Az iskolai zaklatás napjaink egyik meghatározó témája, nemcsak a pszichológus és pedagógus szakmán belül, hanem a közéletet is nagyban formálja. A nemrégiben történt tragédia, amikor is egy fiatal az öngyilkosságot látta az egyetlen kiútnak, ismét felerősítette a tenni akarást. Fontos tehát, hogy felismerjük a figyelmeztető jeleket, de arra is ügyelnünk kell, hogy ne tévesszük össze azokat a gyerekek közötti mindennapos konfliktusokkal. Viták, konfliktusok vannak, lesznek és lehetnek, de a zaklatás már egy egészen másik kérdéskör.
Miben különbözik a zaklatás a mindennapokban megjelenő konfliktusoktól?
A legfontosabb különbség az általánosságban felmerülő konfliktusok és a zaklatás (vagy bullying) között a rendszerességben keresendő. Míg konfliktus bárki között kialakulhat, szinte bármilyen témában, alkalomszerűen, addig a zaklatás egy ismétlődő folyamat, melynek meghatározottak a szereplői. Ha Lili összeveszik a barátnőjével és szidalmazzák egymást, még nem lesz zaklatás. Ha azonban Bercit mindig piszkálja Tomi és Gabi, csúfolják, elveszik a cuccait, lökdösik, az már igenis kimeríti a bántalmazás követelményeit.
Ezzel a példával jól modellezhető egy másik fontos különbség is: a tervezett jelleg. Egy mindennapos konfliktusra nem számítunk előre, az élet hozza a kialakulását. Ezzel szemben zaklatás esetén mind az áldozat, mind a zaklató tisztában van vele, hogy a kettejük közti dinamika le fog zajlani. Az áldozat egy idő után már számít rá, a zaklató pedig tervezi cselekedeteit. Ha Lili összeveszik a barátnőjével, valószínűleg mindketten dühöt, csalódottságot, haragot vagy sértődöttséget élnek meg. Mindketten egyformán bevonódnak, hasonlóan intenzívek az érzelmi reakcióik. Zaklatás esetén ebben nagymértékű eltolódás van, méghozzá az áldozat irányába. Ő az, aki sokkal intenzívebb érzelmeken megy keresztül, ami széles skálán mozoghat a fájdalomtól a szégyenen át a kétségbeesésig. Ezeket persze befolyásolja a zaklatás típusa is. A hétköznapi konfliktusok esetében – ha nem is azonnal, de idővel – mindkét fél eljut arra, hogy megoldást keressen, a kimenetel pedig valamilyen kölcsönösen kialakított eredmény lesz.
A zaklatás esetén nem jelenik meg kölcsönösség, a bántalmazót a kontroll iránti vágy hajtja. Ha azt látjuk, hogy két ember ismétlődő konfliktusában mindig az egyik fél kerül ki hibásként, szintén felmerülhet bennünk a gyanú. A mindennapos konfliktusok esetén többnyire mindkét fél látja és vállalja saját felelősségét, míg a zaklatásnál egyértelműen az áldozatot tüntetik fel minden rossz okozójaként. Egyes szakirodalmi leírások szerint az iskolai zaklatás már az alsó tagozatban megjelenik, csúcspontját a 6-8. évfolyamon éri el, majd folytatódik a középiskolai évek során is. Nem nyugtathatjuk magunkat tehát egyik iskolai évfolyam esetében sem azzal, hogy ők még nem lehetnek érintettek.
Ha ezt látjuk, merüljön fel bennük a zaklatás lehetősége!
Ha már felmerült bennünk, hogy a jelenség inkább a zaklatás körébe sorolható, kezdjük el megfigyelni az áldozatot. Romlottak-e mostanában a jegyei? Előfordul-e, hogy „csak úgy eltűnnek” a könyvei, írószerei esetleg éhesen megy haza, mert „elhagyta az ebédpénzét”? Esetleg szokott-e mostanában plusz pénzt kérni a megszokotton kívül? Mondogatja-e, hogy nincs kedve iskolába menni? Számol-e be testi tünetekről, amelyek opcionálisan akadályozhatják az iskolába menetelt: fáj-e a hasa reggel, van-e hányingere, fejfájása? Érzünk-e rajta olyasmit, hogy bár eddig kifejezetten szeretett egy tárgyat, és jól is teljesített, már nem érdekli, nem motivált a tanulásra? Vannak-e rajta sérülések, sebek, lila foltok, ismeretlen eredetű lyukak a ruháin?
Ezek csak néhány olyan szempont, amelyeket mérlegelve esetleges támpontot kaphatunk
ahhoz, hogy érintett-e az adott gyermek a zaklatásban. Ne menjünk el szó nélkül ezek mellett! Kérdezzük meg, hogy érzi magát az iskolában, van-e szüksége valamire, vannak-e barátai, szeret-e oda járni.
Ne feledjük: nem csak az lehet bántalmazás áldozata, akin sebek és foltok vannak, a verbális és pszichológiai bántalmazás legalább annyira veszélyes, mint a fizikai.
Egy 2004-ben végzett magyarországi kutatás szerint a 10-19 éves diákok között a verbális agresszió a legelterjedtebb, és szintén nagy gyakorisággal jelenik meg a csoportból való kirekesztés. Ha úgy látjuk egy gyermekről, hogy érintett, nyújtsunk felé segítő kezet. Sosem tudhatjuk, lehet, hogy éppen ez fogja kihúzni a mélységből, amely felé zuhan.
Felhasznált irodalmak:
– Figula, E. (2004). Iskolai zaklatás-iskolai erőszak pszichológusszemmel. Nyíregyháza:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tud. Közalapítvány Kuratóriuma.
– Dr. Jármi É. (2015). Iskolai bántalmazás megelőzésére és bántalmazást elutasító
csoportnorma kialakítására irányuló gyakorlatsor és alkalmazási útmutató.
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet.
– Rose, I. (2010). Az iskolai erőszak. Budapest: Oriold és Társai
– Scarpaci, R. T. (2006). Bullying Effective Strategies for its Prevention: Put a Halt to
the Name-Calling, Teasing, Poking, and Shoving, and Make Way for Learning. Kappa
Delta Pi Record, 42(4), 170-174.