2022-t írunk. A világ jelentős része digitalizált. A hivatalos ügyeinket és akár a bevásárlást is online intézzük, a munkavégzés sokaknál szintén online zajlik, legalábbis részben. Az iskolákban digitális tábla van, és pandémiás időkben online oktatás. Néha még orvoshoz is a weben keresztül megyünk. Nem csoda hát, hogy a gyerekek, akik egyértelműen ebben nőnek fel, a legprofibb felhasználók, már igen korai életkorban. Sokszor hallok szülőktől történeteket, amikor megdöbbenve látták, óvodás gyermekük hogyan szedi elő az okostelefon legmélyebb bugyraiból a különböző beállításokat, amit ő nem tudott. Egy óvodás, aki nem tud olvasni! Úgy tűnik tehát, magára az eszközhasználatra kevésbé kell őket tanítani. Nem úgy a tudatos internethasználatra!
Az, hogy tudjuk, hogyan kell használni, még közel sem jelenti, hogy valóban jól, tudatosan is használjuk. És ez nemcsak a gyerekeknél van így! A különböző platformok olyan algoritmusokat használnak, amelyek folyamatosan monitorozzák, mi az, ami tetszik nekünk. A legfélelmetesebb, hogy nem is kell hozzá a mi aktív cselekvésünk. Ha feldob nekünk egy hirdetést, és akár csak néhány másodperccel hosszabb ideig időzünk rajta, mint más tartalmakon, máris úgy érzékeli, azt bizony kedveljük. És természetesen el is kezd annak megfelelő, ahhoz hasonló továbbiakat dobálni elénk. Ezzel pedig könnyen odaragaszt a képernyő elé még egy felnőttet is. Pedig felnőttként sem jó, ha egész nap az internetet böngésszük! Ez pedig csak még fokozottabban igaz a legkisebbekre!
A WHO javaslata szerint egy éves kor alatt teljes mértékben kerülni kellene a képernyőhasználatot, ami alól esetleg akkor lehet kivételt tenni, ha például egy fizikailag messze tartózkodó rokonnal csak ilyen módon megoldható a kapcsolattartás. A teljes képernyőmegvonást nagyjából kétéves kortól fokozatosan fel lehet emelni, maximum napi 60 percre. Érdemes azonban erről az időről is úgy gondolkodni, mint valamilyen közös program a gyermekkel, nem csak letenni őt az okoseszköz vagy a televízió elé önmagában.
Nézzünk együtt mesét, és közben nyugodtan beszélgessünk is róla, segítsük, hogy jobban megértse, amit lát. Maradjuk is ez ebben a felállásban még az óvodás évek alatt is: együtt nézzük az életkornak megfelelő mesét, esetleg közösen játszunk valamilyen fejlesztő hatású játékot. Természetesen, mikor már nagyobb, 3-4 éves, akkor előfordulhat, hogy rövidebb időre egyedül marad a képernyőhasználat órájában, de ha van lehetőség, igyekezzünk akkor is inkább még többet vele lenni. Amikor viszont már egyedül hagyjuk egy eszközzel, hasznos lehet megismerkedni különböző tartalomszűrő szoftverekkel is, vagy azokkal a beállításokkal, amik segítenek megvédeni a gyermeket a számára káros tartalmaktól.
Hat éves kor felett, amikor esetleg már egy iskolakezdés is jelen van, többfajta képernyőhasználat is szükségessé válhat. Időnként lehet, hogy már korai osztályfokon szükség van rá az iskolai haladáshoz, ez nyilvánvalóan emelni fogja a naponta képernyő előtt töltött időt. Ekkor inkább már arra érdemes odafigyelni, hogy az idő, amit a gyermek ilyen tevékenységekkel tölt, hogyan is zajlik pontosan: mit néz vagy csinál, milyen körülmények között és hogyan hat az vissza az ő társas kapcsolataira. Ezt a fajta szempontrendszert érdemes aztán a későbbi életkorokban, felnőttként is alkalmazni. Ha feladatainkat végezzük, önmagunkat fejlesztjük, többféle módon is használjuk az internetet, esetleg másokkal kapcsolódunk akár egy-egy játék mentén a szabadidőnkben, az még nem feltétlenül veszi el az internethasználat tudatos jellegét! Ha azonban úgy érezzük, több időt töltünk a virtuális térben, mint a valóságban, esetleg elhanyagoljuk barátainkat, családunkat vagy kötelességeinket az online tevékenységek miatt, érdemes elgondolkodni!
Szülőként pedig igen nagy felelősség van abban, milyen felhasználók is lesznek a következő generáció tagjai. A felelősség pedig már ott megkezdődik, hogy milyen képeket osztunk meg gyermekeinkről. Vagy mennyire engedjük be a közösségi média ismerőseinket a való életünk apró mozzanataiba. Kell-e látniuk, mit eszünk vacsorára, hogyan nyaralunk, miként szaval a gyermekünk anyák napi verset, hogyan fürdik a medencében vagy éppen alszik édesdeden? Ez a fajta működésmód egyszerre két jelenséget is jól leír. Egyrészt kimerítheti az oversharing fogalmát, vagyis azt, amikor túl sokat osztunk meg a magánéletünkből a nagy nyilvánosság előtt, ezzel pedig könnyen támadási felületté válhatunk. Lássuk be, ha nemcsak magunkról, hanem gyermekeinkről is posztolunk, őt is támadási felületté tesszük. A másik jelenség a sharenting kifejezetten a szülőké: azt írja le, amikor túl sokat osztunk meg gyermekeinkről. Ez szintén egy létező jelenség, de érdemes észnél lenni. Ami egyszer felkerül az internetre, sosem kerül le onnan, hiába is töröljük. Mielőtt gyermekeinkről posztolunk, mindig gondoljuk meg még egyszer, hogy valóban jó ötlet-e, vajon ő maga örülne-e neki? Ha már olyan életkorban van, akár meg is kérdezhetjük tőle! Bízzunk abban, hogy nagyobb örömmel tölt majd el minket, ha kamaszként hálás lesz azért, mert nincsenek róla meztelen babafotók a neten, mint amit akkor éreznénk, ha az adott pillanatban megosztanánk azt a bizonyos képet!