Mi kellhet ahhoz, hogy eljussunk az első randiig valakivel?
Tényleg olyan nagyok az “elvárások” és ne is legyenek, mert a valódi társunk egy picit sem hasonlít az elképzelt “ideálhoz”?
Nos, szögezzük le:
NINCS ideál
De igen, van bizony egy elképzelés a leendő társról. Külsőről, belsőről és sok minden másról. És ez normális. Szerintem ennyi idősen az lenne a baj, ha nem lenne.
Ha csak egy egyszerű példát veszünk: szívesebben találkozom olyannal, akivel hasonló élethelyzetben vagyunk, és hasonló az érdeklődés…
Sokszor tapasztalom, hogyha a másik félnek például már felnőtt gyermekei vannak, akkor ő függetlenként tekint magára. Élni szeretne, utazni, minél több időt kettesben tölteni, kiskamasz gyerekek igényeihez való igazodás nélkül. Érthető…, és 8-10 év múlva már én is így fogok valószínűleg gondolkozni.
Ugyanakkor miért ne lehetne igényem arra, hogy korban hasonló társat találjak és ne 10-15 évvel idősebbet? Ne adj isten olyat, aki magasabb nálam, ápolt és intelligens? És ráadásul még jóképű is. 😊
Vagy ezt mind el kellene engedni? Mennyiben mások ezek a szempontok, mint egy fénykép alapján dönteni? Ránézek és eldöntöm: tetszik vagy nem tetszik? Hisz, mi tagadás a fotó, az első benyomás, amit látunk a leendő partnerről sok esetben perdöntő…
Van a „természetes” úton történő és a „netes” ismerkedés – és a kettő között óriási a különbség!
Ez így persze furán hangzik, belátom.
„Normális” körülmények között csak úgy megkedvelünk és beleszeretünk valakibe. Egy pillanat vagy hosszabb-rövidebb idő alatt. Egy kollégába, egy bulin megismert személybe, a szomszédba, a pasiba, akivel kutyát sétáltatunk, vagy akibe szerencsétlenül belehajtottunk a pirosnál. És valóban, könnyen lehet, hogy ez a személy nagyon-nagyon messze áll a megálmodott kortól, a gyerekek számától, a magasságtól és még sorolhatnám a paramétereket, amiket az idők során összerakunk fejben. Ez kétségtelen.
A „nem normális” körülmények között – amikor beszűkülni látszódnak a lehetőségek, mert nincs más csak a munka, a gyerekek, az otthon és némi kikapcsolódás – pedig próbálunk keresni valakit, akibe beleszerethetünk, akiről elhihetjük, hogy a társunk lehet, akivel talán már első pillanatban egy hullámhosszon vagyunk pedig valójában nagyon-nagyon idegen. Az internetes világ egy kis pontja valahol ismeretlenül, éppen úgy, mint én.
A netes társkeresés véleményem szerint egy sajátos műfaj, nincs bevált recept. És sokszor nagyon, nagyon nehéz.
Szerintem ahhoz, hogy a kapcsolatfelvételig, vagy egy találkozóig eljusson az ember, a (számomra) megnyerő, szimpatikus fotón kívül kell egy „szűrő” (bizony-bizony, azok a fránya paraméterek), hiszen enélkül akár az első 10 tíz szembejövő emberrel is randizhatnék… Mindentől függetlenül… Hiszen lehet, hogy köztük van a valódi társ.
Nos, lehet, hogy így van, és rengeteg igazi társ mellett elsétáltam már, anélkül, hogy észrevettem volna. Pusztán a beállított szűrők miatt, nem adtam lehetőséget az ismerkedésre és a találkozásra se. Belátom, ez is igaz lehet. És ha csak magam lennék, tele szabadidővel lehet, hogy így is csinálnám: randihegyek, amikor csak lehet, különösebb igények nélkül.
De nem így van. Az idő és főként a szabadidő korlátozott. Mégcsak nem is feltétlen rendszeres. Ezért szelektálok, mások által „rossznak” ítélt és elítélt vagy inkább megmosolygott paraméterek szerint. Mert a minőség számomra fontosabb, mint a mennyiség.
Fotó, „paraméterek”, és azonos hullámhossz, ami már néhány üzenetváltással kiderül. Ez az én módszerem. Nem biztos, hogy a legjobb, de a női hatodik érzékkel fűszerezve az idő időnként azt igazolja, hogy sikeres is lehet.
És remélem, hogy hosszútávon az is lesz. 😊
Hiszen azt vallom: a tekintet, a humor, és idézve az Egek ura c. film mindent elmondó nagyszerű részletét: „az ember ennyi éves korára sutba dobja a külsőre vonatkozó igényeket. Titokban annyit még remél, hogy magasabb lesz nála. … És igen, a mosoly… egy kedves mosoly épp elég”.
Nos, ha mindezek után eljutunk az első randiig és kölcsönös a szimpátia, akkor már valóban minden csak rajtunk múlik.