Évezredek óta létező tapasztalat az emberiség számára, hogy a fájdalom, szenvedés bizonyos előnyökkel is jár. A mítoszokban, eposzokban szereplő hősök mindig átélnek valamilyen nehéz életszituációt, ami gyökeresen megváltoztatja életüket, s melynek hatására másképp kezdik látni a világot és saját magukat. Lásd meg a fényt az alagút végén, a felhők fölött mindig kisüt a nap, de vajon valóban szükséges átélni egy traumatikus életeseményt ahhoz, hogy fejlődjünk? A posztrraumás stessz növekedés elmélete azt mutatja, hogy nem,
de a trauma átélésében benne rejlik a fejlődés lehetősége is.
A trauma fogalma sokat változott az idők előre haladtával, ma már szélesebb, kiterjedtebb definíciót kapott a pszichológián belül. Eredetileg a test külső sérüléseit ért káros hatásokat értették alatta, de mára már tudjuk, hogy minden olyan életesemény lehet traumatikus, amit úgy él meg az egyén, hogy visszafordíthatatlanul károsodott a lelke és/vagy a teste.
A traumatikus életeseményeket követő lélektani reakciókat – posztrraumás reakciók – Papadopopulos pszichológus három nagy csoportba sorolta: a pozitív, negatív és a neutrális.
A negatív hatások a hétköznapi szenvedéstől egészen a pszichés zavarokig terjedhetnek, a trauma neutrális vagy semleges hatását a rugalmasság vagy reziliencia eredményezi, mely során az egyén ellenáll a megpróbáltatásnak. A pozitív hatása során pedig az egyén válaszai között olyan elemek jelennek meg, mint: képes lesz értelmet tulajdonítani az őt ért negatív eseményeknek és új perspektívából kezdi el szemlélni magát és egész életét. Az 1990-es évektől megjelent pozitív pszichológiai szemlélet kezdett jobban foglalkozni a traumát követő pozitív reakciókkal, amit poszttraumás növekedésnek – PTN – neveztek.
A terminust 1996-ban publikált írásában használta Richard G. Tedeschi és Lawrence G. Calhoun. A jelenség alatt azt értették, hogy a traumatikus életesményt átélt egyének személyiségfejlődése felülmúlja a trauma előtti fejlettségi fokát. Tehát képessé váltak a trauma hatására fejlődni, növkedni. Hasonló terminust találtak más kutatók, mint: jelentéstalálás, pozitív változások, stresszfüggő növekedés.
Mindennek hátterében az állhat, hogy a szerencsétlen életesemény átélését követően az egyén arra kényszerül, hogy átértékelje a világról alkotott nézeteit, mivel úgy érzi, az őt ért esemény egyáltalán nem illik bele korábbi szemléletébe: Ez velem nem történhet meg! Ez jelentős pszichológiai distresszel jár, és az újraértelmezés, újrakeretezés folyamata hasonló a gyászfolyamathoz. Eleinte automatikusan betolakadó, bevillanó képek, gondolatok és érzések mentén éli újra az egyén a trauma hatását, majd később ez már egy szándékos okkeresésben nyilvánul meg. Ha sikeres a feldolgozás folyamata, akkor a traumát átélt személy arra kényszerül, hogy
újrafogalmazza céljait, az önmaga és a világról alkotott nézetét, hiszen a korábbi sémák már nem működnek.
Ez a személyiségfejlődés 5 nagyobb területen jelentkezik:
- Az élet nagyobb mértékű megbecsülése és a prioritásokban bekövetkezett változások: más lesz a fontossági sorrend,
- Melegebb, nagyobb intimitású kapcsolatok megélése: az egyén rájön arra, hogy fontosabb ápolni a kapcsolatait,
- Személyes erő fokozott érzése a sérülékenység egyidejű megélésével: az egyén rádöbben arra, hogy történhetnek és történnek is megrázó események az emberekkel, de ha ezt képes volt feldolgozni, akkor mással is képes megküzdeni,
- Új lehetőségek és életpályák felismerése az egyén életében: az új célok megfogalmazása,
- Spirituális fejlődés: a vallásos nézet felerősödése és az egzisztenciális kérdések feltevése, válaszkeresés: Mi értelme az életnek?
- Az egészség fokozott értékelése és az egészségmagatartás pozitív irányú változása: ez elsősorban az egyént ért egészséggel kapcsolatos trauma hatására változik meg, elkezd jobban figyelni a saját és környezete egészségére, és több erőfeszítést tesz annak megőrzésére.
Trauma hatására valóban átértékeljük az életünket, a nemlét megtapasztalása során elkezdjük észrevenni azokat az értékeket, amiket korábban nem. Mindezzel párhuzamosan azt a bennünk lévő erőt is látni kezdjük, amiről korábban nem tudtunk. Önbizalmunk, magunkba vetett hitünk pedig átsegít a posztrraumás tüneteken.
A traumára gondolhatunk lehetőségként is, annak a lehetőségeként, hogy jobbak legyünk, és kihozzuk magunkból azt, amiről úgy véltük, nem lehetünk képesek.
Forrás: Tanyi Zsuzsanna: A trauma pozitív hozadéka: A posztrraumás növekedés,
https://d1wqtxts1xzle7.cloudfront.net/36518380/A_trauma_pozitiv_hozadeka_Tanyi_Zsuzsanna-libre.pdf