A nyár – tényleg a pihenés ideje?

A nyár sokak számára egyet jelent a szabadsággal. Az év nagy részét gyakran úgy éljük végig, hogy arra gondolunk: mindjárt itt a nyár. Még egy kis kitartás, még néhány hét, és végre lehet pihenni. Elutazni. Kikapcsolódni.

- Advertisement -

Sokszor már maga a tervezés is örömet okoz. Böngésszük a szállásokat, nézegetjük a képeket, elképzeljük, milyen lesz ott lenni. Néha az előkészületek hosszabb ideig tartanak, mint maga az utazás. Aztán mire igazán megérkeznénk lélekben, már szinte szorongva számoljuk vissza a napokat: még ennyi van hátra, aztán haza kell menni, és minden kezdődik elölről.

Valóban megtöri a hétköznapok monotóniáját egy nyaralás. De vajon jó-e, ha minden energiánkat erre a két hétre tartogatjuk? Ha az év többi részében végletekig kihajtjuk magunkat, hogy majd akkor kipihenjük? Lehet, hogy éppen ez az, ami hosszú távon inkább kimerít bennünket.

De mi lehet ennek a hátterében? Miért zsigereljük ki magunkat szinte egész évben azért, hogy végre legyen két hét nyugalmunk?

Talán azért is, mert erős társadalmi nyomás nehezedik ránk. Mintha nyáron kötelező lenne elutazni valahová. Furcsán nézhetnek ránk, ha azt mondjuk, hogy idén nem megyünk sehova. Mintha rögtön felmerülne a kérdés: akkor miről fogsz mesélni?

Így aztán sokan beállnak a sorba. Elutaznak az éppen divatos egzotikus úti célokra, elkészítik a tökéletes Instagram-képeket, de közben lehet, hogy lélekben ott sincsenek. Máshol járnak a gondolataik. Talán nem is oda vágytak volna, csak úgy érzik, ezt várják el tőlük.

Pedig vajon mennyire lehet valóban kikapcsolódni egy zsúfolt étteremben, sorban állva a vacsoráért? Egy hangos hotelben, a fülledt melegben, ahol reggeltől estig újabb és újabb ingerek érnek bennünket?

Meg merjük-e mondani magunknak, hogy valójában mire vágyunk? És meg merjük-e mondani ezt másoknak is?

Ha olyan munkánk van, vagy éppen még tanulunk, ahol egész nap emberek vesznek körül, folyamatos párbeszédeket folytatunk, rengeteg inger ér bennünket, teljesen természetes, hogy estére vagy egy hosszabb időszak végére kimerülünk. Ilyenkor azonban nem biztos, hogy még több ingerre van szükségünk.

A feltöltődés sokszor meglepően csendes folyamat. Bizonyos értelemben magányos is. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy minél messzebbre utazunk, vagy hogy minél több élményt próbálunk bezsebelni. Lehet, hogy éppen arra van szükségünk, hogy minden lelassuljon körülöttünk. Hogy végre meghalljuk azt, ami bennünk van.

Lehet, hogy nekünk egy tópart jelenti a legnagyobb kikapcsolódást. Egy séta az erdőben. Egy könyv a teraszon. Egy délután csendben, telefon nélkül. Vagy éppen egy egyedüli utazás, amely elsőre ijesztőnek tűnik, de régóta ott szerepel a bakancslistánkon. Olyan dolog, amire mások talán felhúzzák a szemöldöküket, de nekünk valamiért mégis fontos.

A természetnek különleges ereje van. Kevés olyan inger létezik, amely olyan csendesen és mégis olyan mélyen tud feltölteni, mint amikor egyszerűen csak jelen vagyunk benne. Nem akarunk teljesíteni. Nem akarunk megfelelni. Csak ott lenni.

Talán a nyár valódi lehetősége nem is az, hogy minél többet lássunk a világból, hanem hogy egy kicsit közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Hogy kipróbáljunk valamit, amit eddig nem mertünk. Hogy másképp pihenjünk, mint ahogy azt mások elképzelik.

Nincsenek mindenki számára tökéletes receptek. Nincs egyetlen jó módja a nyaralásnak sem. Aktív vagy passzív, egyedül vagy társaságban, külföldön vagy néhány kilométerre az otthonunktól – egyik sem jobb a másiknál.

A kérdés talán inkább az: meg tudjuk-e hallani, mire vágyik most a lelkünk? És merünk-e tenni érte?

Mert végül nem azokból a pillanatokból fogunk töltekezni, amelyeket megosztunk a virtuális térben, hanem azokból, amelyeket valóban átéltünk. Amelyekben jelen voltunk.

Bárhogyan is döntünk idén nyáron, élvezzük ki minden percét. Hiszen ezért van. És ezt valóban megérdemeljük.

A nyár sokak számára egyet jelent a szabadsággal. Az év nagy részét gyakran úgy éljük végig, hogy arra gondolunk: mindjárt itt a nyár. Még egy kis kitartás, még néhány hét, és végre lehet pihenni. Elutazni. Kikapcsolódni.

