Manapság bármerre nézek, mindenütt látok néhány fáradt és túlterhelt embert, a rohanás pedig szinte állandó jellemzője legtöbbünk életének. Mindig sietünk valahova, kapkodunk a feladatainkkal, szívünk szerint egy napba háromra való feladatot is beleszuszakolnánk, de hova ez a nagy sietség? És mi ennek az oka? Sőt, továbbmegyek: ki fog azzal törődni, hogy mi ennek az ára? Mert van neki, az egészen biztos, mint ahogy az is, hogy meg is fogjuk azt fizetni, ha hosszú távon űzzük ezt így.
Az okok között számtalan különbözőt találhatunk: vannak, akik mindenben tökéletességre törekednek, így feladataik hosszabb időt vesznek igénybe, mások túlvállalják magukat, mert nehézséget okoz nekik saját határaik képviselete és a nemet mondás. További ok lehet a nem megfelelő időgazdálkodás miatt kialakuló rohanás, de szerepet játszhat az önismeret hiánya vagy egy olyan önkép, ami eltér a valóságtól, torzítva így például a saját terhelhetőségünkre vonatkozó információnkat. A következmények sokféle területen jelentkezhetnek: nincs időnk a családra, a párkapcsolatra, vagy éppen a testmozgásra, sportra. Másoknál ez olyan mértékig fokozódhat, hogy nem talál a nap során időt az evésre, vagy éppen az elfoglaltságai miatt ki is megy a fejéből, hogy táplálkozzon és folyadékot fogyasszon. Ennek pedig rövidebb és hosszabb távon egyaránt lehetnek káros egészségügyi következményei.
Mindent is bevállalunk…
…mert maximalisták vagyunk, ráadásul nem akarunk lustának tűnni sem a felettesünk, sem a kollégáink, vagy éppen a párunk, családtagjaink szemében. Ezzel pedig igencsak a másik véglet, a túlhajszolás felé nyomjuk saját magunkat. Munkaidő ide vagy oda, a teendőink listája olyan hosszúra nyúlik, hogy esélyünk sincs mindent megoldani alatta, így máris túlórázás közben találjuk magunkat, majd meglepően tapasztaljuk, hogy a munkaidő utánra tervezett otthoni feladatokra, vagy szórakozásra, a hobbink űzésére fenntartott idő elveszett. Ráadásul, mire hazaérünk, már alig látunk ki a fejünkből, gondolkodni sem bírunk, legszívesebben csak lefeküdnénk aludni, nemhogy még elmenjünk edzeni, vagy minőségi időt töltsünk a párunkkal.
De mit lehet tenni?
Kezdd azzal, hogy felhagysz a kifogások keresésével!
Ha eszedbe jut egy teendő, amit el kellene végezned, de máris jön hozzá egy „de”, az nem a célod fele visz. A halogatással, még ha kecsegtet is az időnyeréssel, valójában a saját dolgodat nehezíted. Lehet, hogy átmenetileg, az „akkor-és-most”-ban felszabadít, de a nyomás, ami rajtad marad, és a feltorlódó feladatok később megtorolják ezt.
Tanuld meg figyelmen hagyni mások véleményét, és ne törődj vele, mások mit fognak szólni!
Tanulj meg nemet mondani, pontosabban, tanulj meg bátran, elutasítástól való félelem nélkül mondani nemet! Ha határozottan úgy érzed, valamibe belevágnál, vagy éppen azt, hogy túl sok lenne, ezért inkább kihagynád, vállald fel a döntést. Ha bizonytalan vagy, és úgy érzed, mások véleménye segíthet, természetesen, kérd ki tőlük, de figyelj rá, hogy azok ne halkítsák el a saját hangodat. Hajlamosak vagyunk arra, hogy már előre belső beszélgetéseket folytatunk magunkban másokkal, ilyenkor gyakran megfogalmazódnak olyan szempontok, amikre számítunk a másiktól: „Biztos azt fogja mondani, hogy önző vagyok, ha nemet mondok erre a kérésre, inkább bevállalom” – és már el is vállaltad, ezzel pedig bebocsátást nyertél az önmagukat túlvállalók világába.
Közben pedig lehet, hogy a valóságban azt mondaná, „megértem, én is látom, hogy sok a feladatod, köszönöm, hogy vigyázol magadra és jelezted”. Mérlegeld, egyrészt azt, hogy te mennyit bírsz el vagy szeretnél elbírni, másrészt azt, hogy hogyan férhet bele néhány plusz feladat az idődbe. Sokszor nehéz ellenállni a kívülről jövő nyomásnak, mások kéréseinek, és nem is a segítségnyújtás visszautasítására buzdítalak, de a saját határaid képviselete elengedhetetlen ahhoz, hogy az időgazdálkodásodat kényelmesebb keretek között tartsd. Mérd fel, hogy szerinted mi fontos, és ne aszerint dönts, hogy mások szerint mit „kellene tenned”. Ezzel időpazarlástól mentheted meg magad, ráadásul kisebb eséllyel esel halogatás áldozatául is.
Hallgass magadra, a megérzéseidre és a tested jelzéseire is!
Az emberi test és elme önmagában, külön-külön is csodás, de ketten együtt szintén óriási dolgokra képesek. Az elménk segítségével tudatosan befolyásolhatjuk hangulatunkat, vagy akár bizonyos módszereket elsajátítva a fájdalomérzékelésünkre is tudunk hatni. Ne becsüld hát alá azt, ha testi tüneteket észlelsz magadon, és – megfelelő orvosi kivizsgálás után – kezdd el keresni a pszichológiai okokat is. Ha nem bírsz elaludni, mert állandóan a teendőiden agyalsz, fáradt, kimerült vagy, esetleg gyakrabban fáj a fejed, mint korábban, vedd figyelmeztető jelnek. A túlterhelés hosszú távon a mentális és testi egészséget is veszélyezteti, így felismerése kulcsfontosságú. Figyelj magadra te is!