Ma már, ha felmerül bennünk, hogy tudományos alapokra helyezzük gyermekeink nevelését, szakkönyvek és laikusoknak szóló könyvek tömkelegéből válogathatunk. Ha sokat kiabálunk, találunk könyvet arra, hogyan tegyünk ordításmentessé a gyereknevelést, ahogy arra is, hogyan kell pozitívan fegyelmezni, hogy ne kelljen a hagyományos büntetési módszerekhez folyamodni. De tanulhatunk más nemzetektől is, ma már találunk könyveket, amelyek a dán és a francia gyermeknevelési szokásokat mutatják be. Bár a határok szinte mindegyikben megjelennek valamilyen szinten, Dr. Henry Cloud és Dr. John Townsend könyve kifejezetten csak ezekről szól. Előzménye egy 2009-ben megjelent változat, amely még a Határok címet viselte. Az alapelv ott is hasonló volt: a határok szabásával – és betartásával, vagy még inkább betartatásával – elérhetjük azt, hogy mi magunk és gyermekeink is szeretetteljesebb emberekké váljanak, illetve jobban, magabiztosabban tudják irányítani a saját életüket. Ki ne akarná ezt magának és a gyermekének?
Igen ám, de a feladat azért nem ennyire egyszerű. Elméletben jól és könnyűnek hangzik, a gyakorlatban ez azonban sok befektetett energiával jár, és nagy kitartást igényel minden résztvevő részéről. Különösen azért, mert a kisebb-nagyobb összetűzések bizony velejárói lesznek ezeknek a folyamatoknak. Érdemes azonban a határhúzásra úgy tekinteni, mint befektetés a jövőbe.
Az eredmény pedig egy felelősségvállalásra képes, sikeres, magabiztos, önmaga képviseletére képes felnőtt lesz.
Szerencsére a könyv első része már meg is alapozza az olvasó motivációját azzal, hogy részletesen kifejti, miért is van szüksége a gyerekeknek határokra. Hosszasan ír a gyerekek jellemfejlődéséről, és arról is, hogy milyen szerepei vannak a szülőknek abban, hogy ez megfelelően alakuljon. Már itt is kiemelt témája a felelősségvállalás segítése, illetve felkészít arra a néhány nagyon gyakori, tipikusnak mondható helyzetre, ami olyankor szokott előállni, amikor a szülő meghúzza – vagy megpróbálja meghúzni – azokat a bizonyos határokat. Ilyen lehet például a szülő határtalan szeretete, ami miatt úgy érzi, nem szabad határokat állítania, a túlzottan szoros szülő-gyerek kapcsolat, vagy akár a szülő kimerültsége is, amelynek eredményeképp a határok határozott képviselete helyett hajlamos lesz inkább engedni a gyerek akaratának.
A könyv második nagy része „A határok tíz törvénye” alcímet viseli. Következmények, felelősségvállalás, tisztelet, motiváció – ezek mind-mind fontos témái ezeknek a fejezeteknek, ráadásul nemcsak elméleti szinten beszél erről, hanem párbeszédeket is hoz, amiben akár saját magát is viszontláthatja az olvasó. Segítség érkezik a könyvtől például abban, hogy miként lehet és érdemes kezelni a gyerek ellenséges érzéseit, hogy hogyan nevelhet aktív, kezdeményező felnőttet, vagy akár abban is, hogyan támogathatja leginkább azt, hogy a gyermek megtanuljon őszintén kommunikálni. Ez utóbbi a felnőtt kapcsolatok (munkahelyi, családi és párkapcsolati szinten egyaránt) az egyik legfontosabb eleme, így jól látható, hogy ha ezt már időben megtanítjuk gyermekünknek, óriási ajándékot kap a felnőtt életére.
A harmadik részben részletesen is megismerhetjük, miként is működnek a határok. Pontosabban, hogy hogyan lehet őket működtetni. Érezhető tehát, hogy ezek nem „csak úgy maguktól” működnek, hanem megkövetelik, hogy szülőként aktív energiabefektetéssel működtessük őket. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a hatodik lépés az, hogy tartsunk ki akkor is, amikor azt különösen nehéznek érezzük. Talán ez a legnehezebb rész mind közül. A gyermek könyörögni fog, alkudozni, vagy lehet, hogy zsarolni, dacolni, sírni, ordibálni, esetleg bánatosan szipogni. Ez nem megjátszás, valóban szomorú lesz, elkeseredett, de hosszú távon ezek a határok az ő érdekeit szolgálják. Egyikünk sem született úgy, hogy tudja, mit szabad és mit nem, mégis minden egyes nap különféle határok mentén élünk. Segítsünk ezeket elsajátítani gyermekünknek is, ehhez pedig legyen ez a könyv az első lépés.