A várandósság és az azt megelőző „próbálkozások” időszaka sokak számára egy örömmel és izgalmakkal teli időszak, amikor a pár tagjai együtt készülnek a fészekrakásra. De mi van azokkal, akiknél a teherbeesés csak várat magára hónapról hónapra, miközben egyre kezd eluralkodni a kétségbeesés: „vajon meddők vagyunk?”. A meddőség gyakoribb, mint hinnénk.
A meddőség jóval több annál, mint hogy két embernek nem akar összejönni a baba. Azt lehet rá mondani, hogy egy komplex stresszor, vagyis az élet több területén is nehézségeket okoz. Egyéni szinten például azáltal lehet hatással a felekre, hogy inkompetencia-érzést alakít ki, vagy erősít fel, ami gyakran így hangzik: „még ehhez se vagyok elég jó”. Ez természetesen visszahat az önbecsülésre, önértékelésre, amit a havi szinten újra és újra átélt csalódások csak még tovább fokoznak.
A kivizsgálások vagy akár beavatkozások szintén gyötrelmesek lehetnek. De kihatással van a párkapcsolatra is: az addig spontán megélt intim együttlétek időzített feladatokká, teljesítményhelyzetté válhatnak, a sikertelen fogantatás miatt pedig éppúgy elkezdhetjük okolni a párunkat is, mint saját magunkat. Ez pedig egyenes út a feszültségekbe, konfliktusokba.
A nehézség a tágabb család szintjén sem marad el: jönnek a jótanácsok, amik a harmadunokatestvér nagynénjének a húgánál beváltak, az állandó kérdezgetés, hogy „hogy áll a projekt?”, „mikor jön már a kis jövevény?” szintén magukban hordozzák a feszültségek kialakulásának esélyét. És persze ott vannak az általános társas kapcsolatok, amelyekben a gyermekvállalás témája bármikor az arcunkba csaphat. A baráti kör, ahol sorra születnek a babák, aminek örülünk, mégis fáj, hogy nem lehetünk részesei annak a klubnak. A minket kevésbé ismerők, akik a társadalmi elvárások szerinti feladatainkra kérdeznek rá azonnal: házasság? Gyerek? Ez tehát egy olyan stresszor, ami számtalan negatív lelki következménnyel járhat. Ezek leggyakrabban frusztráció és szorongás formájában jelennek meg, de akár a depresszió szintjét is elérhetik. A meddő párok esetén két dolog van, amire különösen nagy figyelmet érdemes fordítani, ez pedig a nyílt érzelemkifejezés, és a remények egyértelmű kimondása. Mivel a pár férfi és női tagja különböző módokon éli meg és szembesül a meddőséggel, fontos, hogy ezeket elfogadják és megértsék, valamint tudatosítsák magukban. Nem egyformán fognak megküzdeni a csalódottsággal, a haraggal, nem ugyanazt fogják átélni testi szinten sem, így akkor fogják tudni csak igazán jól megérteni egymást, ha valóban kölcsönösen őszinték.
Amikor a gyermekvállaláson dolgozunk, egy idő után eljöhet a pont, amikor már külső beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy növeljük az esélyeinket. A legkisebb mértékű beavatkozás az ébredéskor esedékes hőmérséklet-mérés, ami segít megmutatni, hogy a nő hormonrendszere épp melyik fázisban állhat. Ezt már sok pár viszonylag korán elkezdi, hiszen nem minősül egy jelentős beavatkozásnak, könnyen és fájdalommentesen kivitelezhető, mégis jó kiindulópontot nyújt a legtermékenyebb napok azonosításához. Hasonló információt kapunk, de már több energiabefektetést igényel az ovulációs tesztek használata. A beavatkozások harmadik lépése már orvosi, mintavétel és elemzés, ami még nem túlzottan kellemetlen vagy fájdalmas, mégis már érezhető a súlya. Ezután pedig egyre inkább invazívak a beavatkozások: petevezeték-átfúvás, laparoszkópia vagy hiszteroszkópia, inszemináció, lombik. Ezek egyre nagyobb mértékben avatkoznak be a szervezetbe, megterhelőek, nemcsak a nő számára, hanem a párkapcsolat számára is. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a pár mindkét tagja ténylegesen fel legyek készülve ezekre, és ezek mellékhatásaira egyaránt. Ráadásul minél jobban érezzük a bőrünkön a küzdelmet, annál nagyobb a csalódás is minden hónapban, amikor szembesülünk a sikertelenséggel.
A meddőség és a fogantatásért való küzdelem tehát egy rendkívül nehéz folyamat, számtalan testi és lelki megterheléssel. Érdemes minden esetben odafigyelni arra, hogy vajon milyen élethelyzetben van az a személy, akitől megkérdezzük, mikor lesz MÁR gyermeke? A mai társadalmunkban ez kimondott-kimondatlan elvárás, de sosem tudhatjuk, egy-egy ilyen kérdéssel nem evezünk-e veszélyes vizekre, tépünk fel mély sebeket, vagy nyúlunk túl mélyen bele egy olyan témába, ami az adott helyzetben vagy társaságban nem megfelelő. A meddőség stigma-jellege szerencsére egyre kisebb arányú, mégis lehetnek, akik szégyenkeznek emiatt, nem tartják magukat elég jónak, mert nem tudják beteljesíteni ezt a fajta életszerepet. Ne csak miattuk, hanem mindenki más miatt is, legyünk körültekintőek, ha a babavárás merül fel témaként.