Egy mérgező kapcsolat elszigetel és megbetegít

Ingrid Bergman egyik leghíresebb (1944 – Gázláng, r.: George Cukor) szerepében egy olyan feleséget alakít, akit évekig bántalmaz apró – láthatatlan módon a férj azért, hogy elérje, őrültnek higgye magát. Ebben a filmben nem klasszikus értelemben jelenik meg a bántalmazás. Nem fizikai szinten látunk határsértést, nem ütik meg a főhőst, nem történik atrocitás, és valójában érzelmi szinten sem. A manipulálás eszközén keresztül azonban fokozatosan eléri a férj azt, hogy a feleség megkérdőjelezze a saját épelméjűségét: eltűnnek tárgyak a szobájából, hirtelen lekapcsolódik a villany, furcsa hangok terjednek a házban, s mindez abban csúcsosodik ki, – szó szerint és szimbolikus értelemben is – hogy a gázláng elhalványulását, amit a két szemével lát az asszony, megkérdőjelezi. És ez az a pont a történet során is, amikor átadja a férjnek a kontrollt, és ahelyett, hogy a saját érzékszervei alapján feldolgozott információnak hinne, elhiszi azt, amit a másik mond.

De hogyan juthatunk el odáig, hogy ne higgyünk a saját szemünknek?

A manipulációban az az egyik legnehezebb elem, hogy sok esetben csak hosszú idő után érhető tetten, akkor, amikor már érzelmileg nagyon közel kerültünk a másikhoz, ami önmagában csökkenti a racionális gondolkodást és észlelést.

Miért is feltételeznénk rosszat arról az emberről, akivel együtt élünk, és akit szeretünk? Miért is gondolnánk azt, hogy a másik rosszat akar nekünk? Ha túl gyanakvók vagyunk, akkor elmarjuk magunk mellől az embereket, ha pedig túl naívak, akkor sérülünk. Hol van akkor az arany középút?

Először is a gázláng típusú apró – mentális/érzelmi manipuláció első lépése, hogy a másik fél elzárja az áldozatot a külvilágtól: minden eszközzel mepróbálja cselekvő képtelenné tenni: nem kell neked külön bankszámla, majd én intézem az anyagiakat, nem kell külön telefon előfizetés, majd én befizetem a számlát, csak mondd, hogy mi kell, én megveszem. Egyre gyakrabban áll elő kifogásokkal azzal kapcsolatban, hogy például látogassák meg az áldozat szüleit, barátait: ezek a kifogások sosem nyíltak és egyértelműek: tényleg beteg lesz a másik fél, hirtelen sok munkája lesz, nem tud sokat vezetni, hiszen az valóban fárasztó, stb. A barátokkal – különösen a barátnőkkel kapcsolatban pedig elkezdődik egy karaktergyilkosság. Nem feltétlenül nyíltan kritizál és fogalmaz meg véleményt, hanem apró – óvatos lépések mentén éri el, hogy mi magunk kezdünk más véleménnyel lenni azokról az emberekről, akik akár gyerekkorunk óta velünk vannak: de érdekes, hogy mindig csak akkor hív téged, ha bajban van… hát, nagyon sok szabad ideje lehet, ha mindig téged hív. Megint mi a baja? Már megint egy ilyen emberrel állt össze? stb.

Egy idő után azt vehetjük észre saját magunkon, hogy már nincs kedvünk elutazni a nagyszülőkhöz, rokonokhoz,  nincs erőnk beülni egy kávéra a legjobb barátunkkal, nem akarunk elmenni sétálni egyet, mert valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag fáradékonyabbak lettünk, fásultabbak, egyre többet szeretnénk egyedül lenni, és mindazt, ami velünk történik, már csak a párunkkal akarjuk megosztani. Egyre többet panaszkodunk, és egyre inkább látjuk kilátástalannak a helyzetünket, annak ellenére, hogy elvileg minden rendben van, kívülről. Mégis gyengének és sebezhetőnek érezzük magunkat.

Amint legyengültünk fizikailag és mentálisan is, úgy tud továbblépni a bántalmazó a következő szakaszba: megkérdőjelezni az épelméjűséget. Ezt nevezzük hagyományos értelemben vett gázlángozásnak. Nem, rosszul emlékszel, én ilyet nem mondtam, ez nem így történt, észrevetted már, hogy romlott a memóriád? Mindig csak panaszkodsz, neked állandóan bajod van, pedig nekem nehéz. Nem kellene elmenned egy orvoshoz? Keressek neked szakembert? Csak te látod így, stb.

Ilyen állapotban nagyon nehéz kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, hiszen az a hiedelem van a fejünkben, hogy velünk van a baj, a másik erős, segíteni akar, hiszen még szakembereket is keresne nekünk. Ő nem akar rosszat, én velem van a baj.

Mit tehetünk?

