Önszeretet az, ha nem kell vakációra menekülnöm az életemből

Living my best life. Bárcsak úgy élnénk, ahogy élünk. És egyéb, általában pálmafás-tengerpartos vagy görbe hétvégét ábrázoló képekhez csatolt idézetek, amik nem csak a hasonlót nem megélőkben kelthetnek rossz érzéseket (hiszen mindenki másnak olyan jó, nem?!), de a posztoló oldaláról is takarhatnak nagy adag önbecsapást.

Vajon az önszeretet, a lehető legjobb élet az, ha alig várom azt az évi néhány napot, amikor nyaralni mehetek, amikor végre magammal foglalkozhatok? Vajon a legjobb kapcsolatokban, élethelyzetekben miért szükséges mindent saját szemeink helyett technológiai eszközökkel is megörökíteni, és miért fontosabb, hogy mások lássák, milyen jó nekünk, mint az, hogy egyszerűen most jó? Miért szoktuk meg azt, hogy a hétfő csak utálatos lehet, és a felszabadulás csak hétvégén jön, amikor nem kell azzal foglalkoznunk, amivel amúgy az életünk legtöbb óráját eltöltjük?

Nehéz egy olyan országban önmagunkra figyelésről beszélni, ahol egy nagy réteg számára a mindennapi szükségletek kielégítése is bizonytalan. Jól hangzik, hogy önmegvalósítás, vagy egyáltalán szeretetkapcsolatok szükséglete, ha maga a Maslow-piramis alja hiányzik, hogy nyugodtan meg tudjuk venni a boltban a csirkefarhátat zöldséget és gyümölcsöt. Mégis, sokan ezen túl is benne maradunk a készenléti állapotban, és szüntelen hajtjuk a mókuskereket, valami elérhetetlen ideál után rohanva. Mégis, annyian tekintünk magunkra azért is a rendszer áldozataként, amiért egy olyan munkában kell güriznünk, amiben semmi értelmet nem látunk, elfeledve, hogy képességeinkben mélyebbre ásással, kitartással és bátorsággal (ami nem könnyű meló!) talán választhatnánk majd valami olyat is, ahol nem minden józanul töltött perc csupa szenvedés.

Agyba-főbe dolgozunk, újra és újra lemondva saját szükségleteinkről, egy pillanatnyi pihenésről, egy pillanatnyi jelenről azért, hogy éveken át azt mondogassuk, jövő héttől könnyebb lesz. Aztán, hogy ezt kompenzálni tudjuk, a végletekig tolunk valami mást is, mondjuk hirtelen vásárlási vagy falási rohamaink lesznek, hatalmasakat bulizunk, hajszolunk egy mérgező kapcsolódást, vagy csináljuk állandóan a feszültséget az egyébként békés kapcsolatunkban, mert annyira alapállapotunk lett a káosz, hogy anélkül egyszerűen már kegyetlenül rettegni kezdünk. Van, akinek gyermekkora óta ez a normális, úgy enni, pisilni-kakilni, aludni, (nem) sírni, hogy anyának-apának oké legyen, majd később úgy levegőt venni, feladatokat megoldani, pihenni-betegeskedni, túlórázni, kommunikálni, elérhetőnek, mosolygósnak, lazának lenni, ahogy a főnöknek, barátoknak, párunknak elég…

Ha égő házban nőttél fel, úgy tűnhet, hogy az egész világ lángokban áll. Pedig nem.

De hol vagyunk ebben mi?

A valódi self-care, vagyis oly divatos kifejezéssel az öngondoskodás, nem az, ha egy hátunk közepére kívánt környezetben élve, egész nap csinálva azt, amit utálunk, megengedünk magunknak kéthetente egy pedikűrt.  Az öngondoskodás nem a márkás ruha vagy jó autó, nem a napi tíz perc meditáció vagy jóga, és végképp nem a mantrák, kiégetten a tükör előtt állva, mielőtt elindulunk újra eladni a lelkünket.

Az öngondoskodás az, ha adottságaimhoz és lehetőségeimhez mérten teremtek egy olyan közeget, ahol jól esik lenni. Ha olyan kapcsolatokat, munkát választok, ahol nem kell lemondanom saját magamról, ahol egyszerre kapok biztonságot, és van tér szabadnak is lennem. Az öngondoskodás az, ha a munka-vakáció kettőse már csak olyan, mint a kilégzés-belégzés, hogy mindkettő jól esik akkor, amikor van, hogy hazaérni, otthon lenni és épp úgy jó, mint egy időre teljesen kiszakadni onnan, hogy bűntudat és megfelelési kényszer nélkül pihenhetek, mert ki tudom fújni magam, de tudom, hogy a következő pillanatban jut elég levegő is.  

Csirmaz Luca
Csirmaz Luca
Csirmaz Luca vagyok, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője. Hiszem, hogy együtt könnyebb, hogy önmagunkon dolgozni a legnagyszerűbb dolog amit tehetünk, és hogy mindenki megérdemel egy szeretetteljes környezetet és csillogó szempárokat - beleértve azt is, amikor tükörbe néz.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

Lelkünk sorozatgyilkosai, a hűtlenek

Küldött egy e-mailt a főszerkesztőm, hogy szeretné, ha írnék egy cikket a hűtlenségről.” Menne, van valami véleményed a témáról?”  Viccelsz ??!!!! - kérdeztem -...

5+1 intő jel, hogy inkább menekülj a randiról

Időben felismerni az érzelmileg instabil, „mérgező” embereket olykor nem egyszerű, azonban van néhány olyan intő jel, melyre odafigyelve hónapok vagy évek fájdalmát spórolhatjuk meg...