Noa Pothovan halott. Dráma ez, nem csak a szüleinek, barátainak, hanem a követőinek is, mindazoknak az ismeretleneknek, akik olvasták könyvét, követték bejegyzéseit, és hittek a holland kamaszlány erejében, gyógyulásában.
Az anorexiás, depressziós lány több, ellene elkövetett, de elhallgatott nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt poszttraumás stressz szindrómában szenvedett. Emberfeletti küzdelme démonaival (és a holland egészségüggyel, ahol többször kezelték egyes tüneteit külön-külön, de sosem komplexen, és bántak vele úgy, mint egy köz- és önmagára veszélyes rabbal) végül saját kérésére befejezték az őt életben tartó kényszeretetést, így halt meg tizenhét éves korában.
A lány halála előtt napokon át posztolt érzéseiről, elbúcsúzott családjától, nem kis médiafigyelmet generálva. Hollandiában ugyanis nemcsak az eutanázia legális, de ma már nemcsak a daganatos betegek kérhetik azt, hogy hagyják őket meghalni, hanem pszichés betegek vagy idős emberek is, illetve mindazok, akik úgy érzik elviselhetetlenül szenvednek, és esélytelen, hogy állapotukban pozitív fordulat következik be.
Noa nem az első fiatalkorú, akit kérésére hagytak elmenni. “A Regional Euthanasia Review Comitee legutóbbi jelentése szerint 2017-ben három 17 évnél vagy annál fiatalabb emberen végeztek el eutanáziát, és hetvenhárman voltak, akik 18 évesek vagy 41 év alattiak voltak.” – írja az Index ezzel foglalkozó cikke.
Az élet és a halál közötti keskeny, sötét úton ez a lány egyedül maradt. Orvosok, családtagok és barátok vették körül, de valójában magányos volt: azt, hogy mit érzett, miért döntött így, megbánta-e döntését az utolsó érző pillanatában, csak ő tudná… tudta volna elmondani. A kérdések az itt maradottakban rezonálnak tovább: ki dönti el, és vajon jól dönt-e, meddig élet az élet, és mikor kell igent mondani a haldokló kérésére, hogy legyen vége már…
Fotó: Internet