Adott két sorozat, ami úgy vonz magával, hogy közben taszít is. Legalábbis én így éreztem. Borzongás, némi undor, felháborodás, és a rész végén a „nyomd be máris a következőt”-érzés. Szeretem az ilyen sorozatokat, amik igazán magukkal ragadnak, és valóban elgondolkodtatnak, van mondanivalójuk. Ebben a cikkben most kettőt ajánlok nektek. Az egyik, ami közös bennük a Münchausen by proxy, vagyis kivetített Münchausen-szindróma. Ennek a lényege, hogy az ápoló, gondozó személy, aki jellemzően az anya, megbetegíti saját gyermekét annak érdekében, hogy folyamatosan egyfajta megmentőként léphessen fel az ő és a teljes család, sőt még a tágabb környezet (rokonság, szomszédok, akár egészségügyi személyzet) szemében is. Ezek az anyák legtöbbször valamilyen súlyos mentális zavarral küzdenek. Fontos tudni, hogy ez a törvényi szabályozás értelmében kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát, így nem árt, ha tudunk róla. Ebben pedig segíthetnek ezek a sorozatok, amelyek részben, de nem kizárólag ezt a témát is érintik. További hívószavak a sorozatokhoz: anya-lánya kapcsolatok, gyilkosság, nyomozás, mentális betegségek.
A tett
Igaz történet, megtörtént események. Ha ezt látom egy sorozat elején, mindig különös várakozással tekintek elébe. Nos, ez itt minden elvárásomat felülmúlta. Bár szinte minden rész után azt éreztem, hogy nem nézem tovább, valahogy mégis inkább a következő rész lejátszására nyomtam. Egyelőre csak egy évad van, 8 epizóddal. Miután az első részben felvillantanak egy gyilkosságról szóló képkockát, nem történik más, mint, hogy a cérnavékony, kisgyerek-hangú Gypsy Rose és az ijesztő-szemű DeeDee Blanchard, anya és lánya életét, mindennapjait nézzük. Ők ketten egy kertvárosi övezetben élnek, boldognak tűnnek, sokat nevetgélnek, Disney-hercegnős csodavilágot teremtenek maguknak. Megtudjuk, hogy szegény Gypsy Rose milyen sokféle betegséggel küzd.
Éles tárgyak
A nyolcrészes minisorozat középpontjában egy anya és két lánya áll. Az anya egy látszólag kifinomult, nagyvilági nő, aki mindig rendezett megjelenésű, visszafogott, élete minden szempontból tökéletes, ám valahogy mégis az első pillanattól van egy bizarr kisugárzása. Nagyobbik lánya már felnőtt, problémás alkoholfogyasztásban erősen érintett, ám dolgozó, feladatait ellátni képes nő, aki számtalan démonnal küzd egyszerre: korábbi traumái erősen nyomot hagytak rajta, vagdossa magát, miközben élénk emlékbetörései vannak a múltjával kapcsolatban. A kisebbik lány épp a serdülőkor elején jár, és igen kettős életet él: anyja szemében egy ártatlan kislány, anyja ízlésének megfelelő ruhákban, de otthonától eltávolodva vagány, belevaló, és kissé antiszociális serdülő. A nagyobbik lány épp abban a kisvárosban kezd újságíróként nyomozni egy tinilány meggyilkolása után, ahol korábban ő maga is élt, és ahol családja a mai napig lakik. Ennek mentén bontakoznak ki a jelen eseményei, keveredve a múltból visszatérő emlékekkel. Aki pörgős sorozatot keres, ne ezt válassza, ez ugyanis mással idézi elő a hatást: a teljes kiszámíthatatlansággal, a folyamatosan csavarokkal és azzal, hogy több szálon futtatva a történetet egyszerre egy bűnügyi krimi és egy családi dráma is. Ahogy bontakozik ki a gyilkossági nyomozás, úgy kezd egyre inkább összefonódni a két szál, majd derül ki az anya Münchausen-szindrómája. A tőle való megmeneküléssel azt hisszük, már mindent láttunk és mindent értünk, itt a „happy end”-ideje, egy újabb csavarral zárják a sorozatot. A nézőnek pedig nem kevés gondolkodnivalója marad életről, halálról, gyászról, traumákról, szerepekről, mentális egészségről és betegségekről…