Harry Potter és társai törhetetlen népszerűségnek örvendenek már évtizedek óta, nem meglepő hát, hogy a pszichológusok figyelmét is megragadta történetük. A mágusok világában kalandozva nem is gondolnánk, mennyi szempontból és milyen sokféle szinten lehet pszichológiai szemmel gondolkodni a Roxfortról, a családi és baráti kapcsolatokról, a négy házba tartozó diákok között fennálló csoportközi konfliktusokról, a varázslók világában megjelenő mentális betegségekről, muglikról, átváltozásról és hatalomról. A Neil Mulholland által szerkesztett kötetben több, mint harminc pszichológus szerző gondolkodik együtt „a kis túlélő nem hivatalos lélekrajzáról”, ahogy az alcím mutatja. Mielőtt azt hinnénk, valamilyen mélylélektani, komoly szakirodalmat tartunk a kezünkben, a karikatúrával ellátott borító már rögtön meg is nyugtat: „a legkevésbé sem hivatalos”. Ezzel összefoglalja mindazokat a jellemzőket, amivel illetni tudnám a könyvet: könnyed, olvasmányos, szórakoztató és tanulságos!
A könyv összesen 335 oldalon és hat fejezeten keresztül szórakoztatja olvasóját. A rövid szerkesztői beköszönő után a szerzők bele is vágnak a közepébe, arról elmélkedve, milyen iskola is a Roxfort: mit tanulnak ott, hogyan és aki onnan kikerül, milyen tulajdonságokkal, képességekkel van (vagy éppen nincs) felvértezve? A szerzők a pszichológiában ismert elméleteket vonatkoztatják Harryék világára, de szerencsére ezt kellő felvezetés után teszik meg, így senkinek nem kell szakmabelinek lennie az értő olvasáshoz. A következő fejezetekből a Roxfortban elérhető pályaválasztási tanácsadásról, és azokról a csoportközi konfliktusokról olvashatunk, amelyet a négy házba való beosztás különösen kiélez. Itt egyúttal opciókat is kapunk, hogyan lehetne csökkenteni a konfliktust és minimalizálni a különbséget, ezek hasznosak lehetnek, ha valaki a könyv idilli változatának megírására vállalkozna.
A kötődési mintázatok szintén nem maradhattak ki a kötetből, hiszen Harry élettörténete szinte kiált ennek a témának a kiaknázásáért. Részletesen olvashatunk például arról, hogyan és miért sorolják Harryt az elkerülő, Hermionet a biztonságosan kötődő, Ront pedig az ellenálló kötődéssel jellemezhető csoportba. Ráadásul, előre vetítik azokat a jövőbeli problémákat is, amiket Harry nehéz gyermekkora okán tapasztalhat majd a későbbi, romantikus kapcsolataiban.
Természetesen, nem maradhat ki a szempontok közül a gyász sem, ami az alapvető építőeleme az egész történetnek. A hányatatott sorsú Harry nemcsak, hogy nem érintett egyik pszichológiai diszfunkcióban sem, amire hajlamos lehetne élettörténete miatt, de még ráadásul kivételes is. Hogy minek köszönheti ezt? Hát annak a rugalmasságnak, ami Harryt jellemzi. Pszichológusi szemmel egy kifejezetten reziliens, ellenálló, alkalmazkodóképességgel ellátott karakternek tekinthető. Ő az, aki a nehézségei által megerősödik és éppen ez az is, ami a leginkább megkülönbözteti őt Voldemorttól. Nemcsak, hogy az érzelmi és fizikai bántalmazást (amit a Dursley-családnál kellett elviselnie) viselte erőn felüli kitartással, de azt a fajta elhanyagolást is, amit szintén náluk kellett átélnie. Ahogy a könyv fogalmaz:
„Harry gyásza olyan, mint egy főnix: csak azért égeti el, hogy erősebb, jobb emberként támadjon fel újra”.
Ráadásul a Roxfortban megtalált támogató kapcsolatai (Hagrid, Hermione, Ron, McGalagony és Dumbledore személyében) mind-mind segítik őt abban, hogy múltja ne vessen sötét árnyékot a jelenére. 
Jó pszichológiai könyv lévén, nyilvánvalóan nem maradhattak ki a mentális betegségek sem, sőt, egy külön fejezetet szentelnek az öncsonkításnak ki. Itt kiindulópontként a „Dobbynak ki kellett vasalnia a kezét” jelenetet hozzák a szerzők. A könyv utolsó fejezetét egyértelműen Harry-nek szentelik, hiszen mégiscsak ő a főhős, aki minden szálat mozgat. Hogy is maradhatna hát ki egy ilyen könyvből például az ő pszichológiai kezeléséről való elmélkedés?
Szóval, kedves Harry Potter-rajongó pszichológia iránt érdeklődők (vagy pszichológia iránt érdeklődő Harry-Potter rajongók?), javaslom, hogy ezt a könyvet mindenképpen írjátok fel a könyves bakancslistátokra! A regényekhez és a filmekhez is sok szempontból új gondolatokat ad a kis túlélő nem hivatalos lélekrajza…
(Neil Mulholland (szerk.): Harry Potter pszichológiája – A kis túlélő nem hivatalos lélekrajza)