A párkapcsolati erőszak jelenségének felismerése még az ellátórendszer számára is nagy kihívásokat tartogat, nem csoda, hogy laikusként is kérdéseket vethet fel a téma. Fontos lehet azonban néhány alapvető jelet tudni, hiszen sosem tudhatjuk, mikor kerül valamelyik hozzánk közel álló személy egy olyan párkapcsolatba, ahol bántalmazás üti fel a fejét. Heteroszexuális kapcsolatok esetében a statisztikák szerint legnagyobb arányban a nők az áldozatok, ugyanakkor kis százalékban ők is követnek el bántalmazást a férfiak felé. Ez tehát azt jelenti, hogy érdemes minden nemű ismerősünk, barátunk esetében nyitott szemmel járni, ha valami gyanút kelt.
A párkapcsolati bántalmazás felismerése külső szemmel nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert gyakran nem fizikai szinten történik. Amikor mégis, akkor is gyakori, hogy például ruhával fedett területek szenvednek sérülést, ott vannak a foltok, zúzódások, hegek, így sokaknak nincs is esélyük arra, hogy feltűnjenek ezek a külső jelek. Ha mégis feltűnik, kezdjük el gyanakodni, ha a sérüléshez tartozó történet nem koherens, vagy időről-időre ugyanaz a magyarázat tűnik fel valakinél. Például, ha látvány alapján számunkra egyértelmű, hogy egy friss sérülésről van szó, a történet szerint mégis két hete történt a baleset, az egy felhívó jel lehet.
Mindezek mellett feltűnhetnek olyan változások, amelyek az egyén viselkedésében jelennek meg. Ha addig egy összeszedett, tervező-típusú valakinek ismertük meg őt, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy „szétesik”, ráadásul ez időben nagyjából egybeesik egy új párkapcsolat kialakulásával, akkor jó, ha elkezdünk jobban odafigyelni a részletekre. Például, ha korábban az volt a szokásunk, hogy minden csütörtökön együtt ebédeltünk, de most elkezdi lemondani a találkozókat, esetleg azt mondja, elfelejtette, de valójában nem is szívesen beszél erről a témáról, az egy fontos jel lehet. Különösen akkor, ha például más, közös ismerősötöktől is visszahallod, hogy nemcsak a ti programjaitoktól vonult vissza, hanem másoktól is kezd izolálódni.
A bántalmazók előfordulhat, hogy olyan szintű és mértékű kontrollra törnek, hogy konkrétan a tőlük való fizikai eltávolodást is megakadályozzák, de extrém esetben korlátozhatják az étkezést, ürítést vagy akár a szexuális együttlétek során történő védekezést is. Ha ismerősünk, barátunk esetében bántalmazásra gyanakszunk, feltűnhet az is, hogy gyakran ingerült, szétszórt, nyugtalan, esetleg az is lehet, hogy arról mesél, különféle testi tünetek gyötrik. Kiemelten érdemes felfigyelni azokra, amelyek pszichoszomatikusnak, tehát lelki eredetűnek tekinthetőek. Tűnjön fel, ha a korábbiak mellett arról mesél, hogy fájdalmai vannak, nem bír aludni, sőt esetleg emiatt nyugtatót, altatót is szedni kezdett. Ha társaságban töltjük az időt, és azt vesszük észre, hogy megváltozik a viselkedése akkor, amikor mellette van a partnere, ahhoz képest, amikor nincs, az is egy rendkívül fontos jelzés. A félelem, a másik jelenlétének kontrollja könnyen visszahúzódóvá vagy éppen különösen szívélyessé teheti, annak érdekében, hogy leplezze és próbálja elterelni a gyanút.
Az érzelmi bántalmazás épp olyan veszélyes lehet, ilyenkor gyakori a manipuláció, amelynek a leginkább káros formája a gaslighting, vagyis a gázlángozás. Ilyenkor nem történik más, mint hogy a bántalmazó fél a mondataival, visszajelzéseivel, elejtett megjegyzéseivel azt próbálja elhitetni áldozatával, hogy saját benyomásai, gondolatai tévesek, nem tükrözik a valóságot. Hosszú távon így saját magában is kételkedni kezd, akár olyannyira, hogy saját épelméjűségében sem bízik. A verbális bántalmazás, a másik sértő szavakkal illetése, vagy az olyan mondatok használata, mint hogy „kinek kellenél?” mind-mind ide tartoznak. Ezek alapjaiban károsítják az egyén önbecsülését és határozottságát, egyúttal pedig növelik a kiszolgáltatottságát a másik felé.
Mit tehetek?
A beavatkozás nem könnyű feladat. Az első és legfontosabb lépés, hogy tudassuk azzal, aki szerintünk érintett, hogy mellette vagyunk. Lehet, hogy ő maga nem tudja még bevallani, akár saját magának sem, hogy érintett, ilyenkor jó, ha csak lassú tempóban, érdeklődő kérdések mentén haladunk, hogy érezhesse, van kire számítania, amikor készen áll rá. A bántalmazott felekben óriási félelem mozoghat, így külső szemmel bármennyire is könnyűnek tűnik, hogy lezárja a kapcsolatot és távolodjon el mind érzelmileg, mind fizikailag, a bántalmazott számára ez egy óriási feladat. Annál is inkább, mert a szakítás vagy elválás gondolata növeli az ismételt bántalmazás kockázatát, így mindenképpen körültekintően kell eljárni. Hiába tudjuk tehát mi, kívülállók, hogy mit kellene tennie, hagyjuk, hogy a saját tempójában haladjon, és biztosítsunk számára minden támogatást. Ne próbáljuk megmondani neki, mit kéne tennie, ezzel csak fokozzuk a negatív érzéseit, ráerősítünk arra, hogy inkompetens a helyzetben. És semmiképpen ne keressük meg külön a másik felet sem, hiszen ezzel újabb veszélynek tehetjük ki az érintettet. A legfontosabb, amit tehetünk tehát, hogy támogatjuk, időt és teret adunk annak, hogy megélje, átérezze saját helyzetét és megtalálja magában az erőforrásokat ahhoz, hogy a gyakorlatban is lépéseket tudjon tenni. Amikor pedig ez eljön, már barátként is más feladataink állhatnak elő, amiben jobban megélhetjük saját hatékony segítői szerepünket is.