- Advertisement -

Sokszor már maga a tervezés is örömet okoz. Böngésszük a szállásokat, nézegetjük a képeket, elképzeljük, milyen lesz ott lenni. Néha az előkészületek hosszabb ideig tartanak, mint maga az utazás. Aztán mire igazán megérkeznénk lélekben, már szinte szorongva számoljuk vissza a napokat: még ennyi van hátra, aztán haza kell menni, és minden kezdődik elölről.

- Advertisement -

Valóban megtöri a hétköznapok monotóniáját egy nyaralás. De vajon jó-e, ha minden energiánkat erre a két hétre tartogatjuk? Ha az év többi részében végletekig kihajtjuk magunkat, hogy majd akkor kipihenjük? Lehet, hogy éppen ez az, ami hosszú távon inkább kimerít bennünket.

De mi lehet ennek a hátterében? Miért zsigereljük ki magunkat szinte egész évben azért, hogy végre legyen két hét nyugalmunk?

Talán azért is, mert erős társadalmi nyomás nehezedik ránk. Mintha nyáron kötelező lenne elutazni valahová. Furcsán nézhetnek ránk, ha azt mondjuk, hogy idén nem megyünk sehova. Mintha rögtön felmerülne a kérdés: akkor miről fogsz mesélni?

Így aztán sokan beállnak a sorba. Elutaznak az éppen divatos egzotikus úti célokra, elkészítik a tökéletes Instagram-képeket, de közben lehet, hogy lélekben ott sincsenek. Máshol járnak a gondolataik. Talán nem is oda vágytak volna, csak úgy érzik, ezt várják el tőlük.

Pedig vajon mennyire lehet valóban kikapcsolódni egy zsúfolt étteremben, sorban állva a vacsoráért? Egy hangos hotelben, a fülledt melegben, ahol reggeltől estig újabb és újabb ingerek érnek bennünket?

Meg merjük-e mondani magunknak, hogy valójában mire vágyunk? És meg merjük-e mondani ezt másoknak is?

Ha olyan munkánk van, vagy éppen még tanulunk, ahol egész nap emberek vesznek körül, folyamatos párbeszédeket folytatunk, rengeteg inger ér bennünket, teljesen természetes, hogy estére vagy egy hosszabb időszak végére kimerülünk. Ilyenkor azonban nem biztos, hogy még több ingerre van szükségünk.

A feltöltődés sokszor meglepően csendes folyamat. Bizonyos értelemben magányos is. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy minél messzebbre utazunk, vagy hogy minél több élményt próbálunk bezsebelni. Lehet, hogy éppen arra van szükségünk, hogy minden lelassuljon körülöttünk. Hogy végre meghalljuk azt, ami bennünk van.

Lehet, hogy nekünk egy tópart jelenti a legnagyobb kikapcsolódást. Egy séta az erdőben. Egy könyv a teraszon. Egy délután csendben, telefon nélkül. Vagy éppen egy egyedüli utazás, amely elsőre ijesztőnek tűnik, de régóta ott szerepel a bakancslistánkon. Olyan dolog, amire mások talán felhúzzák a szemöldöküket, de nekünk valamiért mégis fontos.

A természetnek különleges ereje van. Kevés olyan inger létezik, amely olyan csendesen és mégis olyan mélyen tud feltölteni, mint amikor egyszerűen csak jelen vagyunk benne. Nem akarunk teljesíteni. Nem akarunk megfelelni. Csak ott lenni.

Talán a nyár valódi lehetősége nem is az, hogy minél többet lássunk a világból, hanem hogy egy kicsit közelebb kerüljünk önmagunkhoz. Hogy kipróbáljunk valamit, amit eddig nem mertünk. Hogy másképp pihenjünk, mint ahogy azt mások elképzelik.

Nincsenek mindenki számára tökéletes receptek. Nincs egyetlen jó módja a nyaralásnak sem. Aktív vagy passzív, egyedül vagy társaságban, külföldön vagy néhány kilométerre az otthonunktól – egyik sem jobb a másiknál.

A kérdés talán inkább az: meg tudjuk-e hallani, mire vágyik most a lelkünk? És merünk-e tenni érte?

Mert végül nem azokból a pillanatokból fogunk töltekezni, amelyeket megosztunk a virtuális térben, hanem azokból, amelyeket valóban átéltünk. Amelyekben jelen voltunk.

Bárhogyan is döntünk idén nyáron, élvezzük ki minden percét. Hiszen ezért van. És ezt valóban megérdemeljük.

Szabó-Kiss Ágnes
Szabó-Kiss Ágnes
Szegeden végeztem mesterszakon, tanácsadás és iskolapszichológia szakirányon, Jelenleg a módszerspecifikus képzést végzem, tranzakció-analitikus jelölt vagyok. Két kicsi gyermekemmel és férjemmel élek, Mohácson, ahol két kolléganőmmel vezetjük a FordulóPont pszichológiai tanácsadó műhelyt. A hozzám kerülő – velem dolgozó kliensek számára igyekszem megteremteni azt a biztonságos környezetet, ahol megismerhetik jobban magukat, és kellő támogatással képesek megküzdeni elakadásaikkal.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...