Beszélgetés Kovács JuJu fotóművésszel “Nárcisz” címet viselő kiállításáról: lelki bántalmazásról, fájdalomról, kétségbeesésről és megoldásról.
Honnan jött az, hogy a nárcizmus témájában készíts fotókat?
Személyes trauma ihlette ezt a kiállítást, a közelmúltban személyesen is átéltem, milyen egy nárcisztikus közelében lenni. Ekkor még nem is gondoltam, hogy olyan mély sebeket fogok kapni, amiket fotósként ki kell adnom magamból. Többnyire színészeket fotóztam eddig, portfoliókat, portrékat készítettem. A kiállítás képeihez szívemhez közel álló színészeket kértem fel, hogy dolgozzunk együtt, csináljunk valami rendhagyót. Eifert János fotóművész volt végig a mentorom és segített az utamon. Mesterem és lelki támogatóm is volt egyben, nagyon hálás vagyok ezért neki.
A képeid sokféle aspektusból dolgozzák fel a témát, de valamiben megegyeznek: kifejezően fájdalmasak. A legelején viszont feltehetően vonzó egy nárcisztikussal való találkozás…
Nagyon. Az elején igen, magával ragadó a személyisége, jó a társaságában lenni. De aztán azon dolgozik, hogy ne legyél boldog, attól érzi magát többnek, ha te kevesebbnek látszol. Hibáztat, kontroll alatt tart, leépíti az önbizalmadat. Például van, aki csenddel büntet: amikor kérdezel és választ vársz, hallgat, amikor a nehézségeidről, fájdalmaidról beszélsz neki, hallgat, amikor elmeséled neki az örömödet, hallgat.
Ez utóbbi “típusban” mi az, ami annyira megkapó lehet?
A titok. Hogy meg akarod fejteni ezt az embert, mert valójában nem tudod, hogy ki ő. Elmesél homályos történeteket, olyan, mintha valami köd lebegné körül. Egy titok, ami valahol vonzó és egyben marcangoló is. És azt érzed egy idő után, hogy megőrülsz. Pláne, hogy mond dolgokat, majd egy idő után ennek a totális ellenkezőjét és rád fogja, hogy te emlékszel rosszul, sőt te hazudsz.
Vannak olyan jelek, amelyek már azonnal feltűnnének? Létezik “gyorsteszt nárcisztikusok kiszűrésére”?
Nyilván minden eset valahol egyedi, de a történetek, amelyeket bántalmazottaktól hallottam, eléggé egységes képet mutatnak. Tipikus a nagyszerűségtudat, a másik ember érzéseinek totális ignorálása, a gaslighting (amikor a bántalmazó egyértelmű hazugságokat mond, aminek hatására az áldozat megkérdőjelezi a valóságot, majd saját magát is – a szerk.). Jellemző rájuk, hogy az érzelmeiknél fogva vezetik az embereket és manipulálják őket. Azt gondolom, most már kiépültek azok radarok, amelyekkel felismerném őket.
Milyen érzés Neked ezeket a tapasztalatokat, történeteket a saját kiállított fotóidon látni?
Először nagyon nehéz volt, féltem, hogy az emberek hogyan reagálnak majd. Hogy azt hiszik, csak fel akarom hívni magamra a figyelmet, mert ez most egy népszerű téma. Persze, a fotósok mindig keresik az újat, a jó témákat. De azt gondolom, valamit csak akkor tudsz jól, hitelesen megcsinálni, ha te magad is érintve vagy, csak akkor lesz igazi.
És milyen a fogadtatása a képeidnek?
A megnyitóra jöttek bántalmazott emberek is, olyanok, akik szintén átélték, milyen egy nárcisztikus ember közelében lenni. És összességében is kapom a pozitív visszacsatolásokat, megerősítéseket, hogy érdemes volt az érzéseimet fotókkal kifejezni.
Többen kérdezték, miért nincsenek feliratok alattuk, miért nincs neve a képnek? Persze, adhatnék nekik, de nem az én címeimet akarom ráaggatni a fotókra, hanem az a fontos, te mit érzel, hogy mit vált ki belőled.
Belőled mit váltott ki?
Kiadtam magamból az érzéseimet, fájdalmaimat.
Végül is ebből lett ez a fotókiállítás.