Új év, új kezdet – szokták mondani, bár véleményem szerint nem húzható ilyen erős határvonal. Attól, hogy az időt tekintve megélünk egy határt, az életünkben nem feltétlenül fog drámai változás bekövetkezni. Ennek ellenére ez az időszak kifejezetten alkalmas arra, hogy összegezzük az óév tapasztalatait és elkezdjünk hangolódni az újra. Ha nem is egy új kezdetet keresünk, egy újfajta folytatás lehetőségét megtalálhatjuk, ha azonosítjuk, mi is az, amit szeretnénk továbbvinni és mi az, amit inkább elhagynánk. Ülj le és vesd bele magad az évzárásba, összegzésre és az újévre való hangolódásba!
Ha már gyakorlott vagy ebben és esetleg korábban, tavaly is csináltál ilyesmit, akkor legyen az első lépésed, hogy előveszed azt. Nézd meg, akkor milyen célokat tűztél ki magad elé és értékeld azt is, hogy meddig jutottál velük. Sikerült-e elérni mindent, amit szerettél volna? Ha igen, vedd számba azokat a tényezőket (embereket, helyzeteket, helyszíneket, eseményeket, bármit), ami segített téged ebben. Ha nem érted még el, semmiképpen ne ess kétségbe! Gondold át, mi lehet ennek az oka, mi az, ami hiányzott ahhoz, hogy megvalósítsd. Ne zárd ki azt a lehetőséget sem, hogy valójában már nem is aktuális ez az életedben! Sokszor hiába az előre legyártott, tudatossággal teli terv, van, hogy másként alakulnak a dolgok és eltérítenek az eredeti céltól. Ez nem jelenti, hogy rossz úton vagy, csak azt, hogy másfelé mentél, ami lehet éppen olyan jó. Vagy akár még jobb.
Az évösszegzéshez először is szedd össze az éved meghatározó eseményeit. Ha bírod a kreatív feladatokat, akár egy rajzos idővonalat is készíthetsz, színekkel, szimbólumokkal, vagy akár képekkel kiegészítve is. Nem az a fontos, hogy MINDEN eseményt feltüntess, ami csak történt veled, az sokkal informatívabb, hogy mi az, ami eszedbe jut, amikor ezen gondolkodsz. Valószínűleg valami miatt ezek emelkednek ki számodra, ezen is érdemes lehet elgondolkodnod, legyen szó akár negatív, akár pozitív eseményekről.
Lehet, hogy a rugalmas alkalmazkodóképességed, de az is lehet, hogy a talpraesettség, vagy éppen a nyomás alatti jó teljesítmény segít téged ilyenkor? Bármire is jutsz, vidd magaddal információként a következő évre is!
Vedd górcső alá saját magadat és az elért eredményeidet is. Gondold át, mi az, ami különösen jól ment ebben az évben! A sikerek számbavétele nem önteltségről árulkodik, hanem arról, hogy reális képet tudsz magadban alkotni saját magadról. Hiszen természetesen ne hagyd ki azokat a jellemzőket sem, amelyekben úgy érzed, még érdemes lehet fejlődnöd. Azok a helyzetek árulkodhatnak erről, amelyeket kifejezetten nehéznek éltél meg, ám valahogy mégis túljutottál rajtuk. Ezekből rengeteget lehet tanulni, érdemes tüzetesen átgondolni őket.
Az év zárásaként adj egy címet az óévednek, majd térj át a következő évre való hangolódásra.
Először is, üzenj valamit a tavaly önmagadnak. Lehet ez egy bátorító vagy akár egy okuló üzenet is, bármi, ami a korábbiak fényében megfogalmazódik benned. Ezután kezdd el összeírni, milyen terveid vannak erre az évre. Érdemes belőlük nem „újévi fogalmakat” csinálni, mert általánosságban elmondható, hogy azok rövid idejűek, a nagy lendület, amivel belevetjük magunkat, hamar el tud fogyni. Legyenek ezek tervezetek a teljes évre, amelyeket szeretnél megvalósítani. Ha tudod, hogy mikor lesznek aktuálisak, akár a tervezett megvalósulás idejét is megadhatod. Ügyeld rá, hogy céljaid reálisak legyenek!
Ha már úgyis átgondoltad a tavalyi év eseményeit, használd őket most arra, hogy megfogalmazd magadnak, mi az, amit idén másként szeretnél tenni, ha hasonló helyzetbe keverednél. Mi az, amin úgy érzed tudsz és szeretnél is változtatni. Lásd a saját aktív szerepedet ezekben a változásokban, tekints rájuk úgy, mint ami nem csak úgy megtörténik veled, hanem ezek olyan dolgok, amiért te magad aktívan teszel: VÁLTOZTATSZ!
Gondolkodj egy kicsit azon is, hogy vannak-e az előző évből magaddal cipelt sérelmek, nehéz érzések, amelyek még most is hatással vannak rád. Ha igen, fejtsd vissza, hogy kihez és milyen életeseményhez kapcsolódnak. Próbáld megfogalmazni, hogy mire lenne szükséged ahhoz, hogy letedd ezeket. Nem biztos, hogy sikerül ezt egyedül megtalálnod, akkor ne ess kétségbe, keresd a megoldást arra, hogy kitől kérhetsz segítséget. Segítséget kérni nem szégyen, sőt, egy igazi bátor, felnőtt lépés.
Ha könnyebb neked irányított kérdések mentén gondolkodni, felhasználhatod a következő mondatokat is alapul. Egészítsd ki őket magadra vonatkoztatva:
- Ebben az évben szeretnék többet………………………… Ehhez……………………lenne szükségem.
- Ebben az évben szeretnék kevesebbet……………………
Ehhez……………………lenne szükségem.
- Idén……………………..időt szánok magamra és ………………………-et másokra.
Ezt azért teszem, mert úgy érzem……………………….
- Stresszes helyzetekben ……………………………… helyett …………………………………… fogok. Ebben a …………………..tulajdonságom fog segíteni engem.
Ezeken kívül még számtalan egyéb olyan mondatot állíthatsz össze magadnak, ami segít tudatosítani, hogy mi az, amire érdemes lesz különösen nyitott szemmel járni az új évben. Az átmenetek nem mindig könnyűek, de ha évről évre tudatosabban csinálod, sokat teszel vele magadért és ezáltal másokért is!