Először is tudatosítsuk magunkban, hogy a valódi segítségnyújtás aktív: először emberként fordulunk a másik felé, meghallgatjuk, komolyan vesszük és tiszteljük a helyzetét és a problémáját. Ha a társunk erre képtelen, és mindig csak azt tudja ismételgetni, hogy majd elküldelek valakihez, az nem segítség. Ha nincs empátia: értő figyelem és megértő, támogató érzelmek, akkor a másik fél nem társként viselkedik, tehát nem lehet rá számítani. Azt vesszük észre, hogy egy helyben toporgunk, nincs változás, és ahhoz semmilyen kapaszkodót nem kapunk, hogy elinduljunk valami felé.

Először is kérjünk segítséget, bárkitől, aki elérhető. Menjünk ki a lakásból/házból, tegyünk nagy sétákat, próbáljunk meg relaxálni, jógázni, lehetőség szerint vegyünk/fogadjunk be egy állatot – kutyát, cicát –  csoportos sportolási lehetőségeket keressünk: ne egyedül, otthon, hanem valahol egy teremben, másokkal együtt. Amint újra tudunk kapcsolódni a saját testünkkel, újra elérhetővé válnak számunkra a saját, valódi érzéseink: próbáljunk meg önvizsgálatot tartani: vajon a mi érzésünk és gondolatunk az, hogy anyánk rosszat akar nekünk? Hogy a régi barát áruló? Vajon tényleg mi érezzük úgy, hogy a családunk elviselhetetlen? Valóban szükségünk van arra, hogy a férjünk minden lépésünket ellenőrizze? Tényleg megbízhatatlanok és feledékenyek vagyunk? Vagy ez csak egy tünete az ellenállásunknak?

A gázláng nem olyan, mint a szikra vagy tűz. Nem olyan asszociációk kapcsolódnak hozzá, mint a melegség, biztonság, szeretet. Valami hideg, kémiai anyag, veszélyes, berobban, de nem jó értelemben.

Úgy viselkedik, mintha természetes, ősi erő lenne, de valójában elszigetel és megbetegít.

A Gázláng című filmben a férj azért teszi őrültté a feleséget, hogy rátehesse kezét a családi vagyonra: kincsekre, drágakövekre. A valóságban ez szimbóluma lehet az életnek, a manipulátor nem érez empátiát, nem embernek látja a másikat, hanem felhasználható, kihasználható elemnek, tárgynak, akin áttaposva, újra nyeregben érezheti magát, és gyakorolhatom a hatalmat. Az életerő kincs, őrizzük meg.

Ismerd fel időben, értsd meg a működést, ami benne tart! GÁZLÁNG – Betekintés egy mérgező kapcsolat mindennapjaiba. Előadásunkon válaszokat kaphatsz. 

Szabó-Kiss Ágnes
Szabó-Kiss Ágnes
Szegeden végeztem mesterszakon, tanácsadás és iskolapszichológia szakirányon, Jelenleg a módszerspecifikus képzést végzem, tranzakció-analitikus jelölt vagyok. Két kicsi gyermekemmel és férjemmel élek, Mohácson, ahol két kolléganőmmel vezetjük a FordulóPont pszichológiai tanácsadó műhelyt. A hozzám kerülő – velem dolgozó kliensek számára igyekszem megteremteni azt a biztonságos környezetet, ahol megismerhetik jobban magukat, és kellő támogatással képesek megküzdeni elakadásaikkal.

Népszerűek

Az öt legfontosabb dolog, amit Dr. Vekerdy Tamás tanított nekünk

1. Nem az teljesít majd igazán jól a "kemény, versengő, taposó" felnőttéletben, akit már gyerekkorában is "kemény, versengő, taposó" körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg....

A mérgező emberek 5 leggyakoribb működése

Mindannyian ismerünk közelebbről vagy távolabbról olyan embert, aki rendre furcsa, nyomasztó érzést kelt bennünk, ráadásul erre sokszor csak akkor ébredünk rá, amikor már az...

Elszürkülni a másik mellett – Így marcangol szét lassan az érzelmi bántalmazás

A bántalmazás nem feltétlenül bántalmazásnak indul – intő jeleit egy kapcsolat elején olykor nehéznek tűnhet kiszűrni, és sokszor mire felszínre jön a másik „valódi...

A nárcisztikus szülő gyermeke örökké a „nem elég jóság” árnyékában élhet – 5 jel, hogy felismerd

„Ha egy mondatban kellene jellemeznem, milyen érzés egy ilyen örömgyilkos édesanyával élni egy életet, akkor annyit mondanék, hogy olyan, mintha rátett volna a hátadra...

Gázlángozás – A manipulációs stratégia, mely eléri, hogy őrültnek gondold magad

„Oh, ugyan már! Soha nem mondtam ilyet! Csak túlságosan érzékeny vagy. Nem tudom, hogy miért csinálsz akkora ügyet ebből…” – ha ismerősek ezek a...